Hiába a rengeteg hiba, hiába a felületes kivitelezés, nem tudtam elmenni becsukott szemmel a Divergent-széria mellett, így a Beavatott fél-sikere után esélyt adtam a Lázadónak is. Nagy elvárások itt már tényleg nem voltak, sőt szinte semmi, és ezt igazából meg is kaptam… egészen az utolsó néhány percig. A film végén ugyanis nem várt cliffhangerrel találkoztam, ami nagyban befolyásolta a film végkimenetelét, illetve megítélését.

Tris szövetségeseket és válaszokat keres a futurisztikus Chicago romjai között. Négyessel együtt menekülniük kell a műveltek csoportjának hataloméhes vezetője, Jeanine elől. Az idővel versenyt futva Trisnek rá kell jönnie, hogy családja milyen titok miatt áldozta fel életét és miért próbálja meg a műveltek vezére megállítani őket mindenáron. Múltbeli választásai kísértik, de megtenne mindent azért, hogy megvédje szeretteit. Trisnek Négyessel az oldalán lehetetlen feladatok sorával kell szembeszállnia, hogy feltárja a múlt igazságát…

Az esetek többségében, egy szériának induló franchise folytatásának a legjobb lenni, hiszen nem kell már felvezetni az adott történetet, hanem a megteremtett világban elég továbbvinni a szálakat és ki lehet teljesedni (khm…lásd Éhezők viadala 2. része). Az esetek többségében… Robert Schwentke viszont hiába kapta meg ezt a lehetőséget, sajnos nem tudott élni vele, és a csúfos bukást is, csak és kizárólag a történet adta csavar miatt kerülte el. Ugyanis a Lázadó rosszabb lett önmagában, mint a Beavatott. Lassabb, semmitmondóbb, grandiózusnak látszó dögunalom az egész, ami továbbra is magán viselte azokat a hibákat, amiket felsorakoztatott az első rész folyamán.

…és akkor jött a végjáték, mely végre elérte azt – már, ha eddig eljutottál és nem kapcsoltad ki idő előtt – hogy végre odaszegeződjön a tekintetünk a képernyőre és az események elérjék a várva várt fordulatszámot. Bár spoilerekbe nem szeretnék belemenni, de lényegében az történt, hogy kitágult az addig ismert világ és elkezdtük várni a folytatást!

Azonban hiába az óriási pozitívum, ez mindösszesen csak arra volt elég, hogy ne káromkodva keljünk fel a fotelből. Így tehát továbbra is felemás szintet képvisel a Divergent-sorozat, ami olykor meglepően jó, máskor pedig már majdhogynem vállalhatatlan kategóriát képvisel. 3,5/10