[Supernatural Movies]

Rövid kis rémségek - Avagy 13 szkeccsfilm Halloweenre

2017. október 31. - Lakat Barnabás

Horrort nézni mondhatni hagyományos elfoglaltság mindenszentek előestéjén, és remek program lehet akkor is, ha egy filmkedvelő társaság gyűlik össze bulizni ilyenkor. A műfajon belül is kiváló választásnak bizonyulhatnak a szkeccsfilmek, vagy ha úgy tetszik horror-antológiák, melyek rövid csattanós kis történetekkel szórakoztatnak és/vagy borzasztanak el bennünket. Ezekből a számomra oly kedves művekből gyűjtöttem csokorba tizenhármat (hisz az szép szám). Akad köztük szándékosan és szándékolatlanul humoros, de véresen komoly, és kifejezetten ijesztő egyaránt, a repertoár meglehetősen széles. Borzongásra fel!creepshow_banner.jpg

13. Hullazsákok - Body Bags (1993)body_bags.jpgJohn Carpenter és Tobe Hooper Mesék a kriptából szerű tv-sorozata lett volna, de nem lett belőle semmi, pontosabban csak három epizód, amit egy egész estés filmmé vágtak össze. A színvonal sajnos nem olyan magas, mint amit két ekkora névtől várnánk, ám hozzáértőknek mindenképp érdemes megtekinteniük amolyan érdekesség gyanánt. Az első epizód amúgy egészen rendben van, egy sima sorozatgyilkosos szösszenet, Carpenter rendezésében, amiben fel-fel sejlenek azok a mesteri fogások, melyeket a Halloween című remekművénél alkalmazott. Mindemellett feltűnik az epizódban két másik híres rendező Sam Raimi és Wes Craven is egy-egy cameo erejéig. A második, szintén Carpenter által dirigált fejezet egy kopaszodó férfiról szól, aki nagy nehezen megoldást talál a bajára, nem sejtve, hogy a dolog hátterében földönkívüliek állnak. A záró darabot Hooper rendezte, a főszerepet pedig nem más, mint Mark Hamill játssza, aki egy balesetet követően új szemet kap, méghozzá egy gyilkosét...

12. V/H/S/2 (2013)vhs2.jpgBár a found footage filmek a maguk idegesítő kamerakezelésével és eleve a koncepció gyakori indokolatlanságával (Mi a francért filmezne valaki az adott szituációban?), hogy finoman fogalmazzak nem tartoznak a kedvenceim közé, azt el kell ismernem, hogy a trilógiává duzzadt V/H/S-széria középső darabja nem sikerült rosszul. Persze el kell siklanunk afelett, hogy az alapvetés, mint ahogy az első filmben, így itt is eleve hülyeség, miszerint valaki betör valahová, ahol talál egy halom kazettát, amin a kisfilmek vannak. Hogy kerül teszem azt egy go-prós, vagy egy webkamerás felvétel vhs-re?! De ha ezen túltesszük magunkat, akkor azért találhatunk értékes darabokat ezekben a filmekben, kiváltképpen a második rész felhozatalában. Van itt zombifilm és ijesztő alien invázió is, de a legmaradandóbb a Gareth Evans által jegyzett Safe Heaven című okkult szektás, végítéletes darab, ami egyszerre baromi véres és ijesztő, így csak hardcore horror fanoknak ajánlott, de nekik nagyon.

