[Supernatural Movies]

[premier] Hitman: A 47-es ügynök (2015)

2015. augusztus 25. - Fincherista

Kifejezetten stílusos megjelenéssel ruházták fel annak idején az IO Interactive fejlesztői első játékuk főszereplőjét, s a folytatásokra a Codename 47 könnyedebb és felszabadultabb játékmenetét is sikeresen fejlesztették tovább, ezáltal a remek koncepcióból egy komplex, sokoldalú szórakozást nyújtó szériává nőhette ki magát a Hitman. Értelemszerű, hogy a filmstúdiók lelkesen próbálják fejős tehénné alakítani a bérgyilkos nagy sikerű kalandjait, de arra már nem tudok racionális magyarázatot adni, miért nem tanultak a 2007-es bukásból...

rsz_h.jpg

Azért az elején leszögezném: mocskosul nehéz dolog egy jó adaptáció készítése. Főleg, ha a feldolgozásra váró alkotást meg kell fosztani legfőbb élményfaktorától, magától a játéktól. Tehát, hogy maguk a játékosok alakíthatják a történetet. Azonban csakúgy, mint a korábbi filmes játékadaptációk döntő többségében, itt sem ezzel volt a legnagyobb probléma, hanem az alapanyag ismeretének teljes hiányával, annak mérhetetlenül durva félreértelmezésével, illetve, hogy minden túlzás nélkül hülyének nézik a rajongókat.

Ez igazából “csak” a film egyik legfőbb szegmensében nyilvánul meg, a forgatókönyvben, de ott elképesztően durván. A történet középpontjában Katia (Hannah Ware) áll, akinek fogalma sincs arról, milyen fontos kapocs lehet egy korábbi génmanipulációs program lezárásában. Vagy újraindításában? A céloktól függetlenül a lány a kulcs, akiért John Smith (Zachary Quinto) és a 47-es ügynök (Rupert Friend) is hajlandó elmenni a végsőkig.

Az írók, Skip Woods és Michael Finch nagyjából a webes kereső első találata alapján próbálták összetákolni a szkriptet, ami ennek megfelelően elég pontatlanra sikeredett, ráadásul a saját ötleteik már köszönő viszonyban sincsenek az alapanyaggal, pusztán arra jók, hogy ellehetetlenítsék a jobb ötletek megvalósulását. Kezdve a castinggal. Rupert Friend előzetesen egyáltalán nem tűnt szimpatikusnak, de csakúgy, mint a Homelandben, itt is nagyon jól áll neki a hallgatag profi szerepe. Valamint nem elhanyagolandó, hogy külső jegyei alapján is sokkal közelebb van a 47-eshez, mint elődje, Timothy Olyphant. Mindez hiába, ha egyenesen vérlázító a szövegkönyv sablonossága, amivel érthető módon egyik színész sem tudott mihez kezdeni…

Egyébként látszólag nyugodt szívvel bújhatnának Woods-ék a cél szentesíti az eszközt elv mögé, elvégre a film egy végig pörgős shoot-’em-up - igaz, nem ennek kellene lennie - , de idén már legalább két olyan alkotással találkozhattunk, ahol bebizonyosodott, hogy végeláthatatlannak tűnő akciók mellett is juthat idő a karakterek megfelelő ábrázolására (Mad Max: A harag útja), valamint egy sablonos sztori esetén is bőven lehet élvezetes a film, ha jól megírt és jól időzített szövegeket adnak a színészek szájába (Az U.N.C.L.E. embere).

Szerencsére azért akadt pozitívum is, hiszen az első rendezését jegyző Alexander Bach alkalmasnak tűnt a feladatra, filmje - a szkript bollywoodi túlkapásait leszámítva - rendkívül stílusos, s helyenként kifejezetten jól sikerült elkapnia a játékok hangulatát. Láthatóan van érzéke az akciókhoz,  továbbá The Hateful Eight ide vagy oda, ezzel a számmal, meg egy rövidke adrenalinbombácskával az év egyik, ha nem a “legtarantinósabb” jelenetét is sikerült összehoznia. Kár, hogy ebből a véresen könnyed eleganciából csak fellángolásokra futotta az ultragagyi sztori miatt. Sajnálatra méltók Marco Beltrami pazar, kissé “hanszimmeresen” lüktető, majd roppant dinamikussá váló zenei témái is, amelyek alighanem minőségükhöz méltatlan módon feledésbe merülnek majd a filmmel együtt…

rsz_h2.jpg

Szóval felháborító az új Hitman. Nem azért, mert olyan elképesztően rossz lett, hanem egyszerűen ott volt a szikrája annak, hogy esetleg egy jó kis bérgyilkosos alkotás legyen belőle. Sajnos azonban a történelem ismételte magát, a 47-es újfent bukott, de talán majd a közelgő Assassin’s Creed és Warcraft filmek megfelelő interpretálására már több figyelmet szentelnek majd. 4/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr937733774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.08.25. 21:20:43

Skip Woods :) Ez az ember nem értem, hogy miért kap még mindig munkát.
süti beállítások módosítása