Lassacskán megérjük, hogy a szabadulószobás, fűrész klónoknak külön zsánert kell adni. (TrashHorrorLight) Az utóbbi időben ugyanis annyira megszalad velük a ló, hogy lényegében, amint kijön egy újabb film ebben a témában, már csak legyint az ember: Jé, megint egy újabb lightos horror… Vajon tényleg van ezekben ennyi, vagy csak önismétlésről szól az egész?

Egy baráti társaság Halloween idején úgy dönt, hogy egy fasza kis horror házzal lehetne igazán feldobni a napot. Amikor rátalálnak egy útszéli lepukkant helyre, a kezdeti poénkodás gyorsan átcsap egy nem várt gyilkos tréfába. Hirtelen az életben maradás lesz a legfontosabb feladat számukra…

A recept ismert. Adott a társaság és adott a fejezetekre bontott játékidő, ahol ugyanarra a klisékre épülnek az elhalálozások, mint minden hasonló filmben. Valaki leszakad, valaki túl okos, valaki bestresszel, és van a főhős, akiről tudjuk, hogy bármi is lesz vele, ott lesz a végjátékban még akkor is, ha bekapott egy kést a gyomrába vagy leszakadt a lába. Izgulni nem kell, meg igazából nem is lehet. Ettől függetlenül viszont nézeti magát. Van egy kellemes tempója a történéseknek, nincsenek nagy kilengések, üresjáratok, vagy idegesítő karakterek. Csordogál a történet, itt-ott kellemes meglepetést okoz a látvány, majd az utolsó bő egy percet leszámítva csendesen le is zárja a dolgokat. Nincs keserű szájíz, csak és kizárólag azaz érzés, hogy nem kerültünk sem előrébbre, sem hátrébbra.

A Prédák nem mutat újat, semmiben nem kiemelkedő és semmiben nem is próbál az lenni. Ismétli a már ezerszer látott sablonokat, majd egyszerűen csak beáll a sorba és várja a választ arra, hogy a néző most 5 perc után, vagy 10 perc után fogja elfelejteni az egészet, miután lement a stáblista. 4,5/10