11. Szörnyeteg klub - The Monster Club (1981)monster_club.jpgA három történetet felvonultató film a klasszikus sémát követve egy mesélőn keresztül tárja elénk a sztorikat. Eramus (Vincent Price) vámpír, aki miután R.Chetvynd-Hayes (John Carradine), a híres horrorszerző jóvoltából csillapíthatta vérszomját, meghívja őt a Szörnyeteg Klubba, a különböző filmes és mitológiai rémségek szórakozóhelyébe. A vámpír a falra kihelyezett "szörnycsaládfán" keresztül aztán három rémtörténettel ismerteti meg az írót. Roy Ward Baker filmje, bár ahogy mondani szokás, nem öregedet túl jól, illetve nyilván készítésének idejében sem tartozott a fősodorbeli darabok közé, a vintázs horrorok kedvelőinek tartogathat kellemes perceket. Kapunk egyet a szokásos, az ilyen összeállításokból elmaradhatatlan, tanulsággal szolgáló történetek közül. Van viccesre vett klasszikus vámpírsztori, a legjobb viszont az utolsó fejezet. Ebben egy filmrendező keres fel egy eldugott kis települést, ami reményei szerint majd kiváló helyszínül fog szolgálni a legújabb horrorfilmjéhez, ám hamar rá kell döbbennie, hogy ő maga vált egy horrorsztori főhősévé. A kis falu lakói ugyanis ghoulok, akik nagyon örülnek a férfi érkezésének, hiszen már épp kezdtek kifogyni az élelemből. Ez a darab az előző két epizód esetlenségét, szándékos, illetve néhol szándékolatlan humorosságát kiválóan ellensúlyozza a nyomasztó, gótikus atmoszféréjával, melyből szinte árad a megbolygatott sírgödrök dohos bűze. A kilátástalan, gonosz befejezés pedig felteszi az i-re a pontot. Mindezek tetejébe az epizódokat frankó kis zenés betétek kötik össze, melyek egyikében még egy táncoló csontvázat is megcsodálhatunk.

10. Rémálmok - Nightmares (1983)nightmares.jpgKissé bugyuta, de szerethető történetcsokor a nyolcvanas évekből, sorozatgyilkossal, meghasonlott pappal és egy őt üldöző ördögi autóval, egy óriásira nőtt patkánnyal és a kölyökképű Emilio Estevezzel. A négy történetből az első egyszerű slasher, ami antidohányos propagandaként is felfogható, az utolsó pedig egy béna szörnyfilm egy családot zaklató méretes patkányról, aminek a hangzatos kamu mitológiai neve: das Teufel Nagetier. A film középső két darabja azonban megér még pár szót. Az egyik olyan, mintha az egy évvel korábban megjelent Tron horror verzióját néznénk, amiben a Csata püspöke nevű játék magába szippantja az Emilio Estevez által megformált elvakult játék fanatikust. Érdekes és egészen jól felépített kisfilm, jó kis retró számítógépes effektekkel és prüttyögő játékgépekkel. A másik a négyesfogat legkomolyabb darabja, amiben a Lance Henricksen által alakított pap egy lövöldözésben megsebesült gyerek halála után elveszti a hitét, elhagyja a kolostort ahol élt, és furgonjával nekivág a végtelen országútnak. Spielberg Párbaja idéződik meg ebben a szkeccsben, némi okkult horrorral fűszerezve, a fekete négykerekű ugyanis, ami üldözőbe veszi a hitevesztett papot, maga a földöntúli gonosz manifesztációja.

9. Nekronomikon - A holtak könyve - Necronomicon (1993)necronomicon.jpgEgy H.P. Lovecraft nevével fémjelzett film nem hiányozhat a listáról. A kerettörténet főszereplője maga a híres író, Jeffrey Combs megformálásában, aki egy patinás könyvtárban igyekszik forrásanyagok után kutatni a műveihez. Miután aztán elcseni a titkos részleg kulcsát, megkaparintja a Nekronomikont, melyből három rémséges történet tárul elénk. A filmet a részben producerként, részben rendezőként a Re-animátor szériát is jegyző Brian Yuznának köszönhetjük. Az első történet a De La Poer család megismétlődő tragédiájáról szól, melyben a családfő a mágikus, ám oly sok veszélyt rejtő könyvhöz fordul, hogy felélessze elhunyt szeretteit. A dolog persze rosszul sül el. A második a Hideg levegő, ami egy rejtélyes doktorról szól, aki nem igazán szereti, ha a higanyszál nulla fölé csúszik, az utolsó pedig egy természetfeletti fordulatokkal tarkított gyilkos utáni hajsza, ötletes kamerakezeléssel és ocsmány szörnyekkel. A film leginkább Lovecraft rajongóknak, valamint a praktikus effektek szerelmeseinek okozhat kellemes perceket. Utóbbiakból ugyanis van jó pár a filmben, jó kis amorf, nyálkás, cuppogós kivitelben, ahogy azt kell!

