Egy saját TOP 10-es lista a 2012-es évről.
Bevallom őszintén nekem nagyon tetszett az idei felhozatal, és rengeteg jó filmet dobtak a rendezők a közönség elé. Ugyanakkor nagyon sok film még így is kimaradt, és talán 1-2 még felfért volna a listára, de még nem volt idő mindegyiket megtekinteni, vagy csak a jövő évben kerül a hazai mozikba. (pl. Lincoln). Így a megadott kereteken belül az alábbi lista állt össze:
Rendező: Rian Johnson
A tizedik helyre az Argo-akciót legyőzve ért be a Looper nevezetű akciófilm, mely hatalmas meglepetést okozott az idei évben, mind önmagában, mind a saját műfaján belül. Remek storyval, illetve remek megvalósítással készült el a film, ráadásul két sztárral a fedélzeten. Nevezetesen Bruce Willisel, és Joseph Gordon-Lewittel. Mindenképpen maradandó alkotásnak nevezném.
Rendező: Marc Webb
Marc Webb az idén megalkotta az igazi Pókembert, mely képregényhű és fantasztikus is volt egyben. Számomra mindenképpen oda-vissza veri a Sam Raimi féle trilógia bármely epizódját, ráadásul Andrew Garfield is sokkal hitelesebben adta elő Peter Parker szerepét, mint bő 10 évvel ezelőtt Tobey Maguire. Egy könnyed és szórakoztató képregényadoptáció volt, aminek az egyedüli hibáját a gyenge CGI okozta.
Rendező: Ang Lee
Úgy jutott el hozzám a film, mint a villámcsapás, azaz egyik pillanatról a másikra. Sokáig azt sem tudtam, hogy készül egy ilyen film, így nem is került fel az év legvárósabb filmjei listára. Aztán láss csodát, a film megtekintése után simán felírtam a TOP 10-be. Ang Lee ismét megmutatta a tehetségét, és a rendezése mellett a csodálatos látványvilág meghozta a gyümölcsét.
Rendező: John Hillcoat
Egy igazi gengszterfilm keretein belül a Bondurant fivérek megmutatták, hogy milyen fából faragták a családjukat. Mindent túléltek, és óriási hírnevet szereztek, a szesztilalom idején. A filmben Tom Hardy elképesztő nagyot alakított, és már csak ezért is érdemes megtekinteni, ráadásul a sokak által B kategóriás színésznek tartott Shia LaBeouf is megmutatta, hogy tud ő játszani, ha akar. Guy Pearce és Gary Oldman jelenléte csak hab volt a tortán.
Rendező: Sam Mendes
50 éves lett a világ leghíresebb titkosügynöke, így Sam Mendes vállára még nagyobb súly nehezedett, mert a fél évszázados múlttal rendelkező franchise, nem mutatkozhatott egy B kategóriás produkcióval. A Daniel Craig által vezetett színészi gárda, már így is hátrányból indult, mivel a Kvantum csendje óriási kudarc volt a maga idején, ezért mindenkinek a maximumot kellett nyújtania a siker érdekében. Az eredmény magért beszél. Sokan a legjobb James Bond filmnek kiáltották ki, (köztük én is, bár a hiányos ismeretek miatt ez nem mérvadó). Tehát mindenképp érdemes megnézni.
Rendező: Simon West
2010-ben Stallone úgy gondolta, hogy összehívja a nyugdíjas akciósztárokat és leforgatnak egy közös filmet. A végeredmény megosztó fogadtatásban részesült, bár az a réteg, akik a filmben szereplő színészek filmjein nőttek fel, azok többségben szórakoztatónak találták. Köztük én is, mert mindig is egy olyan filmre vágyam, amiben a kedvenc akciósztárjaim szerepelnek. Na már most, 2012-ben megérkezett a 2. része a Feláldozhatóknak, amiben még több sztár, és még több akció kapott helyet. A CGI miatt húzhatjuk a szánkat, de ezt levéve, a szórakozás garantált volt.
Rendező: Joss Whedon
A Marvel Stúdió nagyot robbantott a Bosszúállókkal az idei évben. Nem csak a pénz terén, hanem a nézők körében is. Egy 2 órás tömény szuperhős mozit láthatunk, ami meg lett fűszerezve egy kis humorral is. A story könnyedén lett vezetve, és 1-2 üresjáratot leszámítva végig leköti az ember figyelmét. Képregényfilmek terén mindenképpen előkelő helyre sorolható. Valószínűleg a 2015-ben érkező folytatás is nagy sikert fog elérni.
Rendező: Ridley Scott
Az Alien filmek szülőatyja, az idei évben elhozta nekünk a Prometheus című filmet, ami a lista dobogójára is felért. Scott visszanyúlt az Alien univerzumba, és megpróbálta szélesíteni a látókörünket, amit szerintem véghez is vitt. Igaz, néhány kérdés még válaszolatlanul maradt, de azokat majd a folytatásokból megtudjuk. Mindenesetre a kapcsolatot érezni lehet, az Alien filmekkel, ráadásul egy fantasztikus képi világgal lett megáldva a film. Számomra hatalmas élmény nyújtott, így bátran írtam fel a harmadik helyre.
Rendező: Peter Jackson
A Tolkien fanok nagy örömére, Peter Jackson ismét visszarepített minket Középföldjére, bár most egy kicsit visszafogottabb, könnyedebb alkotással, a Hobbittal. Mindenképpen az év egyik legnagyobb meglepetése volt a film, mert ritka az, amikor egy rendező, egy adott történeten belül a 4. filmjével is óriási sikert tud elérni. Jackson megcsinálta, és megmutatta, hogy nagyon ért a Tolkien világ megteremtéséhez. Ismételten egy gyönyörű látvány világgal rendelkező filmet adott a számunkra, amihez a gondosan kiválasztott színészek is sokat adtak. Tipikusan az a film volt, ami a bő 3 órájához képest is rövid volt, hiszen simán tudtam volna még tovább nézni.
Rendező: Christopher Nolan
És megérkeztünk a lista első helyezettjéhez, a Felemelkedéshez. Nolan 2005-ben elővette a Batman storyt, és egy olyan komoly világot adott mellé, amivel magasan az egyik legjobb képregényfilmmé varázsolta a Sötét lovagot. Ehhez jött a folytatás, ami rátett még egy lapáttal a minőségre, így sokan féltek a trilógia záró epizódjától, mert nem hitték, hogy sikerül még tovább növelnie a szintet. És igazuk is lett, mert nem sikerült, ugyanakkor még mindig az egyik legjobb szuperhős filmet készítette el nekünk. Méltó lezárása volt a trilógiának, tehát bátran csaphatunk a levegőben, mert Nolan megcsinálta, és Nolan győzött. Nálam az év legjobb filmje lett.
Végül: Amit nagyon sajnálok, hogy nem láthattam még az idei évben az a Felhőatlasz, Holdfény királyság, Lincoln, Amour, Django, A nyomorultak, és az End of Watch...
No, de ami késik az nem múlik. ;)