Annyi már biztos, hogy Alexandra Daddario nem jó sikolykirálynőnek, bár ehhez az is kellett, hogy Stevan Mena egy durván középszerű filmet készítsen a főhősnőnkkel a főszerepben. A Bereavement, magyar nevén a Gyász, nagyot akart markolni, ám végeredményben alig tudta beverekedni magát a nézhető kategóriába, ugyanis annyi felesleges játékperccel van tarkítva, hogy a néző nagyon hamar rá tud unni.
A fiatal Martint elrabolja egy szélhámos és arra neveli, hogy nőket kínozzon. Az évek telnek, Martin pedig továbbra sem tud kitörni a gonosz Graham Sutter karmaiból. Eközben egy új lány költözik a környékre, Allison. A Miller család legújabb tagja nem is sejti, hogy a környéken egy emberrabló garázdálkodik…
Maga az alapötlet egész élvezhető, ráadásul Daddario sem egy olyan színész, akit az ember nem néz szívesen a vásznon. ( :D ) Szóval kis túlzással adott volt minden ahhoz, hogy egy élvezhető, de nem túl minőségi filmet kapjunk, ám Stevan Mena gondoskodott arról, hogy a film végeztével ne elismerően csettintsünk, hanem előkészítsük az ágyunkat, ahol aztán egy jót aludhatunk, ugyanis a Gyász rendkívül jó altatónak. És az a legszomorúbb az egészben, hogy konkrétan csak arra jó, mert hiába operál hatásos képi világgal, maga a hangulat nincs jól megteremtve és ezáltal teljesen üressé válik az egész film. Ezek után pedig már teljes hidegen hagyja az embert a film végi fordulat, ami hiába próbál meg kissé egyedi lenni, miután majd másfél órán keresztül húzták az néző agyát a nagy semmivel, már nem üt akkorát, amekkorát kellett volna. A Gyász tehát nem hiába tűnt el a süllyesztőbe, és nem hiába nem lehet hallani róla, még akkor sem, ha szóba kerül Alexandra Daddario. 4/10