8. Macskaszem - Cat's Eye (1985)cats_eye.jpgKönnyed módon szórakoztató, már-már családbarát, és a műfajra gyakran jellemző módon morális tanulságokkal is szolgáló kisfilm gyűjtemény Stephen King tollából, Lewis Teague rendezésében. A direktor úrnak köszönhetjük egyébként A Nílus gyöngyét és egy két évvel korábbi King adaptációt, a Cujo-t is. A szódásszifon szemüveges horrorkirály két nagyszerű, az Éjszakai műszak című kötetben magyarul is olvasható novelláját adaptálta forgatókönyvvé. A leszoktató rt. című darabban a James Woods által alakított főszereplő kér külső segítséget, hogy megszabadulhasson káros szenvedélyétől, a Leszoktató rt.- nél pedig semmit sem bíznak a véletlenre, a biztos siker érdekében még a családtagokat is bevonják a kúrába. A film első és egyben legjobb szegmense aztán egy az íróra jellemző gonosz csattanóval zárul. A következő sztori A párkány című szösszenet filmes átirata, melyben egy gazdag szemétláda kényszeríti halálos játékra a felesége tenisz edzőjét. A szerencsétlenül járt férfinak körbe kell másznia egy toronyház keskeny párkányán, cserébe viheti a pénzt és a nőt is. A dolgok persze nem alakulnak simán, és az alattomos kinges fordulatot is megkapjuk. Sajnos pont a záró darab a leggyengébb, ami direkt ehhez a filmhez íródott. Ebben főszerepet kap az egyes fejezeteket összekötő macska, Drew Barrymore, illetve egy gonosz manó is.

7. Tales of Halloween (2015)tales_of_halloween.jpgTíz történet, tíz rendezőtől. Többek között Darren Lynn Bousman (Fűrész 2-3-4), Lucky Mckee (Frankenstein játékai) és Neil Marshall (A barlang) tárják elénk rövid kis ünnepi agymenéseiket. Ez a film rendelkezik a legtöbb fejezettel, ehhez képest a játékidő igen karcsú, alig több, mint másfél óra, így komolyabb sztorik kibontására egyik rendezőnek sem volt lehetősége. A történetek egy része így nem több egy ígéretes ötlet felvetésénél, amit lehetett még volna hova bontogatni, de azért kapunk így is emlékezetes darabokat. Van igazán elszállt slasher paródia, amiben a gyilkosnak visszanyal a fagyi egy kicsi földönkívüli képében. Tanúi lehetünk egy szürreális, rémálomszerű látomásnak arról, hogy mi történik, ha egy nő nem élheti ki anyai ösztöneit. Kapunk egy szórakoztatóan kitekert gyerekrablós történetet, végül pedig hajtóvadászat indul egy gyilkos töklámpás ellen.
A mennyiség néhol érezhetően a minőség rovására ment ugyan, de az egész film rendelkezik egyfajta tarkabarka halloweenes hangulattal, ami miatt érdemes tenni vele egy próbát. Erre rásegítenek a történetek közti átvezetőül szolgáló rádióbetétek (Adrienne Barbeau tulajdonképpen újra eljátszhatta A köd-béli karakterét), valamit Lalo Schifrin klassz főcímzenéje is. Soha rosszabb könnyed szórakozást az ünnepekre!

6. Rendkívüli mesék - Extraordinary Tales (2015)extraordinary-tales8.jpgA luxemburgi-belga-spanyol-amerikai koprodukcióban készült animációs film üde színfoltja a horror-antológiák népes táborának, így jelen listának is. Raul Garcia rendező Stéphan Roelants producerrel karöltve Edgar Allan Poe munkássága előtt tisztelegtek ezzel az antológiával, amely az író öt novelláját dolgozza fel, más-más stílusban. A feldolgozott írások a következőek: Az Usher-ház vége, Az áruló szív, Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban, A kút és az inga, valamint az A vörös halál álarca. Mind az öt kisfilm igen jó, de mind közül a legmaradandóbb talán Az áruló szív feldolgozása. Ennek a szegmensnek a képi világát Alberto Breccia fekete-fehér grafikái ihlették, minek eredményeképpen Sin City szerű látványt kapunk a komor történet mellé. A hatást aztán tovább fokozza a legeltaláltabb narráció, egy archív Lugosi Béla hangfelvétel, amit feljavítottak ugyan, de direkt nem tisztították meg a recsegésektől és zajoktól, így úgy érezhetjük, hogy a készítők egyfajta audiovizuális időutazásra invitáltak meg minket. Béla pedig ezen a hangfelvételen is, mint ahogy általában, szeretni való módon túljátszik. Másnál ez lehet, hogy zavaró, nála elvárt és természetes. 

