Uwe Boll a Seed című filmjével már megmutatta, hogy képes olyan képsorokkal feltölteni a filmjeit, amik megbotránkoztatják a nézőket. Úgy is mondhatnám, hogy kell egyfajta gyomor hozzájuk, hogy túléljünk bizonyos részeket. 2009-ben pedig egy valós eseményt próbált meg feldolgozni a maga módján, méghozzá egészen vállalhatóan. Ha másra nem is, de legalább arra mindenképpen jó volt, hogy utána olvassak, mi is volt ez a bizonyos darfúri vérengzés.

Fegyveres arab lovasok, úgynevezett dzsandzsavíd milíciák által felégetett falvak, megerőszakolt fekete nők, leölt férfiak és gyerekek. Több ezer halott és még több szenvedő ártatlan. Ez jellemezte Darfúrt (Szudán) és környékét az elmúlt 3 évtizedben. Röviden és tömören; Arabok az afrikaiak ellen...

Uwe Boll egy igencsak veszélyes terepre tévedt, mikor nekiállt elkészíteni a saját filmjét a darfúri konfliktusról. Nem csak azért, mert a kedves rendező Úrnak a megítélése nem éppen a legjobb, de emellett egy olyan témát próbált meg megfilmesíteni, aminek a képsorai, finoman szólva is megrázóak. Épp ezért nem is volt könnyű helyzetben. Honnan induljon el, miket vegyen fel és hogyan adja át nekünk.

Miután Bollnak láthatóan nem volt megkötve a keze a rendezés alatt, képes volt mélyrehatóan ábrázolni az afrikaiak szenvedését és az arabok kegyetlenségét. Noha az operatőri munka a legtöbb esetben már inkább idegesítő volt a folyamatos rángatózás miatt, mintsem élvezhető, a tekinteteket látva mégis hatásosnak bizonyult. Még úgy is, hogy a színészek nagyrésze vagy ismeretlen, vagy lecsúszott zs-kategóriás sztárok voltak. (Edward Furlong, Billy Zane, Kristanna Loken és társaik.)

Boll legnagyobb húzása ugyanakkor mégis az volt, hogy nem markolt túlságosan nagyot, függetlenül a témaválasztástól. Kicsiben gondolkodott, így a filmjéhez is csak egy rövidke történetet kerekített. Jól tette. Ugyanis a Darfur, ha nem is nő fel a nagy stúdiók által lerendezett, nagyköltségvetésű alkotásokhoz, mégis képes volt elérni a célját. Megbotránkoztatott és megérintett. 6/10