Az emberiséget régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy vajon képes-e önálló életet létrehozni, ami tőlünk független entitásként létezik a világban és saját döntései vannak (A.I). Az egyik legismertebb ilyen teremtmény minden bizonnyal Frankenstein szörnye, A filmtörténelemben is számos, rossz vagy jó mesterséges intelligenciát találunk, elég csak (persze kizárólag a teljesség igénye nélkül) megemlítenünk HAL-t a 2001: Űrodüsszeiából; R2D2-t, C-3PO-t vagy a biztonsági droid K-2SO-t a Star Wars univerzumból és nem utolsó sorban a Csillagok között hűséges TARS robotját (aki nem kicsit emlékeztet HAL-ra).
A mérnökök, programozók már elértek arra a szintre, hogy robotokat építsenek, akik meg tudnak tenni néhány mozdulatot, esetleg beszélgetnek az emberrel. Ugyanakkor a robotika történelme sokkal messzebbre vezet vissza, mint azt mi elsőre gondolnánk. Akit esetleg érdekel a téma, itt olvashat néhány érdekességet.
Azonban olyanok is akadnak, akiket hidegen a hagy a technika ilyen mérvű fejlődése és esetleg még a számítógép bekapcsolásával is meggyűlik a bajuk. Rájuk gondolva álljon itt Kern András egyik örökbecsű dalának rövid részlete, ami után bele is csapunk a lecsóba…pardon, a digitális világ bugyraiba.
“Én nem klikkelek, ott lenni szeretek
Én nem használok egereket!
És ha kérdezed, hogy mi az internet
Hát Isten bizony így felelek:
Valami hu pont kukac hu
Dupla vé hu és megint hu” (Kern András – Pont kukac hu)
Metropolis (1927)
A filmkészítés hőskorában járunk, az igazi fekete-fehér némafilmek korszakában. Ekkor készítette el Fritz Lang úttörő munkáját, amely azóta is a sci-fi alkotások – többek között az Ötödik elem, a Szárnyas fejvadász – hivatkozási pontja, de például a Pink Floyd: A Fal című filmjében, valamint a Queen Radio Ga-Ga című klipjében is felhasználták több képsorát. Egy olyan társadalmi berendezkedést mutat be, ahol csupán egy kiváltságos réteg élvezi a technikai fejlettség előnyeit és dúskál a jóban. Velük szemben állnak a munkások, akik az elit jómódjáról gondoskodnak (megállás nélkül üzemeltetik az eszközöket, biztosítják a folyamatos áramellátást). Az átjárás szinte minimális, hiszen a dolgozókat teljesen lefoglalják a feladataik, a gazdagok pedig miért mennének le a Metropolis alsó szintjeire? A helyzet azonban megváltozik, amikor a város vezetőjének fia (Gustav Fröhlich) beleszeret egy mezei tanítónőbe, Mariaba (Brigitte Helm), és a szerelemtől hajtva alászáll a mélyebb szintek bugyrába.
Elsőre a Metropolis tipikus szerelmi történetnek tűnhet, azonban sokkal árnyaltabb a film mondanivalója és számos mitológiai utalást is találunk benne. A munkások már elég régen elégedetlenek, ezért amikor a zseniális feltaláló, Rotwang (Rudolf Klein-Rogge) megalkotja Maria külsejével felruházott robotnőjét, a lény annyira feltüzeli őket a gépek ellen, hogy elpusztítják őket, azonban ezzel saját gyerekeik életét sodorják veszélybe…
A falanszterszerű világ, az őrült feltaláló és az életre keltett robotja megelőzte korát. Döbbenetes erejű látomás ez az alkotás, ma is teljesen aktuális kérdéseket vet fel (a robotoknak lehet-e személyiségük, játszhat-e az ember Istent, vagyis alkothat-e a saját képére egy élőnek látszó mechanizmust stb.). A filmtörténet egyik első szuperprodukciója, elkészítése mintegy két évet és kb. 2 millió dollárt emésztett fel (a maga idejében a legdrágább film volt), köszönhetően a grandiózus látványvilágnak. Az interneten megtalálható néhány felújított kópia, így mindenképpen szánjunk időt a megnézésére, hiszen igazi filmes csemegéről van szó.
Black Mirror (2011- )
Antológia sorozat – vagyis nincsenek olyan szereplők, akik mindegyik részben megjelennek, és a részek sem függnek össze –, de még milyen! Az angolok már megint egy olyan alkotást tettek le az asztalra, hogy a fal adja a másikat. Görbe tükröt tart technológiafüggő társadalmunk elé, és attól sem riad vissza, hogy néhol egy alternatív jelenbe vagy egy disztópikus jövőbe kerüljön a néző. Ugyanakkor mindegyik sztori és alapszituáció maximálisan elképzelhető. Remek húzás volt a készítők részéről, hogy mindig az átlagember a főszereplő. A részek széles skálán mozognak, találunk köztük sci-fit, horrort, thrillert, szatírát, fekete komédiát és szerelmi történetet is.
Az első évad második részében például a jövő egy meghatározatlan évében járunk, ahol az emberek szürke egyenszabadidőben tekerik saját szobabiciklijüket, ezzel pedig energiát termelnek a közösségnek és az elitnek. Cserébe pedig érdempontokat kapnak. Ezekre pedig szükség is van, hiszen fizetni kell, ha mondjuk az akármikor akárhol felbukkanó reklámokat át akarják ugrani; fejleszthető a személyes avatár, élelmiszer is kapható érte. És végül ami a legfontosabb, 15 millió érméért be lehet kerülni egy tehetségkutató műsorba, ahol ha valami egyedit vagy nagyszerűt sikerül letenni a háromtagú zsűri elé, akkor megváltozik az életük, ennél nagyobb kiugrási lehetőség ugyanis nincs ebben a világban.
A 3. rész pedig azt a lehetőséget mutatja be, hogy jó lenne-e, ha a teljes életünk rögzíthető lenne a koponyánkba épített tárolóra, aminek bármelyik részét bármikor visszanézhetnénk, lassíthatnánk, tekerhetnénk, elemezhetnénk és újraélhetnénk. De akár egy baráti társaságban is kivetíthetnénk a nappali plazma tévéjén. Jó lenne?
A többi rész is érdekes, és mindegyik megéri a kb. 1 órás játékidőt.
Mr. Robot (2015-2019)
“Helló, barátom. Helló, barátom… Amit most elmondok neked, az szigorúan titkos, egy hatalmas összeesküvés. Van egy befolyásos emberekből álló csoport, ami titokban irányítja a világot. Azokról a fickókról beszélek, akikről senki sem tud, a fickókról, akik láthatatlanok. A felső 1%-nak az 1%-a, a fickók, akik Istent játszanak engedély nélkül. És most azt hiszem, hogy követnek engem.”
A sorozat főhőse Elliot (Rami Malek nagyszerű Freddie Mercury alakítására sokan felkapták a fejüket) egy zseniális szociális és pszichológiai problémákkal (plusz némi drogfüggőséggel) küzdő hacker, aki éjszaka hősies igazságosztó, napközben pedig egy IT biztonsági cég megbecsült alkalmazottja. Az emberekhez legjobb gyerekkori barátnője kivételével nem tud közel kerülni, csak úgy, ha meghackeli őket. Egy nap azonban felbukkan az életében Mr. Robot (Christian Slater), a titokzatos lázadó, és ráveszi, hogy vegyen részt annak a földalatti hackercsoportnak a tevékenységében, ami épp világméretű társadalmi forradalmat készül kirobbantani egy gonosz óriásvállalat bedöntésével és az adósságok törlésével.
A sorozat olyan igen aktuális témákat is beépít a cselekménybe, mint a rohamosan eluralkodó digitalizáció és Big Data hatása a mindennapi életre, kínzó társadalmi problémák (hitelválság, a középosztály eltűnése, egyre hatalmasabb multinacionális mamutcégek, modern rabszolgaság). A Mr. Robot sikerének egyik kulcsa a főhőse, Elliot karaktere, nem csak azért, mert rendkívül izgalmas figura, ő a narrátor is, de nem is akármilyen: az egész történetet egy képzeletbeli barátjának meséli. Ez az izgalmas elbeszélői helyzet pedig még tovább fokozza az izgalmakat, hiszen sosem tudjuk, hogy hogy mennyiben tekinthetők valóságosnak bizonyos események. “Mind a 10 ujjunkat megnyalós” csavaros paranoia-thriller és társadalomkritika. Erősen ajánlott…
CTRL nélkül (Halt and catch fire, 2014-2017)
A 80-as évekbe röpülünk vissza, abba korszakba, amikor az IBM uralta a számítógép piacot. Ez a nagy számítógép boom korszaka, az informatika rohamléptékű fejlődésének egyik nagy állomása. Főhőseink szétszednek egy IBM gépet, hogy olcsóbb, gyorsabb számítógépet készítsenek, amivel elsöpörnek minden ellenfelet és végre elismerést, sikert kapnak. Csak ugye ez nem lehet (és nem is volt) ilyen egyszerű.
