Mi a helyzet kalandorok?
A Naughty Dog az Uncharted széria 4. részével lezárta Nathan Drake és Sulivan történetét. Sok mindent megéltek ők, sok mindenen keresztülmentek, legyenek azok kalandok vagy drámai, egymáshoz való viszonyulások kiváltotta nézeteltérések. Az ő kalandjaik egy tanítanivalóan mesteri kerek egészet alkottak, amire méltán lehet büszke a Naughty Dog csapata. És itt merült fel valószínűleg az összes Uncharted rajongó fejében a kérdés, hogy van-e értelme nélkülük folytatni? Működik egyátalán a recept Nathan Drake nélkül? A The Lost Legacy megadja erre a választ, de nem akarom rögtön a végével kezdeni a dolgot, mindent a maga idejében.
Ha jól emlékszem már a 4. rész megjelenése előtt jöttek olyan hírek, hogy Nathan történetének lezárása nem jelenti az Uncharted széria végét is egyben, hiszen az univerzum amiben négy részen át kalandoztunk - ha nem veszem ide a PSP-s különkiadást valamint Nathan könyv kitérőjét - még bőven rendelkezik annyi lehetőséggel, hogy ne kelljen végleg pontot tenni a végére. Viszont, hogy ezt kivel vagy kikkel és milyen formában, folytatásként vagy előzménytörténetként mesélik el nekünk, nem lehetett tudni. Aztán a tavalyi évben az egyik nagy játékbejelentős rendezvényen jött egy video, amiben egy csuklyás ruhában sétáló és jó pár érdekes dolgot látó nőcit láttunk, aki a gameplay végére össze verekedett pár rossz arccal, amihez csatlakozott a The Thief's Endben. részből megismert Nadine Ross. A közönség ekkor már egy halk tapsvihart elindított az útjára, de az igazi éljenzéstől akkor robbant fel a fan bomba, amikor a csuklyás hölgy levette a csuklyáját és felismerhettük személyében Chloe Frazert. Chloe még a 2. részben került be a köztudatba, mint a hölgy, aki Nathant nem csak a kalandokban, hanem az ágy használatának különféle funkcióiban is lelkesen támogatta. A hölgy egy kellemes küllemű, akcentussal beszélő dekoratív jelenség volt, akinek az esze, a vagánysága, a humora és a cinikussága Nathanéval vetekedett. Az ő kettőjük kapcsolata és kémiája remekül működött és ennek köszönhetően a játékosok nagyon megszerették a karaktert. Éppen ezért remek döntés volt az új rész főszereplőjének őt megtenni, akihez csatlakozott az a Nadine Ross, aki elég keményen megnehezítette a Drake tesók életét a 4. részben.
A The Lost Legacy eredetileg egy nagyobb volumerű DLC-nek indult, csak aztán annyi ötletük volt a készítőknek és annyi mindent akartak belepakolni, hogy a project túlnőtte magát és a DLC fogalmát, ezért inkább egy önálló, de azért mégsem teljes értékű és igazi 5. rész lett belőle (ezért is hiányzik a számozás a címből). A történet szerint Chloe és Nadine egyesítik erejüket, hogy együtt kutassák fel a rég elveszett Hoysala királyság romjait, ami nem mellesleg egy istenség, Ganesh letört szarvát is rejti. Természetesen, ahogy az ilyenkor lenni szokott, egy rosszfiú, név szerint Asav, az orvosból lett kincsvadász-csempész úriember is szemet vetett eme város minden kincsére. A csavarok, a nehézségek és a nem várt fordulatok ezúttal sem maradtak el, a tálalás szintén remek így kijelenthető, hogy a Naughty Dog ezúttal se nyúlt mellé, és mindent megadott nekünk, amire egy Uncharted rajongónak szüksége van. És, hogyan működik az újdonsült párosunk? Nos, piszok jól, sőt mi több. A két leányzó amilyen szinten hasonlítanak, pont annyira különböznek is egymástól, ez pedig remek perceket okoznak nekünk, játékosoknak. Ahogy a The Thief’s End epizódban már megszokhattuk, a két központi szereplő kapcsolata nem csak az átkötő, cinematic videókban változik és teljesedik ki, hanem bizony a tényleges játékmenet közben is esélyünk adódik hol kisebb, hol nagyobb párbeszédekre, ahol nem csak az adott karakterről tudhatunk meg pár érdekes infót, de bizony az egymáshoz való viszonyulásunkban és a másikról alkotott véleményekben is fellelhetünk érdekességeket. Van, hogy csak ércelődnek egymással, be-be szólogatnak a másiknak, de néha korábbi eseményeket felidézve ismerik el a másik képességeit vagy értékeit. Érdemes ezeket a kis apró szösszeneteket is kutatni, amiket a játék jelez is nekünk egy párbeszéd ikon felvillanásával, viszont ha sokáig várunk eltűnik, és akkor lemaradhatunk az események ilyesféle plusz adalékaiból. A két karakter közti kémia tehát működik, és egy cseppet sincs erőltetett vagy „meeeeh, ez nem az igazi” érzése az embernek. Kettőjük kapcsolata jól és hitelesen van felépítve és a dráma - mely azért nem olyan erős, mint a 4. rész esetében - szintén jelen van és igen jól működik. Chloeról annak ellenére, hogy a széria 2. és 3. részében is főbb szereplő volt, nem sokat tudtunk meg, de itt ilyesféle dolgok is a felszínre kerülnek vele kapcsolatban, és az alapjáraton is nagyon szerethető karaktert csak még közelebb hozzák a szívünkhöz. Ugyan ez elmondható Nadine karakteréről is, aki mind jellemében, mind viselkedésben és a környezetéhez való hozzáállásában is fejlődésen ment keresztül és nem mondom, hogy kedvenc karakter lett belőle, de sokkal szimpatikusabbá tették, mint amilyen a 4. részben volt. Egyetlen apró negatívumon van velük és a történettel kapcsolatban, mégpedig, hogy szinte semmit nem tudunk meg arról, hogyan, miként és miért találkoztak ők egymással. Ugyan van a történet vége felé egy-két apró mondat, de ezek nem elegendőek ahhoz, hogy teljes képet kapjunk róluk. A játék már a legelején bedob minket az események sűrűjébe, és kicsit olyan érzése van az embernek, mintha kimaradt volna valamiből. Mintha az első fejezet már minimum a második vagy a harmadik chapter lenne, amiben megtörtént a két karakter találkozásának a hogyanja. Persze nem akkora tragédia, hogy nem mutatták meg, de azért egy enyhe keserűséget éreztem a végén ezzel kapcsolatban.
Magáról a játékmenetről nincs sok értelme beszélni tekintve, hogy egy az egyben ugyan az, mint az előző részben. Ám szerintem ezt felesleges felróni neki hibaként tekintve, hogy ahogy a cikkem elején is említettem, ez egy DLC-nek indult és abból nőtte ki magát, aminek következtében a 4. rész jól megalkotott, megszokott és prezentált elemeit kapjuk meg. Egyetlen egy apró újítás van, mégpedig a lock pick, amivel az első pályán ajtókat, majd a játék hátralevő részében katonai ládákat tudunk kinyitni, fegyverek, és bizonyos esetekben rejtett trófeák érdekében. A mechanikája baromi egyszerű, a kontroller bal joystic karját kell mozgatni a kis zár ikon körül, majd amikor a zár ikon elkezd rezegni, a felvillanó jelzésre meg kell nyomni az X-et. Ezt kétszer, háromszor kell eljátszanunk egy zárnál és már nyitva is van az adott láda. Hatalmas hangulati pluszt nem az az összképhez, de nem is lóg ki és remekül működik. Megmaradt a kis kötelünk, amivel áttudunk lendülni egyik helyről a másikra, illetve továbbra is nagy szerepet játszik a le és fel mászásban. Az akciókat ezúttal is meglehet oldani lopakodva vagy rambo módjára, a verekedős részeknél pedig társunkkal tudunk remek kombókat aktiválni, amik csak még keményebbé teszik a szemünkben az alapjáraton amúgy is elég kemény leányzó párost. A lopakodás kapcsán azért érdemes megemlíteni, hogy Nadine néha képes hajmeresztő dolgokra. Nem egyszer volt, hogy árnyékként irtottam az ellent és már csak hárman voltak a tízből, de neki pont akkor kellett fedezéket illetve a rejteket biztosító bozótot váltania, amikor odafordult az ellenség, ennek következtében pedig észrevették és kezdődhetett a lövöldözés. Huh...fátylat rá. Kellemes meglepetés volt azonban, hogy ezúttal több fejtörő illetve akadály pálya szerűség található a játékban, mint a korábbi epizódban. Ennek következtében még jobban áttudjuk élni az igazi, régi vágású, amolyan Indiana Jonesos kincskeresős életérzést. Ezek mindegyike elsőre kissé bonyolultnak fest, de hamar rá lehet jönni a logikájukra, utána pedig már gyerekjáték lesz az egész. Zárásként pedig meg kell említenem, hogy a sokak által nem kedvelt autóvezetés is jelen van, de változtatni ezen se változtattak, maximum annyit, hogy ezúttal a kötél használata nélkül is fel lehet jutni mindenhová, nem számít mennyire sáros vagy csúszós egy-egy emelkedő.