5. A félelem három arca - Black Sabbath (1963)black_sabbath.jpgMario Bava, az olasz horror atyaúristene, a giallo atyja, aki nélkül valószínűleg a slasher műfaj sem létezne jelenlegi formájában, karrierje csúcsán hozta tető alá ezt a három fejezetből álló szkeccsfilmet. A történeteket Boris Karloff karaktere köti össze, aki az egyik epizódban ( A Vurdalak) a főszerepet is eljátsza, családját terrorizáló vámpírként. Van itt aztán még feszült psycho-thriller egy telefonos zaklatóval, és egy hátborzongató történet egy ápolóról és a halálból visszatért gondozottjáról. Bava filmje igazi gyöngyszem, a lista egyik leghangulatosabb, mára patinássá vált darabja, melynek amerikai forgalmazási címe egy meglehetősen híres zenekart is megihletett. Bizony, innen Ozzy Osbourne formációjának a neve. 

4. Homályzóna - A film - Twilight Zone: The Movie (1983)twilight.jpgRod Serling 1959 és 1964 között futott legendás tv-sorozatának némileg felemás, és egy szörnyű tragédiával beárnyékolt mozis adaptációja. A négy kisfilmből három egy-egy klasszikus epizód átirata (a forgatókönyvek átdolgozására, Richard Mathesont kérték fel) az első azonban John Landis saját ötletéből készült. Ennek a sztorinak a középpontjában egy rasszista üzletember áll, aki egy kocsmában belelohollja magát a különböző rasszok szidalmazásába, mire aztán kitessékelik az ivóból. Kint azonban fordult egyet az idő (és a tér) kereke és a szerencsétlenül járt fazon a náci Németországban találja magát. A forgatáson a hamarabb berobbant pirotechnika miatt lezuhant egy helikopter, amely végzett a Főszereplő Vic Morrow-val és két gyerekszínésszel is. Ez a rémes baleset aztán rá is nyomta bélyegét a produkcióra, Stephen Spielberg például ezért választott egy szentimentális, öregek otthonában játszódó történetet, idegeninváziós sci-fi helyett. A történetnek bár kedves tanulsága van, miszerint a testünk bár öregszik, a lelkünknek nem muszáj, de a megvalósítás végtelenül negédes, így ez a rész jócskán kilóg a többi közül.
Annál jobb viszont Joe Dante műve, mely az Élni jó című Jerome Bixby novella feldolgozása, melyben egy különleges képességekkel "megáldott" gyerek tartja sakkban, illetve rettegésben a körülötte élő felnőtteket. Kiváló kis horror szösszenet! A negyedik fejezetet a Mad Max atyja, George Miller vitte vászonra. A rémálom 20 000 láb magasságban igazi kamarahorror, ami nagyrészt a főszereplő John Lithgow kiváló játékára épít. Paráztató darab, amiben "van valami kint a szárnyon", és amit többek között a Simpson család egyik halloweeni epizódjában is megidéztek.

3. Southbound (2015)southbound.jpgKíváló "southern gothic" szkeccsfilm, bűnről és bűnhődésről, keretes szerkezetbe foglalva. Az elkövetők a V/H/S filmeket is tető alá hozó csapat egy része, akik ezúttal szerencsére mellőzték a kézikamerázást, helyette szorongató atmoszférával, jó adag szürrealizmussal és Homályzóna hangulattal operálnak, megfűszerezve művüket a modern horrorok erőszakosságával. Utóbbit nem tolták túl, a film véres, de nem túlzó, indokolatlan módon, csak pont annyira, ami szükséges a hatáskeltéshez, illetve a sztorik szempontjából. A négy történetszál nagyjából azonos színvonalon mozog és a stílusuk is hasonló, ami összeköti őket az az isten háta mögötti kisvárosi helyszín meg a végeláthatatlan, poros országút. Az antológiáknál gyakori mesélő, vagy narrátor karakter szerepe a Tales of Halloweenhez hasonlóan itt is egy rádiós műsorvezetőre hárul, aki szereplőink idegeit időről időre baljós frázisokkal borzolja még tovább. A film legérdekesebb megoldása az, ahogy eljutunk az egyik epizódból a másikra, ez ugyanis nem éles váltásokkal történik, hanem úgy, hogy beúszik egy mellékkarakter akire aztán ráirányul a figyelem, illetve a kamera szeme, és szépen átvezet minket a következő szegmensbe. Stílusos, sőt már-már elegáns megoldás, többek között ettől is válik a Southbound egy igazán jó horrorfilmmé.

