Mintegy 35 éve, 1984-ben egy szamurájkardot forgató nyúl robbant be a köztudatba. Mijamoto Usagi a XVII. századi feudális Japán antropomorfizált világának hőse, aki urának elhalálozását követően róninként rója az országot és lépten-nyomon bizonyítja rátermettségét. Akárcsak a legendás szamuráj, Mijamoto Muszasi után kapott neve, kalandjainak számos más aspektusa is gondos kezekkel játszadozik a japán történelmi- és popkulturális ikonokkal. Megalkotója, Stan Sakai nemrég Budapestre látogatott és ittléte során legfőbb művének hazai forgalmazója, a Vad Virágok Könyvműhely szervezésében megadatott a lehetőség a magyar rajongók előtt, hogy személyesen is találkozhassanak a legendás képregényszerzővel. A május 3-ai beszélgetés, valamint azt követő dedikálás helyszínéül az ország egyetlen képregénykönyvtára adott otthont. Jelen írás az esemény összegzése mellett egyben ajánló is az Usagi Yojimbo-képregényekhez.

Az előzetes regisztrációhoz kötött esemény próbára tette a Nem Adom Fel Kávézó befogadóképességét, de a sok jó ember kis helyen is elfér elve érvényesült, s eredendően mindenkinek jutott ülőhely. A beszélgetést egy gyors Usagi-szkeccs előzte meg, majd szinte percre pontosan 17:00-kor kezdetét is vette Sakai és rajongóinak első magyarországi találkozása. A végig angolul zajló beszélgetést Bayer Antal és Oroszlány Balázs vezényelte, de a végén bőven jutott lehetőség a közönség számára is, hogy kérdéseik révén jobban megismerhessék az alkotót. Sakai-t én egy végtelenül jó humorú, kedves öreg úrként képzeltem el, s pontosan ilyen is volt a beszélgetés alatt, érezhetően örömmel válaszolt minden érdeklődőnek. A 65 éves, japán származású amerikai képregényes érdekes módon már “nyugatinak” számít a felkelő nap országában, ami ugyanakkor egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne ismernék el ott is. Mi több, mosolyogva megjegyezte, hogy az Usagi Yojimbo részletes történelmi kitekintései kapcsán már kapott bókot az ottani történészektől, nem is egyszer.  

Fotó: Uzseka Norbert (UNfoto)

Legfőbb képregényének hőse, Usagi legelőször egy képregény-antológia hasábjain bukkant fel néhány oldal erejéig, de legismertebb vendégszereplése, s egyben népszerűségének megugrása a Tini Nindzsa Teknőcök egyik 1987-es különszámához kapcsolandó. Sakai saját bevallása szerint eleinte nem volt tervben az esetleges folytatás, annak előkészítésére a kiadók élénk érdeklődését követően került sor. A többi, ahogy mondani szokás, már történelem és a nyúl testőr képregényes univerzuma azóta is folyamatosan bővül. Sakai, aki teljes kreatív kontrollal rendelkezve az írás mellett az illusztrációkért és a beírásért is felel, nem tervezi, hogy egyhamar lezáródjon legendás karakterének krónikája. A szerző arra a kérdésre, miszerint mi lehet Usagi sorsa, ha már egészsége nem fogja engedni, hogy a történetet folytassa, akként felelt, hogy szívesen átadná a stafétabotot az arra alkalmas személynek, ha az illető hozzá hasonlóan szabad kezet kapna.

Az már más kérdés, hogy bárki fel tudna-e nőni Sakai zsenijéhez, elvégre Usagi kalandjait nem véletlenül fordították le több, mint egy tucat nyelvre. A rónin útja szinte tökéletesen eleveníti fel a kort, példás részletességgel tárja fel az akkori Japán hétköznapjait, vezetőinek hatalmi játékait és egyedülálló képet fest a szamuráj-létről. Ha félre tennénk a karakterek állati mivoltát, valamint az erőszak néhol mókásan gyermekbarát ábrázolását, akkor az Usagi Yojimbo simán lehetne a klasszikus szamuráj-filmek sorozatosított alapja is. A párhuzam nem véletlen, hiszen ahogyan Sakai maga is megjegyezte, Inagaki és Kuroszava alkotásai legalább akkora ihletként szolgáltak számára, mint a képregények. Az említett alkotókkal szemben ő valamennyi korosztályt megcélozta műveivel, ugyanakkor ez közel sem volt rossz döntés, sőt, igazán a széria előnyére vált.

