Az idei Oscar-versenyben is rajthoz álló A vörös teknős az első nem japán film a Ghibli Studio életében, ám annak ellenére, hogy megjelenítésében kétség kívül van valami nagyon is európai, a legtöbb tekintetben mégis teljesen belesimul annak animációs filmjei közé. A Watchlist rovat ötödik epizódjában erről a már-már népmesei szintre lecsupaszított történetről osztunk meg pár magvas gondolatot.

Duba Dániel: Valamiért engem A vörös teknős azokra a masnival átfont, aranyozott kiskönyvekre emlékeztetett, amiket azoknak a kétségbeesett vevőknek készítenek a pénztár mellé a könyvesboltokban, akiknek fogalmuk sincs, milyen könyvet vegyenek, mert épp az utolsó Coelho is kifogyott a raktárból. Ez hangozhatna erős kritikaként is, és amellett, hogy egyébként egy részről az is, másrészt azt jelzi, hogy valami egyetemes, mindenki által befogadható filmmel van dolgunk, amiről ha nem is gondolkodunk el túlságosan hosszan, valamilyen szinten elkerülhetetlenül megérint bennünket, mivel a természet nyelvén egykoron mindannyian beszéltünk. Mert hogy ezt a filmet, mintha maga a természet rendezte, írta és rajzolta volna. Nézni olyan, mint egy másfél órás lebegés a víz felszínén, szinte belassítja a bioritmusunkat, közben pedig a pasztell színeivel és ambient zenéjével andalít el. Egy váratlan pillanatban azonban a történet átvált andersen-i üzemmódba, és így nem csak téren és időn kívül helyezi a lakatlan szigeten hajótörést szenvedett főszereplőt, hanem egyenesen a mesék és legendák világába. Ekkor még nem tudni pontosan, hogy vajon a férfi, vagy ha úgy vesszük, az emberiség hallucinációi és álmai elevenednek meg a hátralévő egy órában, vagy netán az óceániai mondavilág csorog bele éppen a történetbe, de az utolsó percek megrendítő képsorai már világossá tesznek mindent. Ez az egész nem is az ember álma volt, hanem a teknősé, vagy ha úgy tetszik, magáé a természeté.

Lakat Barnabás: Lehengerlő, meditatív élményt nyújt ez a film, mely szavak nélkül képes elmondani kábé minden lényeges dolgot az életről. Valahol egy kritikában azt olvastam, hogy a cikk szerzője – bár alapvetően tetszett neki is a film – dialógmentességéből adódóan többnek érezte a játékidőt a ténylegesnél. Nekem semmiféle ilyen érzésem nem volt, sőt, tudtam volna még nézni egy darabig ezt a képi világát és cselekményét tekintve a végletekig leegyszerűsített, ám mégis sokrétű mesét. A mesét, ami kortól, nemtől, bárminemű hovatartozástól függetlenül mindenkinek és mindenkiről szól. A feltételezhetőleg hajótörést szenvedett főszereplő, a Férfi élettörténete ez. Egy olyan életé, amely a természet jótékony ereje által megfosztatott a modern világ minden olyan elemétől, ami így-vagy úgy, de negatívan befolyásolhatná azt. Ez persze lemondással és áldozatokkal is jár. Hogy hősünk konkrétan mit hagy hátra, azt nem tudjuk meg ugyan, csak annak lehetünk tanúi, ahogy egyre kétségbeesettebben próbál visszajutni a hátrahagyott dolgaihoz, a régi életéhez. Ebben akadályozza őt meg a Vörös Teknős, aki/ami tulajdonképpen szimbolikus jelentéssel bír, és hamar nyilvánvalóvá válik az, hogy tettével csak segíteni próbája a Férfit, akinek ennek következtében aztán egyszerű, de tiszta és szeretetteljes élete lehet. Pontosan olyan, mint amilyen a film maga. Engem hamar beleszippantott a maga kis stilizált, jelképekkel teli és megnyugtató világába, ahonnan aztán kifejezetten kellemetlen érzés volt visszatérnem a zajos, rideg valóságba. És ha ez nem lenne elég, azok akik moziban tekintik meg a Vörös teknőst, két filmet is kapnak a jegyük áráért. Kísérőfilm gyanánt ugyanis levetítik előtte Bucsi Réka Love című – szintén magyar-francia koprodukcióban készült – rövid animációját is, ami hangulatában illeszkedik a fő műhöz, és minőségét tekintve is méltó felvezetése annak.

hakos05: A 2010-es évek vége felé járunk, egy olyan korban, amelyben nemcsak a számítógép, hanem az ember is multitaskingol. Rohan. Vine-ok és Coub-ok formájában egyre rövidebb videókat fogyaszt és ha netán be is ül egy filmre, döntő többségben olyanokat választ, hogy az erős audiovizuális hatások biztosan lefoglalják minden érzékszervét. Épp ezért szinte próbatételnek minősül egy olyan alkotás, ami pár kósza megnyilvánulást (kiáltások) kivéve mindenféle verbális megerősítést nélkülöz. Akkor derül ki, mennyire szokatlan is ez, mikor az ember azon kapja magát, hogy fejben követi le a vizuálisan ábrázolt eseményeket: partra sodródott, felment a sziklára, most tutajt készít.. A vörös teknős csodálatos képi világa egyszerre kelti a nagyszabásúság és egyszerre a minimalizmus érzetét. Főszereplőjének arcvonásai inkább stilárisak, személyébe így bárki behelyettesíthető. Mese mindenkiről mindenkinek. Mese a családról, az életről, a természettel való kapcsolatról, meditatívan és inkább érzelmi, mint értelmi síkon hatva.

Mikesi Tomi: Sokan nem tudják, de A vörös teknős végletekig leegyszerűsített képi világa legnagyobb részben Kecskeméten nyerte el végleges formáját. A Ghibli Stúdióra eddig egyáltalán nem jellemző visszafogott, csendes látvány tökéletesen kelti életre ezt az ősi, mitikus, örökérvényű igazságokat megjelenítő mesét. A film a legapróbb részletekig tudatosan kíséri végig a nézőt a természet és az ember kapcsolatán. Nehezen emészthető, komoly történet, mégis leírhatatlan élmény. Többféle interpretáció lehetséges, ugyanis a látszólagos minimalizmusa ellenére borzasztóan gazdag a kérdésfelvetésekben, elgondolkodtató pillanatokban. Egy gyöngyszem, ami rendkívüli példája annak, hogyan érdemes filmet készíteni és miért érdemes moziba járni.

Kultúrfaló: Hajótörött, lakatlan sziget...nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk kérem. 

Na jó, azoknak, akik mégis maradtak ezek után is, megsúgom, hogy sokkal jobbat és érdekesebbet kapunk, mint a szokásos Robinson Crusoe filmek és társaik. Ez azon kevés filmes alkotások egyike, amikor a kép és a történet többet mond ezer szónál... jelen esetben szó szerint, hiszen itt egy fia párbeszéd sincs. Csak a végtelen tenger (óceán?) mindenhol, az alkotók pedig még azt is elérték, hogy nézőként érezzük a sós víz ízét a szánkban és az égető napfényt a bőrünkön. A történet melankolikusan és lassan folydogál, mégis van valami nehezen megfogalmazható dolog/érzés, ami miatt végig a képernyő előtt maradunk. A vörös teknős egy remek animáció az élet körforgásáról és a természettel való kölcsönös együttélésről.

A film MAFAB adatlapja