Russell Crowe megálmodta, ezért felengedi a CGI-állatokat a bárkára, utána az autobotok pártján leterít kismillió embert az eső mosta sártengerbe. Ugye jól hallom, Darren Aronofsky éppen egy bibliai történetet dolgoz fel?

Szóval a Noéval úgy voltam, hogy ha a fent említett rendező most éppen vizuális effektek segítségével szeretne bibliai karakterdrámát rendezni (és ezúttal írni is), hát legyen, előbbivel úgysem lehetnek gondok, ismerve kreativitását, a rá jellemző karakterdrámára pedig nem egy korábbi mesterművét fel tudjuk hozni, mint referenciaanyagot (Rekviem egy álomért, Fekete hattyú, és még a Pankrátor is). Végül nem ez történt. Ami történt, az egy, a látványvilágában erős, de mégsem koherens, ráadásul majdnem buta film létrejötte, aminek kevés pozitívuma eltörpül a rendező személye miatt már-már sértésként vett gyengeségei mellett.

Mert ugyan megemlíthetjük, hogy Russell Crowe végre valamit színészkedett is, ami a Nyomorultak óta nem kevés nehézséget okozott neki, továbbá született néhány valóban ötletes kreatív megoldás, akár a vágás terén is, de vannak itt olyan problémák, amelyek tényleg indokolják azt az elképzelést a filmről, miszerint Aronofsky csak a nevét adta a stúdió által megkreált final cuthoz. Kezdve onnan, hogy a színészgárda maga a megszemélyesült tömegkatasztrófa, Logan Lerman-nel az élen, de a lányok (Jennifer és Emma) sem túl meggyőzőek. Folytatva azzal, hogy mondjuk az Őrzők megvalósítása akár jónak is mondható, de baszdki, 2014-ben állatokat így leprogramozni számítógéppel sima technológiai csőd, stb.

Fáj továbbá, hogy az alapanyagot éppen annál a pontnál kezelték nyúlszívűen, ahol pont nem kellett volna: a karaktereknél. Mert a rendezőre jellemző meghökkentő karakterdráma itt még csak halványan sem úgy jelenik meg, mint korábbi iskolapéldáiban: a szereplők szájába írt mondatok még a kliséknél is klisésebbek, az pedig, hogy Anthony Hopkins sorsa se jutott tovább a bogyózabálásnál, már-már kifejezetten vicces. De körülbelül az egész projektre ez a fajta kisstílűség jellemző, és ez egyáltalán nem összeegyeztetve a megvalósítani kívánt hangvétellel. Ráadásul annyi filozofálással sem bír a film, hogy hagyni kelljen leülni akár egy órára is.

Kár, főleg, hogy most valóban nem azzal volt a probléma, hogy logikátlan lett volna bármi is, de a katarzis mégis elmaradt. Még annak ellenére is, a film második fele már tényleg csak hőseinkkel foglalkozik, ahol már lehetett játszani az érzelmekkel. Akadnak hatásvadász elemek rendesen, elvégre blockbusterrel van dolgunk, csak ezek nálam felemás sikerrel találtak be: ahogy az Őrzők daráltak, vagy éppen a bárkán kirobbanó dráma, ezeket valamiért tökre bírtam, de például a teremtéstörténet vagy a rendszeresen megtartott közhelymondogató versenyek rontottak az összképen.

Talán vannak olyan pillanatok, amelyek még éppen vonalat húznak a Noé és az üres látványfilmek közé (hiszen mint kalandfilm, akár működhetett is volna, a bodycount pedig kellemesen pörög), de az esélye annak, hogy a film ezt a vonalat kis idővel átlépi, nagyon magas. Ráadásul a 4 év, ami a Black Swan óta eltelt, van olyan hosszú idő, hogy a Noé megalkotásának grandiózus mivoltát magyarázza. Ehhez viszont az kellene, hogy maga a végtermék is ténylegesen az legyen.

Te jössz, Ridley.