Az HBO múlt évben bemutatott saját gyártású sorozatát a kritikusok és a nézők is egyaránt szerették. Nic Pizzolatto a louisiana-i vidék country dalok által felvázolt idilli képét komor hangulattal, nihilista filozófiával és okkultista csoportok rémtetteivel rombolta le. Noha az új évad teljesen más helyszínen játszódik és a történetszálat tekintve sem kapcsolódik tavalyi társához, megkerülhetetlen, hogy a régi etap ne kerüljön szóba. Mindenesetre antológia lévén új nézők is bekapcsolódhatnak.

Az ezúttal négy főhőst mozgató sorozat helyszíne Kaliforniába tevődik át. A mocsárvidék keszekusza országutakká cserélődik, mely egyébként remekül fémjelzi magát az évadot is, ugyanis nagyon könnyű elveszni benne (de erről később). Az első epizód lassan, komótosan építkezik, bemutatva a négy főszereplőt. Ani Bezzerides nyomozó erős női karakter, már-már maszkulin vonásokkal. Szerepére emiatt a főleg vígjátékokból ismert Rachel McAdams helyett megfelelőbbet is találhattak volna, komornak szánt pillantásai nem mindig sikerültek hitelesre. A másik negatív pont nem a színész, inkább a forgatókönyv hibájának tudható be, Paul Woodrugh (Taylor Kitsch) karaktere talán a sorozat leggyengébb pontja lett. Kezdetben csak eszköz arra, hogy a színészek hatalmát bemutassák a törvény felett: az első részben egy színésznő megvádolja azzal, hogy szexuális ellenszolgáltatásért cserébe szemet hunyt a gyorshajtás felett. A későbbiekben ugyan Paul is hasznos tagja lesz a csapatnak a nyomozásban, mégis valahogy kilóg a többiek közül (de az is lehet, hogy csak nekem nem jött be az ő története). A harmadik, törvény oldalán álló főszerepet, a lecsúszott Ray Velcoro nyomozót Colin Farrel alakítja, akinek a játékára egy szavunk sem lehet. Kellemes meglepetés volt Vince Vaugh a gengszter Frank Semyon bőrében, aki kétségbeesetten próbálja visszaszerezni a Caspere-gyilkosság miatt odaveszett pénzét. Ez a gyilkossági ügy lesz a sorozat kiindulópontja és ők hárman kezdik meg a nyomozást, mindegyikük más úton elindulva. Ez az, ami a legnagyobb odafigyelést igényli a nézők részéről, hiszen nem A-ból B-be való lineáris eljutás jellemzi az évadot, hanem kereszteződések sokasága (mint ahogy az országúti látképek is jelzik). Az előző évadban ábrázolt nyomozást több kritika érte jogosan, hiszen voltak elindított, de lezáratlan szálak és néhány logikátlan lépés is befigyelt. Akkor Rust filozofikus monológjai és a két színész alakítása elvitte a hátán a sorozatot, most viszont a filozofikus vonal kényszerül háttérbe. Néha ugyan Ray villant pár jól eltalált egysorost, de a fő hangsúly az ügyön van. Érdekes látni hogyan bonyolódnak a szálak, csakhogy a nyolcadik rész végére minden a helyére kerüljön. Nem sok sorozatban látni ilyen komplex esetet, az pedig külön érdeme Pizzolattoéknak, hogy ezek mellett a szereplők magánéletébe is betekintést nyerhetünk, mindezt egyenletesen adagolva remek tempóban.

Összefésülni a szálakat egy dolog, azonban sokkal lényegesebbek azok a témák, melyeket az ügy érint. Ezúttal az amerikai álom David Lynch filmeket idéző lerombolása van soron. A főbb témák a szex, drog valamint nagy adag korrupció és összeesküvés, melyekből a karakterek is jócskán kiveszik a részüket. Woodrough esetét a színésznővel fentebb említettem, Velcoro iszik és drogozik, Bezzerrides pedig a nyomozás miatt járja meg a poklot egy szexbarlangban. Az atmoszférateremtés azonban közel sem tökéletes, néhány jelenet inkább megmosolyogtatóra sikerült. Főleg a sokadjára is ugyanazzal a dallal jelentkező bárénekesnő zökkentett ki. De alapvetően túl lehet rajta lendülni, főleg hogy maga a szám rengeteget ad hozzá a hangulathoz és egyértelműen a soundtrack az évad egyik húzóereje idén is. A monológok viszont egyáltalán nem a tavalyi színvonalat idézik, de cserébe az ügy komplexitása, a szereplők magánéleti gondjai és az ábrázolt miliő áraszt borzongató hangulatot.

Ha a nihilista eszmefuttatásokból nem, valamennyit azért átmentettek tavalyról Nietzsche filozófiájából is: ez pedig az erkölcsi relativizmus. A szereplők ugyan nyomozók, Semyon pedig egy gengszter, mégis elmosódnak a határok jó és rossz között. Miközben Ray, Ani és Paul egy magasabb ’jó’, a törvény nevében cselekszenek; noha önös érdekei diktálják, a gengszter, Frank lesz Ray egyik informátora. Igaz az is, hogy előbbieknek a munkája lehet az utolsó mentsváruk, mivel a magánéletük egytől egyig romokban hever és a kollégáik sem makulátlanok. Ami nagy előnye volt a sorozatnak, azon nem változtatott: az intertextuális utalások még mindig erősek. Míg az első évad a Sárga Királlyal a gótikus horrorokat, Lovecraft és Chambers világát idézte meg, addig az új etapra Lynch világa volt nagy hatással. A Mulholland Drive-on át (mely egy táblán is látszik) az Útvesztőben című filmen keresztül egészen a Twin Peaksig találhatunk utalásokat, homage-okat. Utóbbiban szintén egy szexbarlang és az abba való beépülés is megjelent és a füstös kocsma jelenetei is a sorozat momentumait idézik. Az utolsó rész medencéjében lévő holttest ugyanabból a szögből van fényképezve, mint Billy Wilder a klasszikus noirja, az Alkony sugárút elején látszik, és még ki tudja hány kapcsolódási pontot rejtettek el a Pizzolattoék, az első rész címének könyvutalásáról nem is beszélve. De egészen az antikvitásig visszanyúltak a készítők, hiszen az egész évad leginkább egy görög dráma szerkezetéhez hasonlít, melyet az egyik szereplő neve is fémjelez. Ani Bezzerrides igazi neve Antigoné, a hős, aki még a királlyal is szembeszegült és a korabeli szokások (törvények) helyébe egy magasabb eszmét, az erkölcsöt emelt. A karakterek magánéletében a közös pont az, hogy mindegyikük valamilyen módon kapcsolatban áll az apaság szerepkörével. Van, akiből apa lesz, míg más nem tudja, övé-e a gyerek, stb. A záróepizód apasághoz köthető fordulatában szintén egy konkrét görög dráma idézhető fel.

Lehet, hogy az írásomból nem tűnt ki annyira, de nagyon bejött az új etap. Pont azért, mert nem volt annyira lehúzó hangulatú, mint az első évad, inkább olyan kellemesen borzongató (melyet a magyar szinkron egy az egyben tönkrevágott). Pizzolatto tehát ismét letett az asztalra egy remek, mélységgel teli nem szokványos nyomozós sorozatot. Aki rászánja a több, mint nyolc órát, egy neo-noirba öntött görög tragédiával lesz gazdagabb. Ha a készítő bevállal egy új évadot és néhány dolgot kiegyenlít, igazán remek dolog sül majd ki belőle. Én mindenesetre szívesen fogadnám. 9/10