Christopher Lambert előbb a Tarzannal szerzett nevet, majd a Hegylakó című kult klasszikus mozijával ténylegesen a halhatatlanok táborába került. Noha az amerikai színész végül nem vált színészóriássá a későbbi években, sőt még csak A-listás sztárrá sem, de annyit legalább sikerült elérnie, hogy a 90-es években több kevesebb sikerrel, de szórakoztató alkotásokban üsse fel a fejét. Ez az évtized róla IS szólt.
Servigo, a kissé bolondos embercsempész egy dél-amerikai börtönben számolja a legyeket, amikor a drogelhárítás tisztje váratlanul kiszabadítja. Servigo és Cole egy több százmillió dolláros aranykincs rejtekhelyét ismeri, pontosabban az aranyat rejtő hajóról van némi információjuk… A baki csupán annyi, hogy a pénzre mások is vadásznak, méghozzá igencsak rosszfiúk…
A Fenegyerekek egy tagadhatatlan B-mozi, ami VHS-re és a tékák középső polcaira született. Süt róla, hogy nem is akart több lenni, mint egy végtelenül laza, szórakoztató, tökös és komolytalan buddy cop kaland, amiben a színvonalhoz mérten választottak párost is a kamerák elé. Noha meg kell hagyni, a Christopher Lambert - Mario Van Peebles duó rendkívül jól működik, amire még a zseniális szókimondó magyar szinkron is rátett egy jókora lapáttal.
A páros olyannyira jól működött, hogy mikor nem ők voltak csak és kizárólag a képernyőn, akkor lényegében felejthetővé vált az egész film. Patrick Stewart jelenléte (érdekesség, hogy X-professzor itt is tolószékes), valamint Denis Leary is kevés volt ahhoz, hogy a párost megszorongassák. A sztori olyan amilyen, nagy dolgokat nem vállal, hozza a szokásos buddy cop-filmekre jellemző dolgokat, viszont cserébe rövid játékidővel és a film középső részét leszámítva elég jó tempóban tálalva mindezt.
A Fenegyerekek egy tökéletes film arra, aki szeretne egy kicsit nosztalgiázni, szeretne egy kicsit ellazulni péntek este. Nem lesz felejthetetlen élmény, nem fog a kedvenced lenni, de csalódást sem fog okozni. 6/10