[Supernatural Movies]

Vademberek hajszája - Nem mi választottuk a gengszter életet, az választott minket!

2017. május 13. - Lakat Barnabás

Az új-zélandi Taika Waititi hangzatos nevére 2014-ben figyeltek fel a világ jóizlésű filmrajongói, amikor a Jemaine Clementtel közösen írt, rendezett és eljátszott Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows) című frenetikus áldoku horror komédiájuk berobbant a köztudatba. A tökéletesre csiszolt, kiváló arányérzékkel és intelligens, a műfajból eredően pedig gyakran éjfekete humorral megtámogatott film után az elégedett publikum egy emberként figyelte, hogy mi lesz az alkotók következő projektje. Túl sokáig nem is kellett várni, két év múlva Waititi (ezúttal korábbi alkotótársa nélkül) elő is rukkolt új művével, a Barry Crump "Wild Pork and Watercress" című könyve alapján készült Vademberek hajszájával. A honi közönség vásznon eddig kizárólag a tavalyi Cinefesten láthatta a filmet, ám nagy örömünkre szolgál, hogy nem kevés késéssel ugyan, de végre forgalmazóra lelt, és a hazai mozik is műsorukra tűzhetik.hunt-for-the-wilderpeople-1.jpg

A Vademberek hajszája egy igazi szívvel lélekkel teli alkotás, melynek főszereplői egy az eddigi rövid életét intézetekben tengető kövér, rosszcsont maori kiskamasz és egy zsémbes vénember, aki imád vadászni és járni a természetet. Az öreg szívéhez ezeken kívül csak a felesége, Bella és a kutyája, Zag állnak közel. Egy váratlan fordulat, pár szerencsétlen véletlen és nem kevés félreértés folytán ez a furcsa, látszólag a legkevésbé sem összeillő páros kénytelen lesz menekülni a rendőrök, egy csapat surmó vadász és egy akciófilmeken szocializálódott gyermekvédelmis nő elől. Az idő előrehaladtával aztán számukra és számunkra is nyilvánvalóvá válik, hogy ami elől igazából menekülnek az az úgynevezett civilizáció, a társadalom, ami mindkettejüket mostohául kezelte. Kalandjuk során pedig rádöbbenek, hogy jóval több közös van bennük, mint amit a nagy korkülönbség és a jócskán eltérő attitűdjük alapján feltételeztek volna.

Waititi filmje egy a nyolcvanas-kilencvenes évek családbarát mozijaira emlékeztető kaland-vígjáték vázra van felhúzva, a rá jellemző kifinomult humorral és jó néhány filmes áthallással megtűzdelve, a Gyűrűk urától a Rambóig. Az említett utalások egyébként legtöbbször direkt módon, humorforrásként vannak tálalva és remekül illeszkednek bele a film cselekményébe, cseppet sem érezzük erőltetettnek őket. Megvalósításában egyszerre emlékeztet Edgar Wright és Wes Anderson filmjeire, így aki őket kedveli, biztosan megtalálja a számításait. Gyors, veszettül dinamikus vágások és videoklip esztétika, akárcsak Wrightnál, valamint szimmetrikus beállítások és melankolikus zenével kísért hosszú inzertek, akárcsak Andersonnál. (A soundtrack is baromi jó egyébként, ha már szóba került a zene.) Az pedig már pusztán Waititi zsenijét dicséri, hogy mégsem érezzük úgy, hogy egyszerűen csak nyúlná a kortársait, végig ott van az a megfoghatatlan, egyedi íz. hunt_for_the_wilderpeople.jpgKaraktereit pedig mesterien tereli végig ezen a másfél órás kalandtúrán, bár ilyen nagyszerű színészekkel mondhatni könnyű dolga lehetett. Sam Neill-t eddig is szerettem, de megkockáztatom, hogy amit ebben a filmben nyújt, az élete egyik legnagyobb alakítása. Imádni való a marcona, bozontos szakállat viselő, analfabéta, ám a vadont betéve ismerő, botcsinálta nagybácsiként. Az igazi meglepetés viszont a Ricky Bakert alakitó pufók kissrác, Julian Dennison, akinek ez volt a harmadik filmszerepe és vérprofiként játssza végig, méltó társként a veterán Neill mellett. Élvezet nézni kettejük játékát és csetlő-botló kalandjaikat, azt ahogyan összekovácsolódnak és a végére elválaszthatatlanok lesznek. Nem meglepő, hogy a film lezárása pontosan olyan, mint a legtöbb buddy-movie-é. A kamera távolodik hőseinktől akik még ekkor, az utolsó másodpercekben is zrikálják egymást, mi meg elégedetten vigyorgunk. Az már csak a hab a tortán, hogy miközben jókat derülünk, a felszín alatt a Vademberek hajszája egyszerre szól a barátságról és a családról is. Nem tolja viszont ezt erőszakosan a képünkbe, elcsépelt frázisokat puffogtatva, sőt, igazából csak a végén tudatosul bennünk, hogy emocionálisan is mennyire rendben van az egész.

Szó mi szó, szép film ez, emellett roppant szórakoztató is. Gyakran újranézhető darab, amit újra is fogunk nézni, évek múlva is. Waititit pedig remélem, hogy nem fogja a Thor: Ragnarök után végleg bedarálni Hollywood. Nagy kár lenne érte.

10/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr2712500679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása