Akarom a szörnyeket
A szörnyes horror sci-fi filmek kihalóban vannak. Már, ami a minőségi cuccokat illeti. A 2017-es, űrben játszódó Élet egy üdítő kivétel volt olyannyira, hogy jobb Alien film volt, mint az Alien: Covenant maga. Hasonló cipőben jár az Árok, ami nemcsak, hogy szörnyes horror sci-fi, de ráadásul egy víz alatt játszódó szörnyes horror sci-fi, ami talán még jobban megerősíti a ritkaság jelzőt. Már az előzetes magában hordozott egy kellemes para faktort és azt a hangulatot, amit az ember elvárna egy ilyen filmtől. Megkaptunk, amit vártunk? Meg hát.
Egy mélytengeri kutatóbázis személyzete több tízezer méterre a tenger fenekén fúrnak mélyre. Nagyon mélyre. Fejlett és letesztelt technológia, hozzáértő, gondosan kiválogatott emberek, beosztások, műszakváltások, miegymás. Nem történhet semmi baj. Már, ha a természet is úgy dönt, ám egy földrengés keretén belül inkább megrázza (mekkora poén) a személyzet életét. Itt kezdődik a történet. Nincs az ilyen filmekre jellemző, 15-20 perces felvezetés, ahol megismerjük a helyzetet és a benne lévő karaktereket. A filmkezdeti stáblista pár perc alatt összefoglalja, mit is csinál itt a mélytengeri kutatóbázis személyzete, majd a nyitó jelentben láthatjuk, ahogy főhősünk, Norah (Kristen Stewart) éppen fogat most, amikor is furcsa zajokat hall. Utána szeretne járni a dolgoknak, de nem jut messzire, mert szinte azonnal az arcába robban a bázis azon része, ahol tartózkodik, és futnia kell az életéért. Alig, hogy magához tér a halálközeli élményből, menekülnie kell tovább, ugyan is sokkal nagyobb a baj, mint hihetnénk. Hiába a hiper-szuper technológiával ellátott kutatóbázis, a földrengés okozta robbanások teljesen hazavágták a rendszert és a víz szépen, fokozatosan tör be mindenhová, maga alá temetve mindent. Norah elindul hát, hogy túlélőket, majd aztán kiutat keressen a biztos halálból. Ám ahogy haladnak előre a túlélésük felé, úgy kell ráébredniük, hogy a földrengés egy könnyed, hétvégi piknik lenne amellett, ami valójában rájuk vár a feneketlen mélységben.
Nem bonyolították túl a sztorit, ez egy víz alatt játszódó túlélő horror-scifi féleség, amiben a remek hangulaton, a parás atmoszférán, a remek színészeken és a köztük lévő pazar kémián van a hangsúly. Kimondottan tetszett, hogy elhagyták az ilyenkor szokásos nagy vacsora (vagy ebéd vagy ehhez hasonló esemény) jelenetet, amiben megismerhetjük a karaktereket, miközben viccelődnek, sztorizgatnak, beszólogatnak egymásnak, esetleg pár pajzán pillantás is elsuhan közöttük. Rögtön bele a közepébe, nincs köntörfalazás, nincs lassú felvezetés, irány előre a túlélésért. Mindezt pedig remek érzékkel tárják elénk. A készítők ha akarnák se tudnák letagadni (de miért is akarnák), hogy sokat merítettek az Alien szériából, és milyen jól tették. Ám a szűkebb területeken játszódó, enyhe klausztrofóbb hatást keltő részek engem sokszor a 2005-ös, A Barlang című filmre emlékeztettek. Amikor a szűk helyeken, szinte testközelből láthatjuk, már majdhogynem érezhetjük a szereplők félelmét, izzadtságát, szív dobogását, az elég keményen megtudja dobni az amúgy is elég parás alaphangulatot és atmoszférát. Mert bizony az van a filmnek, és nagyon jól működik. A víz csobogása, a robbanások okozta folyamatos moraj és remegés, az, hogy nem tudhatjuk, mikor robban rájuk egy-egy fal és nyeli el őket a mélység, vagy éppenséggel valami más, remekül van érzékeltetve. Ehhez nagy segítséggel szolgált a képi világ, az operatőri munka, valamint a pazar soundtrack. Marco Beltrami és Brandon Roberts tökéletesen eltalálták a dallamokat és a főtémát, amik nem csak a film alatt, hanem önállóan hallgatva is megteszik a hatásukat.
