You know who I’am?
Leigh Whannel neve sok horror rajongónak ismerős lehet, ugyan is olyan szériákat kreált meg ő, mint a Fűrész illetve az Insidious. Sőt, a Fűrész első (valamint harmadik) részében szerepelt is, mint a pórul járt Adam. Alkotótársával, James Wann-al ellentétben azonban ő megmaradt a „papírnál és a ceruzánál” és hagyta, hogy agyszüleményeit mások vigyék a nagyvászonra. Ám aztán 2015-ben úgy gondolta, hogy belekostól a rendezésbe is, az Insidious harmadik részét (Insidious: A Gonosz Lélek) ugyan is nem csak íróként, hanem directorként is jegyezte. És annyira rákapott ennek az ízére, hogy a legújabb gyermekét se adta örökbe, hanem ő vezényelte le.
I wanna play a game
Az alapszituáció még a pofonnál is egyszerűbb. „Főhősünket” Grey-t (Logan Marshall-Green) és feleségét Asha-t (Melanie Vallejo) az egyik este autóbaleset éri. Legalább is elsőre annak tűnik, de aztán kiderül, hogy sokkal több áll ennek a hátterében. Asha meghal, Grey pedig nyaktól lefelé teljesen lebénul, új életcéljának pedig a bánatot és az öngyilkosságot fontolgatja. Ám aztán a semmiből egy milliárdos különc felajánlja neki a segítéségét és azt, hogy újra teljes életet élhet. Ezt pedig egy hiper-szuper cyberpunk kütyünek, STEM-nek köszönheti, amit beültetnek a gerincoszlopához, hogy az újra összeköttetésbe hozza az agyát a mozgás funkciójával. Ám STEM funkciója nem merül ki ennyiben, ugyan is pár nap elteltével, elkezd beszélni Grey-hez és úgy dönt, hűséges fejlesztésként segít neki elkapni felesége gyilkosait, ha már a rendőrség tehetetlen és alkalmatlan eme feladat megoldására. Ez viszont nem merül ki csupán annyiban, hogy megmondja Greynek, hová menjen és kivel beszéljen. Ha ugyan is engedélyt kap rá, akkor aktiválja a John Wick módot, és egycsapásra olyan brutális és kegyetlen gyilkost farag Greyből, aki a döbbenettől sokszor azt se tudja, hogyan viselkedjen, miközben STEM átveszi a teljes irányítást a teste felett. Kettőjük párosa pedig nem ismer kegyelmet, így jajj annak, aki az útjukba áll. Ami pedig a befejezést illeti, nos...mind a Fűrész, mind az Insidious szériára jellemző egy csavar, egy olyan megoldás, amire nem számít a néző. Az Upgrade esetében hiába érezzük már ezt a film egy bizonyos szakaszában, amikor bekövetkezik, egyszerűen nem tudjuk abbahagyni a vigyorgást.
Gyjhaaaaj mán, hát már megint egy bosszúállós mozi, hát nem igaz mán, hogy nem tudnak mást kitalálni háthaaaajh ezt így meg se nézem moziban! Mondta ő, a néző, majd aztán rájött mekkorát tévedett. Egyfelől azért, mert sajnálatos módom a filmet nem tűzik műsorra a hazai mozik, másfelől pedig igen, ez egy bosszúállós film…de annak piszkosul jó (jobb, mint a Bruce Willis féle, közel vállalhatatlan remake). És, hogy mitől lett piszkosul jó, ami kiemeli az átlagból? Nos, amiatt a szívvel-lélekkel felfogás valamint kreativitás miatt, amivel elkészítették. Én se hittem el, de tényleg így van…eme alkotás mindössze 5 millió dollárból készült, és mindezek ellenére úgy néz ki, mintha legalább tízszer ennyiből hozták volna létre. Vannak megépített helyszínek, remek hangulat és atmoszféra, pofás CGI, két autóbaleset valamint egy autós üldözés, remekül megkoreografált verekedős jelenetek, ötletes operatői munka, remek vágás, a cybeprunkhoz tökéletesen illeszkedő zene, valamint „piszkosul élveztük a forgatást” színészi alakítások. Fogtak egy remek ötletet, a kimeríthetetlen lelkesedést és szeretetet a téma iránt és megmutatták a nagyérdeműnek, hogy bizony kicsiből is lehet nagyot alkotni.
Mindezt ráadásul a köntörfalak nélkül. Itt bizony nem szégyenlős a kamera, mutat mindent élesbe (hátulról), valamint a vágó se érezte egyszer se úgy, hogy az utolsó utáni pillanatban el kell vágnia a képet, és ugrani egy következő jelenetre. Ha valaminek véresnek és brutálisnak kell lennie, akkor az itt mind képileg, mind hangilag véres és brutális egyszerre. Mindezt úgy, hogy egyik jelenetnél se érezzük az öncélúságot, hanem bizony minden a helyén van és pont annyira, amennyire kell. De ami nekem a legjobban tetszett, hogy a film a témája, és a másfél órás játékideje ellenére egyátalán nem összecsapott és egy percig sem kapkodja el a dolgokat. Szépen, lassan, karakteresen van benne felépítve minden és mindenki. A sztori és a háttérben zajló nagy dolgok nem lepleződnek le azonnal, és Grey se hiszi azt rögtön, hogy STEM-nek köszönhetően akkor ő már egy Isten, aki bármit megtehet. Szépen, fokozatosan szokja meg az új helyzetet és mindezek mellett próbál végig ember maradni. Tudja mit kell tennie, de a határokkal is tisztában van. Logan Marshall-Green fantasztikus munkát végzett a karakter megformálásában, nem csak tökéletesen átjön az „embernek maradni” felfogása, de ráadásul a gépies mozgás valamint a harcok terén is tökéletes munkát végzett. Minden egyes STEM akció alatt elhittem neki, hogy nem ura a testének és valami más irányítja. Ami még külön tetszett, hogy maga a cyberpunk sincs az arcodba nyomva. Azaz nincs 2 percenként egy repülő autó, egy high-tech katona, aki csúnyán néz és előkapja a hatalmas mordályát. Szépen, amolyan sunyi módon meghúzódik a háttérben és pont annyira kerül csak előtérbe, amennyire kell. Vannak képek a technológia által okozott előnyökről és a sötét oldalról is, de mindezt stílusosan csinálja, és egyátalán nem lesz zavaró.
I miss this movies
Az Upgrade nem találta fel újra a spanyol viaszt…nem definiálta újra a bosszúálló filmek fogalmát, de a bűnös élvezet egy olyan szintjét tárja elénk, amire nem sokan képesek. Nem akar többnek látszani mint ami, de azt az amit bizony végig magas színvonalon űzi, és ha nem tudnád róla milyen kevés pénzből készült, észre se vennéd. A szív és a lélek ugyan is ezúttal legyőzte a dollár jeleket és büszkévé tette mind a bosszú álló filmeket, mind a cyberpunk stílust magát. Ami egyfelől jó, másfelől nem. Jó, mert ráébresztett arra, hogy mennyire is szeretem ezt a műfajt és mennyire is hiányzott már egy ilyen alkotás. Másfelől pedig eszembe juttatta, hogy milyen messze még a Cyberpunk 2077 megjelenése. 9/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
