A cím fogalmi jelentését tekintve állatok hobbi szintű vagy hivatásos kitömését, preparálását jelöli. Akik még soha nem végeztek ilyen munkát - nekem sem volt „szerencsém” hozzá -, azok el sem tudják képzelni milyen precizitásra és lelki erőre lehet szükség ahhoz, hogy egy elpusztult élőlény maradványaiban matasson az érintett és páciensének testét látszólagosan újraélessze. A fogalom nem csak a bizarr hivatást, hanem a film témáját is jelöli, hiszen bár önmagában csak mellékszálként fog megjelenni, a folyamat közvetett módon mégis végigkíséri az egész alkotást. Pálfi György ugyanis másfél órás fekete-komédiába burkolt preparálásra invitálja filmjének nézőit.

Három történet, három különböző korból, egy család három generációjáról. Kronológiai sorrendben talptól-tetőig (szándékosan írtam így) haladva vetkőzteti le hőseit, hol képletesen, hol pedig a szó klasszikus, naturalista értelmében. Filmnyelvezeti eszköztárát tekintve nem ismer határokat: a cél érdekében szívesen alkalmaz pornográfia fogalmát kimerítő közelieket, horrorba illő brutalitásokat és polgárpukkasztó sztorikat. A nézők igényei másodlagosak a film szempontjából, a történet élvezi a prioritást. A történet, amelyet ugyan nem akarunk hallani, de talán egyszer mi is részesévé válunk.

Spoileres rész következik:

A kielégítetlen farok, avagy az elsőgenerációs torzszülött. A Horthy-korszakból fennmaradt katona, aki felettesének minden óhaját teljesítendő kényszerül szolgai sorba. Az ember, mint társas lény fogalmát már csak hallásból ismerő Morosgoványi (Czene Csaba) a Maslow-piramis legalját is csak éppen súroló életvitele során naphosszat próbálja alapvető szociális igényeit kielégíteni, de a fokozódó hiány révén egyre mélyebbre süllyed és egyre nagyobb késztetést érez a fantáziáiba való merülésre. A nagyapa hőn áhított vágyálma végül a disznólkodása során beteljesedik, hovatovább, materializálódik egy malacfarkú gyermek képében.

A telíthetetlen bendő, avagy a másodgenerációs torzszülött. Nem egyértelműsíti Pálfi, de a logika diktálja, hogy Balatony Kálmán (Trócsányi Gergő) a kényszeres maszturbáló leszármazottja. Mindenesetre az új kor hajnalán, a dicső kommunizmus mezsgyéjén próbálja szerencséjét újdonsült főhősünk. Sikerrel is veszi az akadályokat, olimpikonná növi ki magát, a profi zabálás mesterévé válik. Szociális szinten sokkal előrébb tart szeretnivaló édesapjánál, mondhatni igazi Casanova, már amennyire életmódja során eltorzult teste engedi. Az apa történetében megjelenik a korszak teljesítmény-fetisizálásának egy bizarr bohózata, ugyanakkor a rendszer tiszavirág életű bálványozása csakúgy, mint Kálmán teste: halálra van ítélve.

Végezetül a fej, amely már nem bírja el a kettő lelki súlyát. Név szerint Balatony Lajoska (Marc Bischoff), az evolúciós zsákutca, aki „élvezheti” nagyapjának szolgai sorsát és édesapjának deformált teste láttán konstans emlékeztetőt kap az arcába saját torzságáról. Nem akar ő rosszat senkinek, a maga különc módján próbál kapcsolatot teremteni abban az új korban, amelyben már teljesen nyilvánvaló annak a Kálmánnak bukása, aki tudta nélkül is a fogyasztói társadalom görbetükrévé vált. Elődeihez képest még viszonylag sikeresnek is nevezhető Lajoska, hivatásának él, a preparálásnak. Bizarr paradoxon, hogy éppen az állatok módszeres kibelezésében beteljesülő karrierje még életénél is sokkal tartalmasabb. Érzelmi kötődéseinek teljes hiánya megnyilvánul tetteiben, apja halálában sem a fájdalmat látja, hanem lehetőséget az alkotásra. Bár Kálmán nem mindennapi kiállítási tárggyá lesz, a fiú magnum opusa saját sorsának kezébe vételéből fakad: kietlenségében megalkotja „önfelszabadító” gépezetét, ezáltal lezárja családjának generációk óta tartó elembertelenedését.

Spoiler vége

A naturalista rendszerkritikák során végigvezetett társadalmi visszafejlődés már önmagában is bőven alkalmas a Taxidermia tucatfilm státuszból való kiemelésére, de ezt tetőzik Pohárnok Gergely sokkoló képei, illetőleg a Parti-Nagy Lajos novelláin alapuló leplezetlen stílus dícséretre méltó és megbotránkoztató polgárpukkasztássá duzzasztja az alkotást, amely több szempontból is elgondolkodtatja nézőit. Szükségünk van-e ilyen förtelemre? Van egyáltalán értelme? Valóban ilyen kilátástalanság várhat ránk? A válaszokat Pálfi a nézőkre bízza, szerény véleményem szerint: minden idők legbizarabb magyar filmje szigorúan csak erős idegzetűek számára ajánlott remekmű. 9/10