[Supernatural Movies]

[villámkritika] Everly (2014)

2015. február 17. - REMY

El tudjátok képzelni azt, hogy Salma Hayek egyedül leaprít egy egész épületnyi ellenséget? Normál esetben valószínűleg senkinek, még csak a fejében sem fordulna meg az, hogy a mexikói színésznő egy exploitation akciófilm keretein belül mutatja be azt, hogy mit is tud igazán, azonban Joe Lynch filmjében minden megtörténhet, így a színésznő is könnyedén át tud alakulni egy gyilkológéppé.

everly.jpg

A készítők nem sokat akartak pepecselni azzal, hogy felvezessék a történéseket, így inkább azt a verziót választották, amikor egyből fejest kell ugrani a dolgok kellős közepébe. Salma Hayek néhány másodperc "pózolás" után legyilkolja az őt megtámadó bandatagokat. Gondolná a naiv ember, hogy a mészárlás után a történetben a szokásos lassítás fog következni, ám Joe Lynch filmje egy teljesen más útvonalat követett. Egyre több ellenség érkezett az épületbe, és egyre több ember akarta eltenni láb alól Everlyt, aki a kisebb szusszanások alatt azzal volt elfoglalva, hogy vajon mi van a lányával, és hogyan tudná biztonságos helyre juttatni a szeme fényét.

Igazság szerint egyetlen egy probléma van az egész alkotással, mégpedig az, hogy túl komoly volt néhány esetben. Joe Lynch nagyot akart markolni, holott, ha csak a vérengzésbe és a túlzásokkal telített akciókba fekteti az összes energiáját, akkor egy remekbe szabott bűnös élvezetben lett volna részünk. Így viszont csak egy átlagos, majdhogynem felejthető exploitation mozit kaptunk, amit igazából csak és kizárólag Salma Hayek miatt érdemes elővenni, mert nincs meg benne az az észnélküli szórakoztatási faktor, ami az efféle filmeket jellemzi. 4/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr377149189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása