Minden franchise-nak, legyen itt szó filmekről vagy játékokról, van csúcspontja és mélypontja is. Noha jelen esetben nem a fő szálról beszélünk, de az Assassin's Creed akkor csapódott bele igazán elemi erővel a földbe, mikor kikerül a játékosok közé a krónikák harmadik felvonása, az orosz kaland. Míg az előző részek képesek voltak megújulni, addig Nikolai Orelov kalandja a lehető legnagyobb erővel próbálta meg elérni azt, hogy megutáld a szériát.
Nikolai egy utolsó küldetésre adja a fejét, mielőtt elhagyná családjával az országot. Be kell hatolni abba az épületbe, ahol a bolsevikok elfogták a cári családot. A küldetés halálos, de csak ez az egyetlen módja annak, hogy nyugodt szívvel leléphessen Oroszországból...
Azt gondolná az ember, hogy egy harmadik epizódra a készítők már annyira fel vannak készülve, hogy ha jobbat nem is, de legalább azt a színvonalat hozni tudják, amit az elődökkel. Kínában és Indiában kiváló kalandokat élhettünk át, de amit az első világháború idején megtapasztaltunk, az nem csak, hogy borzalmas volt, de még rettentő idegesítő is.
Az orosz kaland ugyanis felrúg minden olyan játékmenetet, ami jellemezte az Assassin's Creed franchise-t. A készítők úgy gondolták, hogy nincs szükség saját gondolatokra, nincs szükség olyan végigjátszásra, amit a játékos találna ki saját magának. Itt csupán egyetlen egy nyögvenyelős, felháborítóan kicentizett ösvény van, amiről nincs esélyed letérni, mert amint csak egy pillanatra is lelépsz az útról, kezdheted újra az utolsó checkpoint-tól. Így pedig lényegében feleslegessé válik a fegyverhasználat, a kard, meg bármely olyan eszköz, amivel gyilkolni lehet. Persze megtiltva nincs, csak míg rájössz, hogy kit, mikor és miért ölhetsz meg, lehet, hogy már huszadjára próbálod meg letolni az adott szakaszt. Így inkább jobb a békesség, a türelem és az osonás. Ha nincs balhé, nincs baj, gondolná az ember... A készítők viszont, mintha direkt csinálták volna ennyire kiszámíthatatlannak a játékot, mintha direkt meg akarták volna szívatni a játékost. Egyik pillanatban a lopakodás a fő feladatod, a másikban már rohannod kell időre A-ból B-be. Persze biztonságban egyik pillanatban sem vagy, mert amint egy kis hibát vétesz, a játék nem ad esélyt a javításra, így indulhat újra a móka a mentési ponttól.
Igazság szerint a történettel semmi probléma nem lett volna, ha a játékmechanika megmarad olyannak, mint elődei. A látvány a helyén van, noha az előző részekkel ellentétben itt a színvilág igencsak szegényes volt a fekete-fehér, valamint vörös árnyalatok miatt, de illett az oroszországi hangulathoz. Emellett főhősünk is szerethető volt, így tényleg csak az rontotta el kegyetlenül az összképet, hogy lényegében élvezhetetlen volt a játékmenet.
Mindenesetre abban reménykedek, hogy egyszer majd egy teljes játékot is kap majd egy oroszországi Assassin's Creed, ugyanis az alapanyag nagyon is jó! 3/10
