[Supernatural Movies]

Uwe Boll klasszikusok #9 - Seed

2017. november 12. - REMY

Uwe Boll és a slasher? Miért ne. A német rendező jónak látta összegyúrni a Jason Voorhees, Michael Myers, Bőrpofa és a Baltás gyilkos négyest, hogy megalkossa Max Seed-et, a szintén maszkos, kíméletlen sorozatgyilkost. Az ötlet jónak bizonyult, ugyanis Uwe Boll egy meglepően nagy potenciállal bíró slasher-horrort gyúrt össze a rendelkezésére álló eszközökből.

seed2d.jpg

Max Seed, egy őrült tömeggyilkos, aki kivégzés előtt áll. Három menet a villamosszékben, de túléli. Hiába sül ki látszólag az agya, hiába ég szét a bőre, nem elég neki az áram. A hóhér és az orvos nem bírja már tovább nézni a kínzást, azt hazudják hogy halott, majd a még lélegző Seed-et élve elássák. Ami viszont ezután történik, az lesz az igazi kivégzés...

Okot ugyan adott rá Boll, de vélhetően a nagy elfogultság miatt nem ismeri sok ember a Seed-et. Noha a film elején lévő kínzásos videók a többségnek már-már provokatív képsorok lehetnek, de végeredményében pont annyira beteg, mint amennyire egy slashernek lennie kell. Van vér dögivel, annak ellenére is, hogy a Boll kezében lévő büdzsé igencsak kevéske volt. Viszont hiába az olcsó megvalósítás, sikerült mégis filmmé formálnia az agymenését az egyszerű, ám mégis ötletes főgonosszal, és a kreatív gyilkolásokkal. Ezek többnyire kiküszöbölték azokat a hibákat, amik a film olcsóságából fakadtak. A Seednek van eleje, van - egy véleményem szerint rettentő erős - vége és közepe.

seed1.JPG

Képes megbotránkoztatni, képes bedurvulni és képes sejtelmes is maradni, ha szükséges. Bár még mindig csak egy Uwe Boll filmről beszélünk, de félretéve most az Ed Woodos hasonlatokat, a rendező úr most kitett magáért. Függetlenül attól, hogy a film olcsó és csúnya, de legalább kreatív volt ezúttal. Ezáltal pedig igenis élvezhető tud lenni a rövid játékideje alatt, főleg, ha vevő valaki egy kiadós kivéreztetésre. 6/10

ui: Valaki lehetne olyan bátor és remakelhetné ezt az Uwe Boll filmet, hogy Max Seed egy nagyobb költségvetéssel is gyilkolni tudjon.

ui2: Mi? Egy Uwe Boll filmet remakelni? IGEN!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr2713086232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frederick2 2019.11.30. 10:05:32

Mivel tudatában vagyok annak, hogy Uwe Boll egy elég értékrelativista világképpel rendelkező rendező, előre sejtettem, ki fog győzni a film végén.

Esztétikai szempontból amúgy tényleg rendben van a film. Oké, kisebb hibái vannak, de azok tolerálhatóak. Tisztes iparosmunka.

Morális szempontból viszont számomra vállalhatatlan ez a fajta értékrelativizmus. A filmgyártás eleve kulturális mémeket is gyárt és terjeszt - amik aztán egyes (?) emberek gondolkodásába beépül. A sorozatgyilkosok, mint a szociopátia legbarbárabb képviselői, mint példaképek rögzülnek bizonyos emberek tudatában. A filmvásznon - legfőképpen a horror és thriller műfajában - embertársaink megölése, életének elvétele szórakoztató - a film pedig akkor is tud pedagógiaként funkcionálni, ha nem ez a szándéka: mindig akad olyan hülye, aki a valóságban is kipróbálná azt, milyen érzés áthágni a Tízparancsolat 5. pontját. Felelősség az meg nincs a filmgyártásban, az olyan elavult dolog! Nem, egyáltalán nem szimpatikus számomra ez az irányultság.

"ui: Valaki lehetne olyan bátor és remakelhetné ezt az Uwe Boll filmet, hogy Max Seed egy nagyobb költségvetéssel is gyilkolni tudjon.

ui2: Mi? Egy Uwe Boll filmet remakelni? IGEN!"

Úgy látom, a Kritikus Úr értékrelativizmusa találkozott a Rendező Úr értékrelativizmusával. Vagyis a Kritikus Úr szívesen élne egy olyan társadalomban, ahol a beteg agyú és lelkületű sorozatgyilkosok folyamatosan meglógnak a Törvény elől . Csak nehogy a Kritikus Úr és annak családja összetalálkozzon egy valódi Max Seed-del. Az már nem lenne a Kritikus Úr számára olyan szórakoztató!
süti beállítások módosítása