Nathan utolsó kalandját a The Thief’s Endet méltán nevezték a Play Station 4 egyik, ha nem a legszebb játékának, és ezt a jelzőt a The Lost Legacy csak tovább fokozta. Elképesztő látványvilágot tártak elénk, legyen szó nyílt vagy zárt területekről. A város tele van emberekkel, az erdőben a természet él és lélegzik, a barlangok belseje megviselt, és izgalmakkal teli…fantasztikus. Nem egyszer kaptam azon magam, hogy a kocsikázás vagy a sétálgatás közben lassan járkálok, és forgatom a kamerát ámulva az adott terület részletességén és azon az elképesztő látvány orgián, amivel mindez társul. Nem tudom, mit művelnek a Naughty Dognál, de már-már a pofátlanság határát súrolja, hogy minden téren olyan magas szintű munkára képesek, mint amit itt elénk tártak. De nem csak a tájak vagy a helyszínek lettek kidolgozva hatalmas precizitással, hanem a karakterek is, és itt elsősorban nem az arc animációkra gondolok, pedig annak a megalkotása is megérne egy misét. Az olyan apró részletekre gondolok, mint a karakterek arcán a kosz, a testükön az izzadtság, a verejték, a körmök alatt alatt a sár, az ujjbegyeken a harcok okozta régebbi vagy még friss és ezáltal véres sebek, ahogy a víz áztatta ruha rásimul a testükre, és mozgás közben gyűrőik…elképesztő, milyen szintű munkát öltek az ilyesféle részletekbe, amiket a hangok csak még magasabb fokozatra emelnek. Mindezt pedig tükörsima és akadálymentes futtatás mellett. Én a sima PS4-en játszottam vele, de se egy akadást, se egy belassulást vagy kifagyást nem produkált a játék, így bele se merek gondolni, hogy miként nézhet ki az erősebb, PS4 Pron ez a produktum.
A végére még szeretnék beszélni egy dologról, amivel kapcsolatban úgy vettem észre, hogy csak ritkán tesznek említést. Szoktuk dicsérni és évről-évre egyre jobban elalélunk, hogy hová fejlődött a játékipar. Hogy mind a játékmenet, mind a megjelenés terén mikre képesek a grafikus motorok, és a fejlesztők. Ám csak nagyon kevés esetben említik meg a színészi alakítást, amit furcsállok picit. Persze felszokott merülni, hogy XY milyen jól hozta az adott karaktert, de szerintem ennél sokkal de sokkal hangsúlyosabban ki kéne emelni azt a szintű alakítást, amit a karakterek hiteles megformálásáért tesznek. Számomra nem egy alkalommal filmszínészeket megszégyenítő hitelességgel és beleéléssel hozzák a játék színészek az adott karaktert. Itt is a Chloet és Nadinet megformáló Claudia Black és Laura Bailey elképesztő munkát végeztek, és nem volt egy olyan momentumuk se, ami hiteltelen vagy túljátszott lett volna. De ugyan ez igaz a fő gonoszt alakító Usman Ally-ra is. Az általa megformált Asav ugyan nem a legkomplexebb gonosz lett a játékok történelmében (ilyen téren mindig is gyengélkedett az Uncharted), de még is élvezet volt nézni a játékát. Vagy említhetném a 4. rész kapcsán a Nolan North (Nathan Drake), Troy Baker (Samuel Drake), Richard McGonagle (Victor Sullivan), Emily Rose (Elena Fischer) négyest is, akik fantasztikusan élték meg a karaktereik változásait és fejlődéseit. Sokkal de sokkal hangsúlyosabban kéne említést tenni a színészekről, ez ugyan is már nem egy szimpla szinkron munka, mint a régi időkben vagy mint az animációs rajzfilmek esetében. Ez már bőven a színészet magasiskolája. 
A válasz a kérdésre
Hogy működik-e a recept Nathan Drake nélkül? Úgy gondolom, hogy IGEN! Hogy Chloe és Nadine remek párost alkotnak-e és jó választás volt ehhez a külön álló kalandhoz? A válaszom megint csak egy nagybetűs IGEN! A két karakter közti kémia remekül működik és simán benne van a lányokban legalább még egy menet (rossz aki rosszra gondol). Viszont ha a Naughty Dog tényleg hosszú távon tervez a sorozattal, én személy szerint nagyon szeretnék átélni egy fiatalkori Sulivan mellékszálat. Ok, hogy Nathan mellett ő volt a másik főszereplője a szériának, de a fiatalkoráról semmit nem tudunk. Ugyan jó pár sztorit és történetecskét mesélt a múltjából és volt a 3. részben egy flaschback küldetés keretén belül egy kis szerepe a fiatalabb énjének, de azt, hogy konkrétan mit csinált és hogyan is keveredett bele ebbe a bizniszbe még mielőtt összehozta a sors Nathannal, homály fedi. Nagyon szívesen látnék a fiatal, bajszos Sulivan főszereplésével egy Uncharted kalandot. Ok, hogy ott van még a tarsolyban Nathan tesója is Sam, de ő valahogy nem az a hős alkat, akit eltudnék képzelni főszereplőként. Arra, ami szerepet kapott Nathan mellett, teljesen jó volt, de benne szerintem nincs annyi, mint a lányokban illetve Sulivanben.
Összességében tehát elégedetten nyújtózkodtam a stáblista alatt, és egy-két apróságtól eltekintve (a főszereplők megismerkedésének homálya, a társaink érdekes viselkedése bizonyos szituációkban) egy fantasztikus és az Uncharted szériához teljes mértékben méltó kis külön történetet kaptunk. Féltem és nem hittem volna, hogy működni fog ez a dolog Nathan Drake nélkül, de nem csalódtam a Naughty Dogban, hiszen fityiszt mutatva bizonyították be, hogy rájuk még mindig lehet számítani. 9/10
