Egyszer mindent el kell kezdeni valahol... Quentin Tarantinonak sem sikerült az a bravúr, hogy mindjárt az első dobásával beírja magát a történelemkönyvekbe, ugyanis hiába kezelik a Kutyaszorítóban-t az első filmjeként, az 1992-es alkotás - ha szigorúan nézzük - csak a második rendezése volt. Tarantino ugyanis 1987-ben, a My Best Friend's Birthday című filmjével próbálta meg először bemutatni, hogy mégis mire képes.  

Mickey-nek születésnapja van, és a barátnője szakított vele. Barátja, Clarence olyan születésnapi bulival akarja meglepni, amit sosem felejt el. Felbérel Mickey-nek egy call girl-t, és elküldi a lakására. A lányt azonban követi oda felbőszült stricije is…

„Nem vagyok meleg, de Elvis jóképű volt. Mindig mondtam, hogy ha meg kéne basznom egy fickót, úgy értem rá lennék kényszerítve, mert az életem múlik rajta, Elvist basznám meg. - Clarence Pool”

Tarantino egy zseni! Ezt már ennél a filmjénél is megmutatta, holott annyi sebből vérzik a My Best Friend's Birthday, hogy szinte megszámolni sem lehet. Legfőképpen azért nem, mert a 69 perces – eredetileg közel ennyire tervezték – játékidőből mindösszesen csak 36 perc maradt fent az utókornak, hiszen a felvételek egy része a tűz martalékává váltak. Roger Avary viszont ezt a tényt azzal próbálta meg megdönteni, hogy a tűzeset csak egy kitalált mese volt, ugyanis szimplán csak annyi történt, hogy le sem forgatták az egész alkotást, mivel megszűnt a kezdeti lelkesedés. Hogy végül mi a tényleges igazság, azt talán sosem fogjuk megtudni, de annyi biztos, hogy egy 23 éves kezdő rendezőnek, aki rendes filmes végzettség nélkül próbált meg betörni Hollywoodba, annak megbocsájtható az efféle eset, főleg, ha néhány évvel később olyan filmet képes letenni az asztalra, mint a Kutyaszorítóban.

Tulajdonképpen a My Best Friend's Birthday egy harmatos, ökörködős amatőrfilm, amit Tarantinoék sem igazán gondoltak komolyan. Az egész alkotásról sütött az, hogy itt csak próbálgatták, hogy milyen szerepelni a kamera egyik, illetve másik oldalán. Olcsó, olykor erőltetett, stílust csak nagyon kis mennyiségben tartalmazó baráti összejövetelnek lehetne nevezni, ami fekete-fehér volt és felkerült az imdb-re.

Ugyanakkor hiába a rengeteg hiba, hiába nincs se eleje se vége az alkotásnak, Tarantino már itt megmutatta, hogy a dialógusokat olyan szinten képes megírni, amire tényleg csak a legnagyobbak képesek. Épp ezért már ennél a filmnél is észrevehető a zsenialitása, és ha másért nem is, de a párbeszédekért érdemes elővenni eme alkotást. Valamint az sem elhanyagolható tényező, hogy a későbbi filmjeiben több olyan dolog is visszaköszönt, amit itt láthattunk/hallhattunk először. Ilyen például a K-Billy rádióállomás, ami a Kutyaszorítóban, illetve Aldo Ray nevének a megjelenése, amiből később megalakult Brad Pitt Becstelen Brigantykos neve, Aldo Raine. Pontszámot erre nem adnék, hiszen se füle, se farka nincs az alkotásnak, de annyi biztos, hogy létezik ennél jobb és rosszabb film is.