Volt egy időszak, amikor végképp elegem lett a karácsonyi felhajtásból, a giccsből, mókából és kacagásból, ami ilyenkor kötelező és miután láttam, hogy az egyik adón a Végső állomás 3 fog menni, elhatároztam, hogy afféle lázadásként horrorfilmet fogok nézni karácsonykor. Ugyan a hullámvasutas vérfürdő nem köthető az ünnepekhez, A betolakodó (A l'intérieur) című francia horror viszont igen, még ha ez kimerül annyiban, hogy akkor játszódik. Karácsonykor viszont csak a legelvetemültebbek nézzék meg, mert az ünnep ténye nélkül is ez az egyik legbetegebb horror, ami valaha készült.

Az első pozitívum, hogy minden tekintetben más, mint jelenlegi amerikai társai. A jumpscare-t abszolút nélkülözi, cserébe ügyesen vegyíti a thriller elemeit a gore-ral, melyből egy olyan elegy jön létre, amit egyhamar biztosan nem fogunk elfelejteni. Már a főhős megválasztása sem szokványos: egy áldott állapotban lévő nő rémálmának lehetünk szemtanúi. Az események viszont hónapokkal korábbra vezetnek vissza, amikor is a magzattal túlélnek egy autóbalesetet, a férje azonban meghal. Majd ugrunk a jelenbe, ahol Sarah épp a szülőszobában van és épp megbeszélik az orvossal, hogy másnap beindítják a szülést. A nő nyugodt éjszakára számít, ezt azonban egy rejtélyes fekete ruhás nő feltűnése töri meg. A hosszú hajú, fekete fűzőt és bőujjas ruhát viselő, leginkább egy boszorkányhoz hasonlító hölgy már önmagában is elég félelmetes, neki azonban fegyvere is van: ollóval tör Sarah életére és a gyereket akarja.

A film okosan építkezik: az elején az ’itt van-e még az idegen, vagy nincs’ játék igazi suspense, majd a fürdőszobába menekülő Sarah sorsáról a Pánikszobához hasonló thrillerek ugorhatnak be, de csak hogy a végére mindezek egy erőteljes torture-ban teljesedjenek ki. Ezt a műfaji egyveleget a pazar alakítások teszik még emlékezetesebbé. A betolakodó szerepében Béatrice Dalle remekül hozza az elszánt támadót. Az Alysson Paradis alakította Sarah ugyan nem kapott egy kifejezetten szimpatikus karaktert, de kedvetlenségét a baleset tényével is meg lehet magyarázni, meg aztán helyzetéből adódóan úgyis neki szurkolunk. A film során az áldott állapotban lévő nőről kiderül, hogy igazi harcos amazon. Egy-egy odacsapását párszor hangos „ez az!” felkiáltással üdvözöltem.

A torture-rel már jeleztem, de még egyszer le kell szögeznem, hogy a film rendkívül véres! Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy fogyasztható, hiszen a rendező rá is játszik a filmszerűségre, gondolok itt arra a megoldásra miszerint némely esetben a magzat reakcióit is láthatjuk. Noha ezeknek dramaturgiai funkciója is van (tekintve, hogy a veszélyérzet pillanatában villannak fel), inkább tűnik szokatlan, bizarr és egyben megmosolyogtató megoldásnak. Egy apró jelenet viszont zseniálisra sikerült: a szenvedés visszaadása mikor a névtelen támadó rágyújt egy cigire és a fej- és kézmozdulatait elektronikus zene kíséretében a vágások miatt darabosnak látjuk (ld. kép). Ez a megoldás újdonságként ugyan nem hatott, de a filmet feldobta és a realitásfaktort is csökkentette, ami valljuk be, egy ilyen véres filmnél inkább előny, mint hátrány.

Kiemelném még a soundtracket, aminél főleg a zörejek zenei visszaadásával operál a film, de olykor meglepően hangsúlyos taktusok is felcsendülnek. Összegzésként elmondható e téren, hogy illeszkedik a váltakozó hangulathoz. Amit még tudni kell róla, hogy párszor elég bizarr, félreértésen alapuló narratívát alkalmaz, amin jelen esetben gyilkosságot kell érteni, de erről bővebben az élmény elrontása nélkül nem mondhatok többet. Nem emlékszem, horrorfilmben mikor láttam effélét, néződühítőnek mindenesetre remek és illeszkedik az egyre elszálltabb történethez is. Dühítés alatt a rendezői célt értem, noha elfogadható az is, ha valaki azért lesz mérges, mert logikátlannak tart néhány filmbeli történést. Ezekből párat el kell ismerjek, de számomra ezek a végig fordulatos és izgalmas cselekmény fényében elhomályosultak.

A hibái ellenére, aki unja az egy kaptafára épülő horrorokat és egy igazi bevállalós, alacsony költségvetése ellenére is maximális(an véres) szórakozást nyújtó filmre vágyik, üljön le A betolakodó elé. Nem vagyok a műfaj rajongója, de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó újhullámos francia horror, amit láttam, mert ez betegesen jó volt! 9/10