1972-ben Amerika szépe lett, az akkor még csak 21 éves, kékszemű és belevaló Lynda Carter, aki a győzelme után nem a világbékéről szeretett volna tovább beszélni, hanem tettekkel akarta bizonyítani azt, hogy képes megmenteni a Földet a gonosztól. Los Angeles-be költözött, hogy kipróbálja magát a színészi pályán is, ám olyan kezdeti nehézségekkel kellett megküzdenie, amivel nem igazán számolt. Miután már majdnem feladta, megválasztották a Wonder Woman-sorozat címszereplőjének, amivel egy csapásra híres lett a nézők körében.

Dúl az ádáz harc az amerikaiak és a nácik között. Az USA légierejét erősítő Steve Trevor-t bízzák meg azzal a feladattal, hogy akadályozzon meg egy náci támadást, ám Steve a harc közben elesik… pontosabban Themyscira-szigetére zuhan, ahol az amazonok élnek. Diana Prince talál rá az eszméletlenül fekvő férfira, aki aztán olyan kalandba keveredik, amilyet korábban soha nem élt át. Ő lesz az új megmentő, Ő lesz Wonder Woman…

Bár Lynda hamar híres lett a sorozatnak köszönhetően, de ezzel a szereppel le is tudta karrierjének az érdemi részét. A későbbi években ugyanis elmaradt az igazi áttörés, ami által sosem tudott kinőni a tv-filmek és sorozatok világából, a pályafutása pedig a sorozat lezárásával, lényegében meg is szűnt…

Ugyanakkor vétek lenne azt mondani, hogy Lynda Carter CSAK egy Wonder Woman-sorozatban szerepelt. A széria ugyanis hatalmas sikernek örvendett akkoriban. A díjak mellett 59 epizódot, valamint 3 évadot is megélt a televíziók képernyőjén. Kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy ha Wonder Woman megkapja azt a pénzmennyiséget, amit Superman megkapott a 70-es években a mozifilmjére, akkor egy, azzal egy szinten lévő alkotás születhetett volna a 70-es évek közepén.

Wonder Woman ugyanis jól mozog a kamerák előtt. Kellően komoly, de az akkori korra jellemző, könnyedebb képregényadaptációs hangvételt is felvonultatja. (Superman sem tolta full komolyba az egészet) A történet kidolgozott, jól felépített és élvezhető tempóban halad a célja felé. Bár csak a pilot epizódról beszélünk jelen esetben, a 70 perces (már majdhogynem film) játékidő önálló alkotásként is megállja a helyét. Bár az akciók és a jelmezek nem éppen a mostani trendekhez mérhetőek, de ha megnézzük azt, hogy akkoriban milyen színvonalat képviseltek a képregényfilmek, akkor láthatjuk, hogy jóval több meló volt ebben az alkotásban, mint sok másikban. Gondoljunk csak, a nem sokkal korábbi Adam West-es Batman-sorozatra, az 1977-es Pókemberre vagy az 1979-es Amerika kapitányra.

Wonder Woman tehát nem a 2016-os esztendőben bukkant fel először úgy a képernyőn, hogy elismerték, hanem már jóval a nagy képregényadaptációs hullám előtt, a 70-es évek kellős közepén. Akit egy kicsit is érdekelnek a retro képregényhősök, az bátran tehet vele egy próbát (már csak azért is, hogy láthassák a láthatatlan repülőt!), mert igenis megéri a Csodanőt bámulni a monitoron.