Geek sorozat, akit érdekel a téma és/vagy otthon van a számítógép- és programfejlesztésben, igazi kincsre találhat, de ha nem vagyunk szakértők, akkor is simán élvezhetjük. A pilotban 4 nagyon különböző főszereplőt ismerünk meg, közöttük csak egy üzletember van, aki látja az ágazatban megbújó rakat pénzt, ő próbálja hajtani a másik három karaktert, akik mindannyian techzsenik a maguk módján.
Gordon Clarkot (Scoot McNairy) feleségével, Donnával (Kerry Bishé) környékezi meg Joe McMillan (Lee Pace), hogy csináljanak valami jobbat és győzzék le az IBM-et (ahol mellesleg őt is egy zsíros állás várná az apjának köszönhetően) és neki köszönhetően keveredik bele a sztoriba a végzős egyetemista Cameron (Mackenzie Davis) is, aki folytonos lázadásával sokszor a maga sikere útjába áll. Ez a négyes eleinte nehezen tud együttműködni, szinte mindenki között van valamilyen konfliktus, sok a rivalizálás és a szarkavarás, amit jelen esetben nagyon jól írtak meg az írók, egyértelmű ki mit és miért akar, és mire hajlandó érte.
Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai (1968-1969)
“Mz/X jelentkezz, jelentkezz!” hívja az epizódokban Mézga Géza köbükunokáját a XXX. századból. A kapcsolat pedig a hatalmas idő- és térbeli távolság ellenére is létrejön, köszönhetően a időkibővítő készüléknek, és az újmagyart ómagyarra fordító gépnek. A földi idő szerint korántsem tekinthető fiatalnak, hiszen 125 éves, 80 elemi és 40 gimnázium év után mégis érettségire készül atomkori történelemből. És ha már létrejön a szinte lehetetlenséggel felérő kapcsolat, akkor a földi halandó Mézga család megpróbál hasznot húzni az új rokonból: például a jövő technikai szakkönyvei segítségével próbálják megjavítani a földi tévét. Méghozzá minden esetben csakis távsegítséggel… És igen, ezeknek a legtöbb esetben nem lesz jó vége. És akkor még könnyen megússzák, ha csak az ablakot kell kicserélni. Így a részek végén mindig elhagyja Paula ajkait egy “lehet, hogy mégis Hufnágel Pistihez kellett volna férjhez mennem?”
Szilícium-völgy (Silicon Valley, 2014-2019)
A főszereplőnk, Richard egy programozó, aki egy olyan algoritmust alkot, amivel hihetetlenül jól lehet fájlokat tömöríteni és utána gyorsan továbbküldeni. Ezzel nagyon sokak figyelmét sikerül magára vonnia. Az érdeklődők között van két milliárdos cége is, akik versenyre kelnek a srácért és találmányáért. Richardnak nehéz döntést kell meghoznia: vagy eladja 10 millió dollárért az egyiknek, vagy céget alapít a barátaival, és pár százezer dollárért adja el egy bizonyos százalékát, majd saját maguk fejlesztik tovább a programot startup (innovatív mikrovállalkozás) cégként.
Ezt megint az a sorozat, amiről valószínűleg nagyon kevés ember hallott. Holott igazán jó kis szériáról beszélhetünk, elég csak annyit mondani, hogy az HBO berkein belül bontogatja szárnyait. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján tudjuk, hogy ez biztosíték a minőségre.
A téma senkit se tántorítson el attól, hogy nekiálljon a sorozatnak, hiszen egy ifjú társaságnak szurkolhatunk, hogy sikerrel járjanak és hogy felnőjenek a feladathoz. A fiatalok szárnypróbálgatása áll a középpontban, szerencsére nem egy ezerszer látott formában. A szereplők eleinte nem biztos, hogy a szívünkhöz nőnek, de ahogyan a részek fogynak, úgy lesznek egyre szimpatikusabbak. Ráadásul a cég működésén keresztül a Szilicium-völgy életébe is betekinthetünk.
