[Supernatural Movies]

Az 5 legjobb Matthew McConaughey alakítás

2014. március 17. - REMY

A friss Oscar-díjas Matthew McConaughey nevét lehet a legtöbbször olvasni manapság a neten. Rengeteg helyen ódákat zengenek róla, hogy mekkora változáson ment keresztül az utóbbi években, és, hogy a jelenkor egyik legnagyobb színészévé nőtte ki magát. Én úgy gondolom, hogy az elismeréseket jogosan kapja, mert tényleg megérdemli, és ha így folytatja, akkor a legnagyobbak között fogják majd számon tartani, és mindenki el fogja majd felejteni, hogy hány évet dobott ki az ablakon a B-kategóriás filmjei miatt.

m0.jpg
Matthew, 1969. november 4-én született, majd 1988-ban érettségizett. Az első filmes szerepét, 1993-ban kapta a Tökéletlen időkben, amit történetesen Richard Linklater rendezett. A fiatal színész ezek után visszatért a fősulira is, hogy befejezze a tanulmányait. Közben természetesen kapott ajánlatokat is (A barátom a halálom, Angyalok a pályán), és a Texasi láncfűrészes franchise 4. részében meg is kapta a főszerepet. A film a mai napig a széria leggyengébb darabja sajnos…

A következő években együtt dolgozhatott Joel Schumacherrel, Robert Zemeckisszel, és Steve Spielberggel is. A 2000-es években viszont mintha megváltozott volna valami. Jött a szépfiús énje, aztán sorra jöttek a felejthető filmjei. Néha-néha belenyúlt a tutiba, és olyan filmben is szerepelt, mint az Isten haragja, de bátran kijelenthetjük, hogy ezek az évek nem róla szóltak. Aztán jött a 2011-es év, amikor az Igazság árában mutatta meg, hogy nem szabad őt elfelejteni. Itt kezdődött minden, legalábbis szerintem. Olyan filmekben szerepelt ezek után, mint a Mud, Az újságos fiú, Magic Mike, Mielőtt meghaltam, Wall Street farkasa. Itt már igazi sztár volt, itt már nagybetűs színész vált belőle. (És természetesen nem szabad elfelejteni a True Detective című sorozatot sem, amiben szintén zseniális volt.)

No, de nézzük is hát, hogy melyek voltak a legjobb alakításai az újdonsült Oscar-díjasnak.



5 – Az igazság ára (2011)

m5.jpg
Véleményem szerint ez a film hozta meg számára az igazi áttörést, és itt vált igazán színésszé. Az Excsajok szelleme után elment 2 évre pihenni, majd visszatért, és mintha kicserélték volna. Matthew McConaughey végre komoly volt, és végre színészkedett, ráadásul egy meglepően jó filmben. Ugyanakkor hozzá lehet tenni, hogy a 90-es években is voltak jó szerepei is, de itt már egy kiteljesedett színész képét mutatta, aki tapasztalt, és aki mer játszani.  

4 – Gyilkos Joe (2011)

m4.jpg
William Friedkin (Ördögűző) kezei alatt is megkapta a lehetőséget, hogy megmutassa, hogy mit is tud igazán. A Gyilkos Joe-ban egy elvont figurát játszott, aki kissé beteges, és humoros is egyben. Mind a film, és mind Matthew megérdemli a dicséretet, mert jól teljesítettek. Annyit viszont hozzá tennék még, hogy Friedkin filmje nem éppen a nagyközönségnek készült, így jól meg kell gondolni, hogy leülünk elé avagy sem. KRITIKA

3 – Mud (2012)

m3.jpg
Jeff Nichols független filmje az egyik nagy durranás volt a 2012-es évben. (bár hozzánk csak tavaly jutott el). A Mud tökéletes példája annak, hogy van élet a blockbustereken túl is, és Hollywood tud filmet készíteni, ha akar. Tye Sheridan mellett MM volt az, aki kellett ahhoz, hogy a film tényleg összeálljon, és egy igazi gyöngyszem legyen a független filmek között. Itt már egy zseniális McConaughey-t láthattunk. KRITIKA

2 – Mielőtt meghaltam (2013)

m1.jpg
A film, amiért megkapta élete első Oscar-jelölését, és a film, amiért megkapta élete első Oscar-díját, de mégsem ebben nyújtotta a legnagyobb alakítását. Jean-Marc Vallée életrajzi filmje az idei Oscar-gálán 3 díjat is bezsebelt, és ezek között a két férfi szerepért járó díjat. Jared Leto mellett McConaughey kapta meg a jól megérdemelt Oscart. A film kedvéért rendkívül nagy változásokon ment keresztül, amit leginkább a testén lehetett észrevenni. Az izmos felsőtestét lecserélte egy HIV fertőzöttére. Megérdemelte a díjat! KRITIKA

1 – True Detective (2014)

m2.jpg
A friss Oscar-díjas „otthagyta” a mozikat és belekóstolt a minőségi sorozatokba (de jól tette!). Nic Pizzolatto 8 részes krimi-thrillerje az év egyik bombameglepetése lett a mozgóképes világban, mert készülhet akármilyen jó film, vagy akármilyen jó sorozat ebben az évben, a True Detective-ről fogunk még beszélni, méghozzá nem is keveset. Az évtized egyik legjobb sorozata, és szerintem ezzel a kijelentéssel nem is túloztam. Azonfelül, hogy mind a történetvezetés, a rendezés, az operatőri munka, zene stb… eléri a zseniális szintet, kellett hozzá egy (2) olyan színész is, akik képesek hozni azt a minőséget, amit elvár a sorozat. Woody Harrelsonon kívül Matthew volt az, aki olyan nagyszerű - zseniális - alakítást nyújtott, amire igazán büszkék lehetnek, és amire azt mondjuk, hogy A nagybetűs színészet! Igazság szerint Woody is nagyon odatette magát, de a show MM-é volt, és szerintem ebben volt eddig a legzseniálisabb! KRITIKA

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr925864764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.17. 09:05:25

Szóval sorba raktad a 2011 után i filmjeit?! Hát...

Nem azt mondom, hogy nem jó a sorrend (bár én nem így listáznám), de, hogy totál kihagyni, hogy 2011 előtt is csinált filmeket az azért necces.

minimum a ha ölni kell hiányzik a listáról. Ha nem láttad még pótold gyorsan.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.03.17. 09:31:38

@doggfather: Láttam. Jó volt benne. Meg is említettem, hogy a 90-es években is voltak jó alakításai, de ezeket jobbnak gondolom.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2014.03.17. 19:32:00

Most kezdtem bele a True Detective-be, de az első részt konkrétan végigvigyorogtam és - borzongtam. Zseniális, amit ezek ketten parádéznak, egyszerűen nincs rá szó...

Globetrotter2014 2014.03.17. 22:31:07

Frailty? Nem egy high profile film, de meglehetősen szuggesztív benne McC...
süti beállítások módosítása