A popkultúra Szent Gráljának kikiáltott Ready Player One című regényből Steven Spielberg rendezett filmváltozatot. És ha valaki, hát A cápa, az E.T., a Jurassic Park és az Indiana Jones filmek rendezője kifejezetten otthonosan mozog a témában. A Ready Player One egyszerre disztópikus sci-fi és utópikus tisztelgés a 70-es és a 80-as évek tömegkultúrája előtt.

2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert. A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben.

A film cselekménye és a karakterek viszonylag egyszerűek, semmi váratlannal nem rukkolnak elő, aki látott már kalandfilmet, azt pontosan tudni fogja, mire lehet számítani. Az igazán kiemelkedő teljesítmény az az, ahogyan a készítők a vászonra varázsolták azt az elképesztő mennyiségű utalást, tisztelgést, geget és easter egget. A látvány egész egyszerűen szemkápráztató. Joggal félhetnénk, ha arra gondolunk, hogy milyen komoly feladat az ezerszínű popkultúrából valami egységeset összehozni, mekkora kihívás lehet ebből a töménytelen mennyiségű filmből, játékból, zenéből és könyvből úgy kiemelni a legnagyszerűbbeket, hogy közben maga az alkotás érthető és konzisztens maradjon. És persze félő volt az is, hogy ezt a rengeteg mindent csak öncélúan egymásra dobálják, mintha egy hosszúra nyújtott videoklip lenne az egész. Akikben ehhez hasonló kételyek, vagy félelmek merültek fel, őket hadd nyugtassam meg, Steven Spielberg és a csapata munkájának minden egyes másodpercében érzékelhető a popkultúra iránti végtelen tisztelet, törődés.

Spielberg vitán felül egy zseni, amit ebben a filmben véghez vitt, az rácáfol mindarra, amit eddig a saját életművükkel szembeforduló öregedő rendezőkről gondoltunk (lásd Ridley Scott – Alien: Covenant). Spielberg ugyanis egy olyan moziélményt alkotott, ami feladja a leckét még a legfiatalabb rendezőgenerációknak is. A Ready Player One végig pörgős, feszes tempójú, látványos és igényes film, ami előcsalogatja a néző gyermeki énjét, hogy csak száját tátva és fülig érő vigyorral az arcán bámuljon majdnem két és fél órán keresztül.

A könyvhöz képest több lényeges változtatásra is sor került, amik láttán joggal merülhet fel a kérdés, hogy a film mennyire hű az alapanyaghoz. A változások igazából jórészt a történetet érintették és maga az alapkoncepció, a szellemiség, amiben a könyv készült és a végső üzenet ugyanaz maradt. Sok esetben a film elegánsabb megoldásokat alkalmaz, mint amilyeneket a könyvben olvashattunk, nem ragaszkodik görcsösen a leírtakhoz, de mielőtt bárki felháborodna, hogy hogyan merték megváltoztatni a könyvet, az egyik forgatókönyvíró maga Ernest Cline volt, a kultstátuszú regény szerzője.

Mivel a film nagy része a virtuális valóságban játszódik, ahol a szereplők virtuális alakot öltenek, a színészi játékról a klasszikus értelemben nem lehet sokat beszélni. Ben Mendelsohn nevét én mégis kiemelném, mert megint sikerült egy teljesen sablon gonoszt élettel megtöltenie és ezáltal egy kicsit érdekesebbé varázsolnia.

Mindent összegezve, egy elképesztő filmélményről van szó, amit kár lenne kihagyni. A Ready Player One az a fajta film, amit feltétlenül moziban kell látni, minél nagyobb vásznon. Nem csak azért, mert a nagyvásznon élvezhetőbb a látványvilág, vagy, mert könnyebben ki lehet szúrni az utalásokat, ismerős figurákat, karaktereket. Hanem mert ez a film egy közösségi élmény. 8/10

A film MAFAB adatlapja