A boszorkány szó hallatán jellemzően a bájitalokat kotyvasztó, görbe orrú, csúf banyák képei villannak be, esetleg a boszorkányüldözés, illetve a salem-i perek. Azonban bármelyikről is legyen szó, nem igyekszünk igazán történelmi dimenzióba helyezni őket, azt, miként váltak üldözöttekké és mivé lett az egykoron olyannyira elítélt boszorkányság. Benjamin Christensen 1922-es némafilmje viszont így tesz: a svéd-dán koprodució történelmi tablót fest a boszorkányság okkult világának sok évszázados, sőt, évezredes útjáról, hogy aztán néhány példázattal a gyakorlati oldalára is fény derülhessen.
A dolog pikantériáját azonban még csak nem is a különleges téma adja, hanem a rendezői tálalás. Christensen végig a dokumentumfilmeknél megszokott narratívát alkalmazza, a történelmi tényeket sorolva meséli el nézőinek a boszorkányok “evolúcióját”. Az antológiafilmek szerkezetét követő alkotásában a felütésnél számos ókori kultúrát felölelő, majd egészen a középkorig elkalauzoló tárlatvezetéssel nyit, amely során a későbbi fejezetek konfliktusát adó témát is vázolja. Ezen központi probléma végül érthető okokból a sötét középkorban ölt testet, ahol is egy kisebb közösség boszorkánysággal szembeni nézeteibe nyerhetünk betekintést több, rövidebb történet segítségével. Noha vallási kritikaként is meg lehetne közelíteni a kor "sötétségét”, Christensen a hangsúlyt sokkal inkább a boszorkány-perek abszurditására, s annak tragikomikus kezelésére helyezi.
Mindebben nem kis szerepet játszhatott az, hogy az író-rendező - s a filmben egyébként az ördögöt is megszemélyesítő - Christensen filmötletét a kezébe keveredő Malleus Maleficarum adta. A magyarul leginkább Boszorkánypöröly címen ismert 15. századi inkvizíciós kézikönyv a leghírhedtebb a saját témakörében: a boszorkányok felismerésének és kezelésének volt a tudásbázisa, gyakorlatilag teljes körű összegzése a boszorkányságról alkotott ismereteknek. Az enciklopédiaként mai szemmel nehezen értelmezhető könyvhöz hasonlóan a film is egyedi természetességgel ötvözi a valóságot a fikcióval. Míg a vallatásoknál néhol már lenyűgöző történelmi precizitás is felüti a fejét, addig - ha a történet úgy kívánja - a megfoghatatlan is zabolátlanul tombolhat.
A film legerősebb jelenetei nem meglepő módon ezen fiktív részeknél keresendők, az ördögi paktumokat a film korát meghaladó trükkök és merész megoldások segítségével sikerült vászonra vinni. Hovatovább évtizedének talán legmerészebb horrorját tisztelheti a Boszorkányokban a néző, hiszen noha nem tocsog minden a vérben, a démoni armadák felvonultatása már önmagában jócskán túlmutat a kor ingerküszöbén, valamint a női testek, sziluettek ilyen pajzán megjelenítésének térnyerésére is csak évtizedekkel később került sor. A fikciót mintegy történelmi tényekként ábrázoló narratívája szintén újszerűnek hatott, kiforratlansága itt még helyenként meg is bosszulta magát. Azonban közel 100 év távlatából is megsüvegelendő teljesítményről van szó, ami a horrorfilmek rajongói számára egy kihagyhatatlan retrospektív csemege. 7,5/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