2. Adsz vagy kapsz - Trick 'r Treat (2007)trickrtreat.jpgMichael Dougherty remeke egyszerre főhajtás a horror-antológiák előtt, illetve a műfaj vérfrissítése is egyben. Az író-rendező Dougherty a rövid történeteket mesterien szövi össze, jól játszva az idősíkokkal és helyszínekkel, mindennek tetejébe még egy könnyen megjegyezhető központi figurával, a tökfejű kis Jack-el is szolgál az ünnepi borzongásra vágyó nézőknek. A film eszméletlenül hangulatos, a tökéletes választás október 31-ére. Hagyománytisztelő pszichopata gyilkos, visszajáró lelkek, farkasemberek, rengeteg töklámpás, és édesség, ám a film nem hogy nem fekszi meg a gyomrunkat, hanem megkívánunk még egy adagot belőle. Be is lett ígérve a folytatás, de immáron tíz éve hiába várunk rá. 

1. Creepshow - A rémmesék könyve (1982)creepshow.jpgIsmét Stephen King, aki ezúttal jóbarátjával, a műfaj másik mesterével, George A. Romero-val állt össze, hogy csokorba foglaljon öt hátborzongató kis történetet. Az úriemberek filmjükkel az általuk imádott 50-es évek beli horror képregények előtt tisztelegtek, felhasználva King több novelláját is, amik kiváló forrásként tudnak szolgálni egy ilyen műhöz. A Jordy Verrill magányos halála című epizódban maga King alakítja az ügyefogyott főszereplőt - igazán hitelesen -, akinek farmján egy meteor landol, amiből egy agresszív növényi létforma kezd el burjánzani. A földönkívüli organizmusnak szerencséje van, az elkövetkezendő napokban esős idő várható. Van itt aztán síron túli boszútörténet, rögtön kettő is. Az egyik nagyban hasonlít a Macskaszemben látható A párkányhoz, itt is egy szennyes lelkű, idősödő gazdag férfi abuzálja feleségét és annak szeretőjét. A módszer ezúttal a következő: a szerencsétlenül jártakat nyakig eltemeti a tengerpart homokjában, hogy aztán ott várják meg a dagály érkezését. A film antagonistáját Leslie Nielsen játssza, így aki csak a vígjáték szerepeiről ismeri őt, annak merőben új élményben lesz része.
Van aztán még itt egy ládában rejtegetett szörny, ami jó szolgálatot tehet, ha az ember felesége egy nagypofájú, laza erkölcsű alkoholista, meg egy beteges tisztaságmániás, aki kénytelen szembenézni egy halom csótánnyal. King és Romero nem okoznak csalódást, a Creepshow az egyik legjobb antológia film, ami valaha készült. Egyszerre vicces és hátborzongató, süt róla a műfaj szeretete. A film képi világa pazar, több jelenetnél erős, színes megvilágítást használtak, hogy a kép a régi képregények egyszínű kockáira emlékeztessen, és a rajzolt átvezetős is igen pofásak. A speciális effektusokért Romero állandó kollaboránsa, Tom Savini felelt. Igazi csemege ez a film, aminek két folytatása is készült. Az első 1987-ben látott napvilágot, ezt az első rész és még néhány másik Romero film operatőre, Michael Gornick rendezte. Nem olyan jó, mint az előd, de bőven nézhető darab. A harmadik film azonban egy említésre sem méltó 2006-os "direct to video" rettenet, amihez se Kingnek, se Romeronak nincs az égvilágon semmi köze.

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr7013119142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.10.31. 13:53:34

Kiváló lista. Van néhány cím, ami elkezdett érdekelni. Rájuk is nézek majd.

Lakat Barnabás · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.11.05. 14:47:50

@REMY: Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésedet, már megérte megírni a cikket. :)
süti beállítások módosítása