A World of Warcraft, közismertebb nevén WoW, a 2004-es esztendőben látta meg a napvilágot, hála a Blizzard Entertainmentnek. Az évek során óriási rajongótáborra tett szert, és a világ egyik leghíresebb MMORPG-je lett, és ezt a filmstúdiók is ki szerették volna használni, és mielőbb filmvászonra vinni a zseniális fantasy világot. Eddig viszont mindig kudarcba fulladt a próbálkozás, ám Duncan Jones megjelenésével már biztos úton halad a mozifilm. (legalábbis minden jel arra mutat)
Jonesnak nincs könnyű dolga, mert a WoW világa annyira szerteágazó, hogy a végtelenségig lehetne készíteni a műveket belőle, így nagyon meg kell fontolnia, hogy hol nyúl hozzá a storyhoz. Ráadásul nem elég elkészíteni a filmet, hanem meg kell küzdenie az óriási rajongótáborra is, akik árgus szemekkel keresik majd a hibákat, amibe beleköthetnek.
A jelek szerint a főhős Khadgar lesz, aki egy fiatal konzul a Kirin Tor szenátusban, akik Dalaran városát irányítják. A főhős, nyomozásba kezd a helyi bűncselekmények után, ám hamar rá kell jönnie, hogy a küldetése túllépi a város falait. Mellette ott van a mentora, Medivh is, aki egy mágus, és a várost védelmezi a démonoktól. (Johnny Deppet már szóba is hozták vele kapcsolatban) Medivh összetűzésbe kerül majd Lotharral, Azeroth Oroszlánjával, aki a Királyi hadsereg vezetője…
Emellett Joneséknak oda kell figyelniük a különböző fajokra is, akik fontos szerepet játszanak a WoW világában. Gondolok itt az Orkokra, Trollok, Taurenek, Élőholtak, Törpök stb.
Az idei Comic-Conon Jones azt üzente a rajongóknak, hogy a filmet a jövő év elején kezdhetik el forgatni, és több akar majd lenni, mint egy sima fantasy film.