Felgyorsult, globalizált világunkban bele sem gondolunk, mennyi mindent köszönhetünk más nemzeteknek, mint ahogyan abba sem, hogy mennyi mindent adtunk mi a világnak. Így hát az sem fordul meg fejünkben, hogy útjaink során mit hurcolunk magunkkal a bőröndökön kívül. Neil Gaiman ezt a gondolatot ragadta meg az Amerikai istenekben, ugyanis leghosszabb regényének alapvetése, hogy a bevándorlók nem csak materiális javaikat hozták az Újvilágba, hanem kultúrájukat, s ezáltal isteneiket is. A népek olvasztótégelye így a legkülönfélébb hatalmakat megtestesítő istenségek életterévé vált, annak szó szoros értelmében, hiszen Gaiman regényében az istenek nem csak a művészeti alkotások, illetve a szentírások hősei, hanem a társadalom élő, lélegző tagjai. Isteni erejük, illetve hallhatatlanságuk ugyanakkor garantált, amíg akad a halandók közt olyan, aki hisz bennük.
A történet konfliktusát pedig éppen ez adja, a paradigmaváltás fenyegető szele. A régi istenek nevei kezdenek feledésbe merülni, míg a tudomány által vezérelt társadalom tudat alatt is új istenségeket teremt. Az újak jóval absztraktabb hatalmak birtokosai, mint például a technikus srác, vagy éppenséggel a média, akik igazi névvel nem is rendelkeznek, viszont többek között ők lettek az emberek új szentélyeinek, a képernyők mögötti tartalomnak az arcai. Így imádkozni sem kell hozzájuk – szemben a régiekkel –, a használati tárgyaink iránti függőségünk táplálja őket. A közelgő háborúról természetesen a hétköznapi ember mit sem sejt, ezáltal a szabadlábra helyezett Árnyéknak sem volt fogalma róla, hogy mibe keveredett, amikor a magát csak Szerdának nevező titokzatos alak állásajánlatára rábólintott. Az államokat átszelő utazások elsőre nem tűntek többnek holmi házalásnál, a valódi motiváció csak szépen lassan bontakozik ki hallgatag halandónk szeme előtt.
A regény nem szimplán egy háború története, az igazából inkább Gaiman mézes madzagja, hanem Árnyék kisvárosi odüsszeiája is, avagy az USA kevésbé ismert arcának a tablója. A főhősnek az utazása során számos alkalommal kell bújdosnia, álnéven beépülnie egy-egy menedéknek szánt közösségbe, aminek köszönhetően a történet egésze tagolttá válik, s fejezetei inkább novellák füzéreként hat. A strukturális bontás így bizonyára az olvasókat megosztó koncepcióvá érik, ugyanis a felvázolt alapprobléma elsőre nem igényli az erőteljes tagoltságot. Azonban Gaiman apróbb történetei igazából fontos és érdekes pillérei az istenek sorsának, lévén a környezeti-, valamint az idő múlásával járó társadalmi- és technológiai változások mind-mind meghatározzák általános világnézetünket, a természetfölöttihez való viszonyulásunkat. Ez pedig nem csak minket, hanem isteneinket is érinti, akiknek a túlélés érdekében alkalmazkodniuk kell az egykoron idilli világuk átalakulásához.
A kisvárosi sztorik mellett szintén fontos pillérként értelmezendők az egyes fejezetek végén található „Valahol Amerikában”, vagy „Akik Amerikába jöttek” jeligére felhúzott kitekintések. A brit szerző igazán ekkor éli ki isteni játékait, az általa választott istenek nyílt és konkretizált sorsának pár oldalas leírásai pörgősek, s terjedelmük ellenére igencsak tartalmasak. Nem mellesleg a történet főszálának kiváló díszítőelemei. Regénye többi része is roppant olvasmányos, bár ez az ő esetében részemről szinte már elvárás, ugyanakkor a terjedelme végett javaslom, hogy csak némi beleolvasás után essen neki az érdeklődő, mert akár már az első fejezet után érezni fogja, hogy ez az epizodikus tagoltság hosszú távon is szimpatikus-e számára. Illetve amennyiben szigorúan csak egy könnyedebb fantasy regényt olvasna isteni főszereplőkkel, akkor Gaimantől az Edda-énekeket novellizáló Északi mitológiát, vagy az Amerikai istenek „spin-offját”, az Anansi fiúkat ajánlom. Ha pedig a regény sorozat-változatával már találkozott, akkor ne vegye azt viszonyítási alapnak, mert annak a története számtalan ponton eltér az alapjául szolgáló műtől.
Megjegyzés: a jelenleg forgalomban lévő kötet a 10. évfordulós bővített változat, amely több kisebb változtatással élt a korábbi, számos díjat beszebelő változathoz képest, s összességében nagyjából 12.000 szóval hosszabb. A magyar verzió a bővebb szöveg mellett tartalmaz egy interjút a szerzővel, s egy függeléket azon szent személy főszereplésével, akit Gaimannek valahogy nem sikerült beleszőnie a regény történetébe.
Neil Gaiman - American Gods
Agave Könyvek Kiadó Kft., 2018, 656 oldal
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
