Mondanám, hogy meglepődtem a Green Inferno rém gyenge megvalósításán, de a Knock Knock után már elvesztettem az Eli Roth-ba vetetett bizalmamat. Mert bár a Keanu Reeves főszereplésével készült film egyszer még akár le is tolható, de egy olyan rendezőtől, aki Tarantino nevét is képes volt megszerezni a korábbi munkáihoz, valamint képes volt megbotránkoztatni a nézőket a bátor megvalósításaival, pont abban fejlődött vissza, amihez a legjobban értett. Kiölte az igazi, korlátokat nem ismerő gore-t a filmjeiből.
Egy csapat diák aktivista New York-ból az Amazonas vidékére utazik, hogy megmentsék az esőerdőt, valamint az ott élő törzseket. Nem sokkal azután azonban, hogy megérkeznek e zöldbe borult, végeláthatatlan vidékre, ráébrednek, hogy nincsenek egyedül, és az életük hatalmas veszélyben van...
A Green Inferno ugyanis rettentő gagyi. Nem elég, hogy a zs-kategóriás érzés szinte kézzel fogható , Lorenza Izzo jelenlétén kívül - akit természetesen nem a színészi játéka miatt vettek fel a főszerepre - alig-alig találunk értékelhető momentumokat a játékidőben. Itt-ott sikerült a gore-t okosan adagolni, de összességében befuccsolt Roth projektje. Lassú, körülményes, unalmas és pofátlanul Cannibal Holocaust copyzás akart lenni az idő nagy részében. (Bár tény, Roth nagy rajongója Ruggero Deodato klasszikusának)
A történettel igazából sok probléma nem is lett volna, ha Roth stílusosan adja elő. A sablonos tálalás sem zavarta volna a kutyát sem, ha a film képes felpörögni és szórakoztatni. Egy kis trancsír, egy kis menekülés, még egy kis félelemkeltés, majd még egy kis trancsír. A knock Knock után Izzo meztelenre vetkőzése borítékolható volt, de a végeredményt az sem tudta megváltoztatni. Igazság szerint a Green Inferno egy izzadságszagú erőlködés, amit sem a színészek, sem a rendező, sem pedig a nézők nem tudnak/tudtak élvezni. Egy felesleges film, kis költségvetéssel és szív és lélek nélküli megvalósítással. Az ilyet jobb gyorsan elfelejteni... 3/10