[Supernatural Movies]

Van Damme újra a csúcson - Kickboxer: Megtorlás

2020. március 20. - REMY

A 2016-ban érkező Kickboxer reboot híre nem igazán kavart fel egészen addig, amíg ki nem derült, hogy maga Van Damme is benne lesz a projektben. Sőt mi több, Gina Carano és Dave Bautista is tiszteletüket tették, utóbbi ráadásul a legendás Tong Po karakterét keltette életre. Noha, ezen összetevőkkel együtt sem fűztem nagy reményeket a filmhez, de mindenképpen elérte azt, hogy érdekeljen és várjam. Aztán, ha egy üzlet beindul… jött is a folytatás.

k2_1.jpg

Már több hónap telt el azóta, hogy Kurt Sloane végzett Tong Poval, megbosszulva bátyja, Eric halálát. Bizonyos körökben viszont Tong Po egy márkanév volt és sok pénzt hozott a konyhára. Most, hogy nincs, valakinek az örökébe kell lépnie, mert még mindig a pénz beszél. Kurt számára nincs választás, vagy elfogadja az ajánlatot, vagy elveszíti szeretteit…

A másodvonalas filmek folytatásainál egyetlen egy probléma szokott fellépni, mégpedig csupán annyi, hogy szarok lesznek. Noha természetesen megvannak a kivételek, és jelen esetben is egy kivételről kell beszélni. Van Damme és bandája úgy gondolták, hogy veszítenivalójuk úgysincsen és így egy magasabb fokozatba kapcsoltak, jobb zenéket, több bunyót (RENGETEG BUNYÓT) és karaktert dobtak a képernyőre. A recept sikeresnek bizonyult, mert Alain Moussi a csúcsra lett járatva, ezáltal pedig a szórakozás lényegében garantálva lett.

Sztoriban itt sincs nagy csavar vagy mélység, de itt lényegében ezek nem is szükségesek. Megkapjuk a kötelező köröket, a drámai töltetet, hogy főhősünk bosszúra legyen szomjas, valamint a felkészülési időszakot. Teljesen rendben vannak.

Amiben viszont a Kickboxer: Megtorlás jelesre vizsgázott, az a karakterek felsorakoztatása. Alain Moussi adott, tökéletes Kurt Sloane utód. Van Damme szintén visszatért, nem kell tovább ecsetelni. Apróbb mellékszerepekre beugrott Mike Tyson és Ronaldinho is. Viszont a rosszfiú oldalra megérkezett Christopher Lambert és a gigászi Hafþór Júlíus Björnsson, avagy a Trónok Harcás Hegy. Kell ennél több? NEM.

k1.jpeg

A Megtorlás egy egyszerű, de annál látványosabb, pörgősebb alkotás, ami a bunyós filmek szerelmeseinek lényegében kötelező. A 90-es években a Kickboxer széria megélt már jó néhány folytatást, de amit Van Dammék 2016-ban elkezdtek, az az igazi. Méltó a 89-es elsőhöz és méltó ahhoz, hogy ha küzdősportos filmekről beszélünk, akkor felemlegessük. 7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr7715537872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása