2007-ben hatalmasat durrant az Ubisoft nagy dobása, az Assassin’s Creed nevet viselő akció-kaland játék, ami nem csak történetben mutatott egyediséget, de grafikailag is az élmezőnyt képviselte a játékok között. Altaïr Ibn-La'Ahad története a Szentföldön a XII. században, meglehetősen pofásra sikeredett, azonban az évek múlásával, az új AC játékok megjelenésével, a franchise indító játék csupán csak egy puzzle darab lett a nagy egészből, ugyanis még mindig nem minden arany, ami fénylik.
Kezdetben a jövőben találjuk magunkat, ahol Altaïr leszármazottja, Desmond bőrébe bújunk annak érdekében, hogy egy Animus gép segítségével előbányásszuk az agyunk legmélyebb bugyraiból Altaïr történetét, hogy leszámoljunk egy kegyetlen társasággal, akik meg akarják hódítani a Földet. 9 személyt kell likvidálnunk a terv megvalósulása előtt, hogy a végén mi győzedelmeskedjünk a gonosz felett és legyen jövője az emberiségnek…
Bár jól hangzik, hogy kilenc kis boss-t kell semlegesítenünk a kalandok során, azonban mégis ez a jól csengő történet tette elképesztően repetitívvé az egész játékmenetet. Ugyanis az AC első megjelenése kis túlzással rém unalmas. A történet nagyjából egy bő fél órás játékmenetet ismételget folyamatosan, amivel azt érte el, hogy a harmadik lemészárolt kisfőnök után már csak nyűg lett a hátunkon a kalandozás. Mindezek mellett pedig a küldetések is egy rövid, jól bejáratott sablonra épültek, hiszen a kihallgatás, célszemély leverése, majd a fő célpont semlegesítése is mindig feltűntek az adott városban. Ráadásul a fejlesztők annyira leegyszerűsítették a küldetések menetét, hogy még módunkban sem állt önállóan levezényelni az adott missziót. Ugyanis, amikor a térkép jelzett, nekünk ki volt adva az utasítás; Ülj le, hallgasd ki a célszemélyt, kövessed a háztetőkön, rabold ki, stb. Mindeközben persze már rég felfedezhettük a hangulatos helyszíneket, - mint például Jeruzsálemet, Damaszkuszt, stb – a kilátókat, illetve a látványos kardozásokat az utcákon. A készítők persze próbálták menteni az egysíkú kalandozást, de az utcákon lévő rosszfiúk leverése az ártatlan emberek védelme érdekében, illetve a városok közötti utazgatások egy fáradhatatlan paripával, valamint a lopakodós gyilkolások sem tudták igazán felpörgetni azt a cselekményt.
Ugyanakkor hiába az önismétlő kalandozás, a történet mégis rendkívül eredeti. Maga a tudat, hogy a jövőben vagyunk, de mégis egy gép segítségével vissza tudunk „utazni” a múltba, hihetetlen érdekessé varázsolta az alaptörténetet. Azt a történetet, amit a repetitív játékmenet sem tudott teljesen tönkretenni, hiszen azt a varázst, amivel a készítők megáldották a játékot, sikerült a lehető legjobban kimaxolni. Hangulatra parádés, látványra (2007-hez képest) szinte tökéletes lett a játék, ami egy kicsit, ha döcögősen is, de elindította az AC franchise útját a játékiparban.
Ennek pedig lehet örülni, hiszen a sok kihagyott ziccer után a folytatásban már megtalálta az Ubisoft a számításait, így olyan szinten megemelték a játékok minőségét, hogy egy rossz szavunk sem lehetett. És hát ugyebár, minden kezdet nehéz… 6/10