A meseszerűbb ábrázolásmód révén olyan rajzolói húzásokat engedhetett meg magának, amit a realisztikusabb vonalat képviselők nem, s ezek közül jó néhány már szinte a védjegyévé vált. Ilyen többek között az elhalálozások esete, amikor is a másvilágra jutó karakterek utolsó földi gondolata a klasszikus koponya-forma. Mindezt Sakai egy gyors szkeccs felvázolásával szemléltette is a beszélgetés során. Az eredeti kiadásban fekete-fehér, de manapság már néhol színesben is elérhető rajzai egyébként is elképesztően kifejezőek, képregényeinek valamennyi oldala igazi világteremtő látásmódról tanúskodik. Illusztrációi végig jól működnek, legyen szó akár a könnyedebb, humorosabb eseményekről, akár feszült párbajokról, de akár egész háborúkról. Stílusa már Usagi legelső sztorijainál is hihetetlen érettségről tesz tanúbizonyságot. A kreatív szabadsága alkotói hitvallásának beteljesítésében is érvényesül, hiszen mind a mai napig igyekszik ugyanazokkal az eszközökkel dolgozni, mint a kezdetekkor és a számítógépek adta lehetőségeket kizárva továbbra is kézzel készíti rajzait.

Egy ennyire hosszú ideje töretlenül magas minőséget képviselő sorozatnál meghatározó, hogy honnan képes a szerző újabb és újabb kiváló ötlettel előrukkolni. Sakai a beszélgetés során erre is kitért: az érdeklődési köréből fakadó tudásanyaga adja az alapot, amit kiegészítenek további kutatásai és a véletlenszerűen, vagy hallomásból szerzett tények. Példaként a szójaszószt említette, ami ugyan szinte egész életében étrendje részét képezte, csak felnőttként gondolkozott el rajta, vajon hogyan is készül. A véletlenekhez pedig azon egyedi növényeket nevezte meg, amik csak olyan talaj közelében nőnek, ahol magasabb az aranytartalom. Ezen apróságok talán elsőre nem tűnnek különösebben izgalmasnak, de Usagi történeteit éppen az ilyen kis mellékszálak, valamint a kultúrális áthallások teszik még inkább különlegessé.

Ugyan cselekményvezetési stílusának ihleteként főként a szamuráj-filmeket említette Sakai, azt is hozzátette, mennyire szerencsésnek vallhatja magát, hogy gyakorlatilag valamennyi, számára fontos képregényszerzővel találkozhatott személyesen. Így fiatal korának kedvenc szerzőivel, a Stan Lee - Jack Kirby-párossal, az európai képregények legendás rajzolójával, Moebius-szal, a legendás Will Eisnerrel és Alan Moore-ral is. Utóbbiról viccesen megjegyezte, hogy voltaképp egy szavát sem értette. Sakai munkásságát egyébiránt legtöbbször egy másik legendával, a Donald kacsa atyjával, Carl Barks-szal szokták összevetni, de ő maga nem érzi ezt a párhuzamot erőteljesnek, noha elismeri és szereti is Barks műveit. Valódi ihletforrásként Steve Ditkót nevezte meg, pontosabban a rajzoló Pókember és Doctor Strange-képregényeit.

A válaszai hallatán nem éreztem, hogy saját magát is a másokat megihlető, nevesebb képregényesek közé sorolná, holott a hosszú évtizedek alatt bőven tett ezért a titulusért, mint ahogyan a gyakorlatban valóban meg is ihletett másokat a képregényeivel. Ezt kihangsúlyozandó kiváló kezdeményezés mentén egy remek kiadvány is készült az eseményre Husagi címen, amely magyar képregényrajzolók Usagi-illusztrációinak gyűjteménye. A becsületkasszás fanzine bevételét a Bátor Tábor használhatja majd fel, a jelenlegi helyzet szerint már több, mint 100 ezer forint gyűlt össze, de még maradt néhány példány a Nemzetközi Képregényfesztiválra, illetve lesz egy aukcióra bocsátott darab is, amibe maga Sakai is rajzol.

Remélhetőleg a legegyedibb fanzine is meg fogja találni gazdáját, tovább gyarapítva a jótékony célra szánt összeget. Az bizonyos, hogy jelentkező akadna, hiszen Sakai képregényei Magyarországon is népszerűek, a Vad virágok Könyvműhely által forgalmazott Usagi Yojimbo már a 18. kötetnél jár. A dedikálásra is szép számmal jelentkeztek, a sor egészen a kávézó épületének (s egyben a Magdolna utcának) a sarkáig ért. Sakai kedvét ez természetesen nem szegte, mindenki megkapta az aláírását és még arra is volt ereje, hogy személyenként egy könyvnél Usagi-szkeccsel is díszítse a kötetet. A rajzos dedikálása pedig méltó megkoronázása volt a kivételes alkalomnak.

Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!