[Supernatural Movies]

Dragon Ball Z - Bio-Broly

2015. február 26. - REMY

A siker lehet áldás, illetve átok is. Kérdés az, hogy ki mennyire tudja meglovagolni a sikeresség kőkemény hatásait. Broly feltűnése a Dragon Ball Z movie-szériában talán az egyik legnagyszerűbb dolog volt, amit a rajongók átélhettek az egészestés rajzfilmek történetében. Azonban a készítők nem tudtak leállni, és már ott hibát-hibára halmoztak, amikor a Legendás harcos másodjára feltűnt. A harmadik, egyben az utolsó megjelenése pedig egyenesen katasztrofálisra sikeredett. 1994-ben elkészítették a leggyengébb Dragon Ball Z movie-t!

vlcsnap-2015-02-24-16h06m01s58.png

Broly elbukott, ám egy bosszúszomjas milliomos ördögi terve miatt újra az élők sorába került. A teste azonban nem volt a régi, de az ereje megmaradt. Hőseinknek tehát ismét fel van adva a lecke, ugyanis ismételten milliók élete forog kockán…

A kreativitás teljes hiánya látszódott az egész rajzfilmen. És nem csak azért, mert képtelenek voltak Brolyt újra rendesen a vászonra álmodni, hanem azért is, mert maga a történet sem volt ütőképes. Mr. Sátán erőlködése, illetve az ellenfelének a motivációja is pont annyira volt gyerekes, ami ebben az esetben már inkább kínossá vált, mint viccessé. Ekkora tétnél, ráadásul Brolyval a fedélzeten pedig ez már nem fér bele. Túl sok ökörködés és túl kevés komolyság jellemezte az egész játékidőt. Broly itt már nem egy Legendás harcos volt, hanem egy kiherélt idióta, akit már nem lehetett komolyan venni. Hol van az már, amikor Broly a puszta tekintetével megfagyasztotta a levegőt...

Szóval hiába szórakoztató Goten és Trunks, amikor összességében ők sem voltak képesek arra, hogy teljes mértékben feledtessék a történet hibáit. Unalmas, és veszettül nagy erőlködés az egész játékidő, amiben csak nagyon kevés pozitívumot lehetett felfedezni. És azokat is inkább csak a két kicsinek köszönhetjük. 

vlcsnap-2015-02-24-16h06m39s190.png

A Bio-Broly tehát nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de legalább arra jó volt, hogy a stábot egy kicsit felpörgesse, és jobb munkára ösztönözze. A maradék két movie-nál meg is tapasztalhattuk a fejlődést. 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr887212185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása