A zseniális rendező legújabb filmje a második világháború egy olyan sorsfordító eseményéről szól, mely hadászati szempontból abszolút vereség, és csak a németek máig vitatott döntése miatt lehetett a végkimenetele az, ami. Az úgynevezett dinamó hadművelet során katonai és civil összefogással háromszázezer sarokba szorított brit katonát menekítettek ki a francia partokról, azaz az angol haderő nagy részét. A katonai és civil összefogással lebonyolított kétségbeesett akció során már a puszta túlélés is győzelemnek számított. Ezt Churchill és az akkori sajtó ki is használta, hogy aztán a "diadalon" felbuzdulva, szövetségeseik oldalán újult erővel győzhessék le a németeket. 
Olyan esemény volt ez, amely kiváló alapanyagot biztosít egy pátosszal teli, lassításokkal és távolba révedt könnyes tekintetekkel megtűzdelt három órás háborús drámához. Egy nagy ívű, sok szálon futó filmhez, ami nem csak a parton rekedt szerencsétlen közlegények legnehezebb napjaiba enged bepillantást, hanem az ellenséges oldal emberi arcát, és az otthon maradt családtagok kétségbeesését és megmutatja.
Vagy pedig készíthet belőle filmet egy olyan ambiciózus és innovatív rendező, aki nem alkalmazkodik a huszonegyedik század nézői elvárásaihoz, sokkal inkább alakítja azokat. Valaki, aki eddigi életművével elérte azt, hogy bár filmjeit egy nagy stúdió égisze alatt készíti, mégis teljes befolyása legyen felettük, mindezt óriási költségvetés mellett. Valaki, akinek csak a szent cél számít, azaz esetünkben egy maradandó film, amiről évek múlva is lehet majd beszélni, és aminek érdekében képes méregdrága IMAX kamerákkal úgy játszadozni, mint egy lelkes kisgyerek. Össze is törte már őket nem egyszer, legutóbb pedig odaadta a huszonöt kilós robusztus szerkezetet operatőrének, a nagyszerű Hoyte Van Hoytema-nak, hogy szaladgáljon vele a homokos tengerparton, mintha csak egy könnyű, olcsó kézkamera lenne. Vagy éppen rászereltette egy igazi világháborús vadászgép szárnyára, hogy olyan lélegzetelállító felvételeket láthassunk, amiket a filmből kiragadva külön is, akár órák hosszat el tudnánk nézegetni.
Technikai szempontból a Dunkirk egy bravúr, és pont azért, mert ami csak lehet, az igazi benne. Eredeti helyszín, eredeti járművek, rengeteg statiszta, igazi robbanások. Jöhetnek ez után a CGI által nyújtott „végtelen lehetőségektől” megrészegült „vizionárius” rendezők az átható marketingszagtól bűzlő magasztos szövegeikkel. Az igazi látványfilmek ugyanis soha nem a monitorok és kék-zöld hátterek előtt készültek. Christopher Nolan legújabb remeke pedig tanítani való példa erre.
Felépítés és dramaturgia terén is rendhagyó darabbal állunk szemben, amely fittyet hány a kommersz, széles közönséget elérni szándékozó filmeket érintő ebbéli elvárásokra. Rögtön az események sűrűjébe csöppennünk, először a parton rekedt katonák szemszögéből, akik folyamatos, idegőrlő feszültségben kénytelenek létezni, állandóan rettegve attól, hogy mikor találja el őket egy Messerschmittből záporozó géppuska lövedék, vagy szaggatja darabokra a testüket egy aláhulló bomba. A második nézőpont, ahonnan az eseményeket követhetjük, a katonák segítségére siető civil hajósoké, a harmadik pedig a légierőé. És mindig csak annyit látunk, amennyit ők, így lehet az, hogy ellenséges katona egyszer sem tűnik fel a filmben, és az ellenség arcnélkülisége csak még félelmetesebbé teszi az egészet.
A rendező nagyon érdekesen és hatásos módon játszik az idővel, olyannyira, hogy nyilatkozataiban nem átallta a leginkább kísérleti filmjének nevezni a Dunkirk-et. Ezt a Memento ismeretében azért kissé túlzónak tartom, de amit látunk az mindenképpen érdekes és újszerű. A gyalogság szemszögéből egy hetet, a hajósokéból egy napot, a vadászpilótákéból pedig egy órát ölelnek fel az események, de mi ezt párhuzamosan érzékeljük. Így vannak olyan momentumok, amiket több szemszögből is elénk tárnak, illetve a karakterek sorsában sem lehetünk mindig biztosak. Ez leírva bár zavarosnak tűnhet, ám nagyon szépen követhető, átlátható, illetve ez a rendhagyó szerkezet remekül fokozza a feszültséget.
A feszültség pedig végig ott van az első képkockától a lezárásig. Hasonlóan intenzív élményt képzeljük el, mint a Ryan közlegény megmentésének nyitó jelenete, csak mindezt a teljes játékidőre elhúzva. Hans Zimmer idegőrlő óraketyegésre felépített zenéje és a dobhártyaszaggató hangeffektek pedig végképp elérik, hogy teljesen elmerüljünk a film világában. A katonákkal együtt rezzenünk össze a lövésektől és a robbanásoktól, a német vadászgépek hangjától pedig meghűl az ereinkben a vér. Meglepődnék, ha a főbb technikai kategóriákban nem ez a film vinné majd el jövőre az Oscart.
Sokan ingatták a fejüket a film korhatár besorolása láttán (pg-13), hiszen pont a Ryan közlegény óta szinte elvárás, hogy egy háborús filmben fröcskölő vér és kiomló belek terítsék be a vásznat. Nos, a Dunkirkben ilyen nincs, de nem is hiányzik belőle. Ettől nem lesz kevésbé durva, torokszorító élmény, Nolan ugyanis nem a gore-ra, hanem a pszichológiai horrorra, a feszültségkeltésre épít, méghozzá mesterien. Tulajdonképpen egy csúcspontok nélküli – mert kábé az egész film egy nagy csúcspont, egy nagy harcjelenet – háborús közegbe helyezett thrillert látunk.
Lényeges még szót ejtenünk az alakításokról is, hiszen a film olyan téren is rendhagyó, hogy nincsenek is igazi főszereplői, inkább csak kiragadott karakterek, akiket esetenként nagy nevek (Tom Hardy, Kenneth Branagh) játszanak. Az viszont sokat elmond a koncepcióról, hogy Hardy arcát nagyjából a teljes játékidő alatt pilótamaszk rejti, és rövid tőmondatokban kommunikál társaival. Pontosan úgy, ahogy ez a valóságban is lenne, hiszen nincsenek kitérők, végig a háború poklában, az események sűrűjében vagyunk, ahol nincs se szükség, se idő a felesleges szavakra. A remek Mark Rylance-nek például egyébként is ott van minden a tekintetében.
A Dunkirk egy elképesztő atmoszférával bíró remekmű, amire véleményem szerint rögtön alapműként is tekinthetünk a háborús filmek között. Talán egy dolog van ami „hibaként” róható fel neki, hogy a teljes élvezeti értékéhez megfelelő körülmények is kellenek. Szóval ezt mindenképp moziban kell látni, lehetőleg minél nagyobb vásznon, a hatás garantált.
10/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
