A legnagyobb paródiák akkor születnek meg, ha az alapanyag is minőséget képvisel. Gondoljunk csak a Horrorra akadva filmekre, a Csupasz pisztolyokra vagy éppen a most terítékre kerülő Űrgolyhókra. Mel Brooks rekeszizom megmozgató filmje olyan műveket vett alapul, mint a Star Wars, az Alien, illetve a Majmok bolygója. Miután ezeket összegyúrta, megszületett a 80-as évek egyik legjobb filmparódiája, az Űrgolyhók.
Lone Starr a belevaló űrcowboy a félig ember, félig kutya társával, Morzsával utazgat a világegyetemben, ám miután megtudják, hogy Vespa hercegnőt megpróbálja elrabolni a gonosz és hatalmas Lord Helmet, hogy általa elrabolhassák a Druida bolygó légkörét, akkor már célirányosan száguldoznak az űrben. Starr és Morzsa hatalmas bátorságról tesznek tanúbizonyságot, amikor szembeszállnak az Űrgolyhókkal, akiket csak a Svarc erejének segítségével tudnak megállítani…
Miután a vígjáték műfaj haldoklik, így nem tudok mást csinálni, minthogy előveszem a régi és időtálló alkotásokat, amiket huszadjára is érdemes megtekinteni. Anno tudtak vígjátékot készíteni, és a rendezők nem csak az akkori jelenre gondoltak. Akkoriban olyan alkotások is napvilágot láttak, amiket manapság is szeretettel vesz elő az ember, és nem csak egyszeri nézésre voltak alkalmasak. Az elmúlt évekből melyik film mondhatja el ezt magáról, hogy újra és újra ugyanazt az örömöt tudja nyújtani? Nyilván 1-2 filmet össze lehet szedni a 2000-es évekből is, de sajnos nagyon rossz irányba ment el a zsáner. Az ártatlan, de annál jóval ütősebb poénokat felváltotta a fingás, a trágár beszéd és Adam Sandler…
No, de visszatérve Mel Brooks filmjére, azt kell mondanom, hogy 26 év után is felüdülés volt megtekinteni, és bizony az elsőosztályú színészi gárdát – már, ami a paródiákat illeti – még mindig öröm volt nézni. A Lord Helmetet alakító Rick Moranis volt véleményem szerint a csúcs az Űrgolyhókban, és a játékának köszönhetően az egész Star Wars univerzum kapott egy jókora pofont. De, igazából senkire nem lehetett panasz. John Candy itt is hozta a tőle elvárható magas szintet, valamint Bill Pullman, George Wyner, és a többiek is helytálltak.
Az Űrgolyhók, és igazából a 80-as évekbeli vígjátékok legnagyobb pozitívuma a jól megírt poénok voltak. (Hát mi más, hiszen vígjátékról beszélünk) Elképesztő természetességgel csinálták meg a legnagyobb ökörségeket is, és a legtöbb esetben a poénok után csak egy „Mi a f***-t tudtunk volna ellőni. Gondoljunk csak az átfésülős jelenetre, a radaros részre, vagy bármelyik jelenetre, ami a 90 perces játékidő alatt lezajlik. A természetesség volt a legnagyobb fegyvere ezeknek a filmeknek, és hiába voltak oltári nagy baromságok, hiába voltak lehetetlen helyzetek, soha nem estek át abba a kategóriába, amikor már kínos vagy éppen erőltetett lett volna az adott szituáció.
Az Űrgolyhókat minden Star Wars-ot szerető embernek látnia kell, de ez a film még azoknak is tökéletes lehet, akik a Star Wars ellen vannak. Mel Brooks filmje a legnagyobbak között van számon tartva és nem is érdemtelenül. Kötelező! 9/10