A már említett kémia a karakterek között is segít az élvezhetőségi faktorban, ugyan is egy jól összeválogatott és remekül vezetett csapatról van szó. T.J. Miller karaktere hozza a tőle már szokásos poén áradatot, Vincent Cassel számára nincs olyan karakter, ami ne állna neki jól, így kapitányként is remekül helyt áll, de a csapat maradék tagja, úgy mint a kissé aggodalmas, de szerethető Emily (Jessica Henwick), valamint a John Gallagher Jr. által megformált technikus(?) se lógnak ki a sorból. Kristen Stewart pedig kimondottan jól hozta az akcióhős karaktert, szokatlan környezetben láthattunk tőle egy remek kis alakítást. Több ilyet tőle a jövőben, mert jól állt neki ez a szerep és ez a közeg. Ami viszont picit zavart velük kapcsolatban, hogy talán túlzottan is könnyedén elfogadták a helyzetet. Mármint nem azt, hogy körülöttük folyamatosan víz alá kerül a teljes kutatóbázis és nagy eséllyel megfognak halni, hanem azt, amikor kiderül, hogy mi is okozta a földrengéseket és az általa kiváltott robbanásokat. Kis túlzással élve, de olyan könnyedén veszik tudomásul, hogy egy víz alatt élő, idegen eredetű faj akarja megenni őket, mintha csak valaki közölné velük reggel a pékségben, hogy elfogyott a kakaós csiga. Kicsit ugyan ledöbbennek, de két pislogás társaságában túllendülnek rajta és mennek tovább. Persze nem is nagy sikításokkal vagy égbe kiáltásokkal tarkított „jézusatyaúristenláttátoktiis” nagyjeleneteket vártam, de azért néminemű sokk jól esett volna. Természetesen amikor az életükért kell küzdeniük, akkor kiül az arcukra a félelem és át is jön, mennyire rettegnek, de nekem picit sántított ez a dolog. Mintha tudták volna előre, hogy itt van az a valami, és bár az életükre tör, nincs mit tenni alapon tudomásul veszik. A másik, ami miatt picit húztam a számat, hogy a víz alatt játszódó részeknél nem mindig lehetett kivenni mi is történik. Voltak momentumok, amikor jót tett a para faktornak, hogy csak egy árnyékot, vagy egy gyorsan eltűnő testet látunk, de jó párszor előfordult, hogy nem lehetett kivenni, az adott snittel mit is akarnak megmutatni nekünk, mi is az, amit látnunk kéne, és mire elkezdünk fókuszálni, már elvágják a képet és többet nem mutatják. Az pedig, hogy kik (vagy mik) is ezek a lények illetve honnan jöttek és mit akarnak? Nem hiszem, hogy lelövöm a poént azzal ha elárulom, hogy nem nagyon derül ki, de ezt nem éreztem hibának, mert a hangsúly nem ezen van. Annak idején a Nyolcadik utas, a halál esetében se tudtunk meg semmi kézen foghatót, de működött. Itt is működik.
Akarok még ilyet
Az Árok nem váltja meg a világot, de nem is ez volt a célja. Ami a célja volt, azt viszont tisztességesen hozza a végéig. Van egy-két zavaró aprósága, plusz egyeseknél biztos kicsapja majd a biztosítékot, hogy nem tudnak meg semmi konkrétat magukról a karakterekről és a lényekről, amik elől menekülnek, de engem kárpótolt az atmoszféra, a remek képi világ, a rendezés, a zene és a színészek. Amúgy a rendezőnek, William Eubanknak simán adnék egy Alien filmet, mert megvan a tehetsége ahhoz, hogy valami pompásat alkosson abban a szériában. Ha már Ridley Scottnak ez egyre kevésbé megy. 7/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren
