Viszonylag nagy hype övezte az utóbbi idők legundorítóbb alkotásaként számon tartott indie horrort, a Bite-ot, ami a testhorrorok atyjának, David Cronenbergnek az egyik leghíresebb moziját, a The Fly-t próbálta meg kisebb-nagyobb sikerrel megidézni, azonban sajnálatos módon végeredményben messze elmaradt attól a szinttől, amit előzetesen elvárhattunk volna tőle.
Casey és barátnői Dél-Amerikába utaznak, hogy megtartsák a leánybúcsút. Egyik nap azonban egy ártatlannak tűnő rovarcsípés változtatja meg örökre Casey életét, ugyanis napról napra furább dolgok történnek vele…
Totális csődként viszont mégsem tudtam elkönyvelni a Bite-ot, ugyanis az utóbbi évek egyik legötletesebb és leglátványosabb horrorja lett. Mindazonáltal mindezt a „gyönyörű” látványvilágot nem igen tudta kamatoztatni a végeredmény sikeressége érdekében. Végtére is, a Bite egy kívül ütős, belül pedig rém gyenge és üres mozi lett, ami csak és kizárólag az elrettentő képei miatt nem tud teljes mértékben a feledés homályába kerülni.
Chad Archibald filmje akkor vált igazán kínossá, amikor az átalakuláson kívüli történetet próbálta meg felvinni a vászonra. (Kétség kívül Casey átalakulása a csúcspont a filmben, de erre nem lehet mindent felépíteni) Értékelhetetlen, sablonos és rettentő érdektelen szálakkal, illetve karakterekkel és motivációkkal tömködte tele a másfél órás játékidőt, ami nem csak, hogy idegen érzést keltett a filmben, de az élvezeti faktort is jócskán lecsökkentette.
Így pedig a film önmagában nem képes megállni a saját lábain, mert bár vannak kegyetlenül erős pillanatai, de túl sok az üresjárat ahhoz, hogy igazán élvezhetővé tudjon válni mindaz, ami a kamerák előtt történik. 4/10
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon!