Itthon méltatlanul kevés figyelmet kapott a BBC America tavasszal indult sorozata, de túlzás nélkül állíthatom, hogy a Megszállottak viadala (Killing Eve) a legjobb dolog, ami mostanában a televíziózással történt. A készítők annyira bíztak a sikerben (spoiler: sikeres is lett), hogy még a kezdés előtt berendelték a 2. évadot. Ez még önmagában elég gyenge érv arra, hogy érdemes vele egy próbát tenni, de kezdetnek talán megteszi.
Pedig, ha csak a sztorit nézzük, az bármelyik B kategóriás kémsorozattal vetekedne. Röviden annyi, hogy feltűnik a színen egy bérgyilkosnő (Jodie Comer), akinek a felderítésére egy külön részleget hoznak létre, élükön Eve-vel (a Grace klinikából ismert Sandra Oh), aki így végre terepmunkát is végezhet. Kezdetben két főszálon halad a történet: a bérgyilkost munkába küldi a megbízója és megismerjük módszereit és személyiségét, míg a másik oldalon a kissé szórakozott ügynökcsapat ténykedéseit láthatjuk. A küldetések rendkívül változatos helyszíneken zajlanak. Bécstől Londonig, Olaszországtól Moszkváig csupa európai helyeken járunk. Persze, az ismerős tájakat számtalanszor megcsodálhattuk már az óceántúli kémes produkciókban is, a készítők azonban kontinensbeliek, így ezek mégiscsak autentikusabbnak hatnak. Igazi multikulti a Killing Eve, és már csak a különféle nyelvek és akcentusok miatt is érdemes eredeti nyelven fogyasztani. Noha a szinkron nem sikerült rosszul, a magyar változatból az akcentusok nagyrészt kiesnek.
Eve férje például lengyel, nemzetiségét pedig a történetbe is sikerült kreatív módon beilleszteni és ezzel el is érkeztünk a sorozat legjobb pontjához, nevezetesen a humorához. Ennyire elborult poénokat talán a Felhőtlen Philadelphiában látni, mint itt. Például találnak egy meglehetősen kába tanút és éppen azt próbálják kideríteni, hogy férfi vagy nő volt-e az elkövető („Does anyone in the department speak heroin Polish?”). Ehhez Eve a férje segítségét kéri. Megtudják, hogy a tanú a kis mellű nőkre utaló szlenget használt és miután Eve a kolléganőjével telefonon keresztül lehívatja az adatbázisból a női bérgyilkosokat, a mellük méretéről érdeklődik.
A sorozat lelke azonban egyértelműen a bérgyilkosnő, Villanelle alakjában rejlik. Az őt megformáló Jodie Comer pedig óriásit alakít a szerepben. Szociopata személyisége egyszerre humorforrása a nyolcrészes első évadnak, ugyanakkor kegyetlensége elborzasztó erejű is. Mégis lehetetlen, hogy ne szurkoljunk neki. A sorozat is végig a humor és a dráma vonalán egyensúlyoz, de ez a kettősség jószerivel egymásból következik; tökéletesen eltaláltak az arányok és egyik se megy a másik a kárára. Mély drámával persze nem találkozunk, de nem is baj. Könnyedsége által végig megmarad egy szórakozató, ám minőségi popcornnak. A történetben sincsenek akkora vargabetűk, amiktől követhetetlenné válna, így igen feszesre és izgalmasra sikerült ez a nyolc epizód. A tálalás is rendkívül stílusos: sokszor úgy tűnt, mintha maga Tarantino ülne a rendezői székben, melyben egyébként hárman is megfordultak. Jon East (ő volt a második) behozatala a sokáig elidőzött premier plánok miatt tűnhet fel, de alapvetően a sorozat megőrizte egységességét. Utóbbi szinte paradox módon a kettősségében rejlik és ez az esztétiájában is visszaköszön: az alapvetően letisztult, sokszor direkt modoros beállítások és mozzanatok mellett egyáltalán nem fél bemocskolódni, gondolok itt a moszkvai női börtönös epizódra például. A néhány gyengébb fordulatot (a zárójelenet sajnos elég rossz lett) elfeledteti a tempó és mire észbe kapunk, a karaktereknek teljesen más kihívással kell szembe nézniük.
A Killing Eve ideális nyári szórakozás két remek főszereplőnővel. Megformálóik mellett olyan ismerős európai színészek is feltűnnek, mint Kim Bodnia. Összességében nem sok alkotás van, amely így ki lenne számítva centire, ráadásul anélkül, hogy az említett kettőssége zavaróvá válna. Egy macska-egér harc a másodállásban háziasszony Eve és Villanelle közt, aki főállású bérgyilkos, de mi így szeretjük. 9/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