A 13. emelet (The Thirteenth Floor, 1999)
Egy tudóscsoport egy irodaépület tizenharmadik emeletén a végletekig tökéletesíti a számítógépek modellező, szimuláló képességét. Több évnyi kemény, megfeszített munkával betáplálnak a szuperkomputer memóriájába mindent, amit az 1937-es év Los Angeleséről csak tudni lehet. Munkájuk „gyümölcse“ egy élő, eleven, mozgalmas, lélegző és folyton változó város, tele érdekes személyiségekkel, eseményekkel, indulatokkal és érzelmekkel – amelyeket a számítógép irányít.
A kísérlet csúcspontja az a nap, amikor végre a tudósok is „beléphetnek“ ebbe a virtuális, múltbéli Los Angelesbe. A fantasztikus kísérlet azonban nem folytatódhat tovább, ugyanis gyilkosság történik: az egyik kutató zavarodottan ébred otthonában, és megdöbbenve veszi észre a lakásban társa holttestét. Természetesen ő lesz az első számú gyanúsított…
Helyszínelők (CSI: Crime Scene Investigation, 2000-2015)/ CSI: Cyber helyszínelők (CSI: Cyber, 2015-2016)
Ez a széria azért került fel a listára, mert megszületésekor olyan újdonságot hozott a sorozatok világába, amit azóta is számos alkotás igyekszik felhasználni. Azt is mondhatnánk, hogy üstökösként tűnt fel a tévé világában, és jó pár hasonszőrű etap – a teljesség igénye nélkül: Dr. Csont; Gyilkos elmék; NCIS és testvérei; Nyomtalanul –próbálja meglovagolni azóta is ezt a farvizet. Hogy mire is gondolok pontosan?
A krimi műfaj reneszánszát éli; a nappalijainkat ellepték a nyomozók, akiknek helyszínelők, halottkémek, különféle laboratóriumi dolgozók segítenek felgöngyölíteni az ügyeket. Ebben eddig még semmi szokatlan nem lenne, azonban a technikai megvalósítás, a látvány már annál inkább kirívó.
Aki látott már egyetlen CSI (Las Vegas, New York, Miami) részt is, az azonnal tudja, hogy mire is gondolok. Az operatőri munka, a különböző szűrők használata (ezek eredményeként mindegyik CSI sorozatnak egyedi színvilága van, aminek köszönhetően könnyen beazonosíthatóak), ehhez jönnek hozzá a számítógépes animációk, amik szemmel láthatóvá tették a tudományt, a főszereplők mindennapi munkáját. A főhőseink is kimennek a nyomozókhoz hasonlóan az utcára, és néha még lövöldözésbe is keverednek, azonban mindig az aprólékos munkájuknak köszönhetően derül ki az elkövető személye. A hangsúly azon van, hogy a tetthelyen talált nyomokból a különféle módszerekkel szinte biztosan megállapítható legyen a bűnös.
„A vér a bemeneti nyílás aljánál fröccsent ki.”
Egyedi vizuális nyelvről van szó, amely megmutatta az ujjlenyomatokat, a hajszálakat. Illusztrálta azt is, hogy milyen rombolást végez a golyó a testbe csapódva. Arról nem is beszélve, hogy amíg az eredményekre várunk, addig szakijaink egymásnak és a nézőnek is elmagyarázzák az épp folyamatban lévő tudományos eljárásokat. Ezek után pedig nem volt megállás, mindenki akart az újdonságból: mind a nézők, mind a különféle születő sorozatok. Hasonló stílusú a Dr. House is, itt azonban az emberi testben lévő különös betegségeket mutatták meg a nézőknek.
A rövid életű CSI: Cyber helyszínelők nem csak a technikai stílusjegyek, hanem a története miatt is jogosult arra, hogy kiemeljem a CSI sorozatok közül. Főszereplői az FBI kiberbűnözéssel foglalkozó csapata, aminek Avery Ryan (Patricia Arquette) pszichológus a vezetője. A nő egyik betegének halála után fordul a számítógépes bűnözés ellen.
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren
