[Supernatural Movies]

[villámkritika] Grand Budapest Hotel (2014)

2014. április 18. - theivan

Habár a magyar nézettségi adatok alapján igenis sajátunkénak vallottuk Wes Anderson legújabb rendezését, szerencsére ennél összetettebb az ügy: a Grand Budapest Hotel a rendező stílusjegyeinek magas fokú kibontakozása, ráadásul mindez a tőle eddigi leginkább közönségbarát csomagolásban.

the-grand-budapest-hotel-front-desk-636-380-thumb-630xauto-45822.jpg

A filmen érződik, hogy Zubrowka világában szinte minden részletes háttértörténettel rendelkezik. Még ha ebből nem is kerül minden bemutatásra. Nincs is rá szükség: Gustave H. (Ralph Fiennes) és szállodájának meséje már így is rendkívül összetett, és még a benne lévő káosz is óramű pontossággal bontakozik ki. Szinte öröm látni és hallani az egyébként monumentális színészgárda minden egyes mozzanatát, pláne, hogy ezek az emberek a legnagyobb beleadással játszzák el akár félperces szerepeiket is. Ezer éve nem láttam Jeff Goldblum, Harvey Keitel, vagy akár Adrien Brody színészurakat, és most nagyon stílusosak voltak a maguk szerepében, de tulajdonképpen felsorakozik az egész Wes Anderson Baráti Társaság, akikből most inkább nem lőnék el minden nevet.

A legfontosabb ütőkártya azonban az írás elején említett közönségbarát csomagolásban keresendő. Wes Anderson néha egészen egyszerű dolgokat is képes túlművészkedni és ez leginkább a legutóbbi Holdfény királyságban volt feltűnő, ami ugyan egy csodás alkotás – természetesen -, de néhány jelenet kissé öncélúra sikeredett. Itt ez már kevésbé volt jelen: a legismertebb stílusjegye, a szimmetrikusság, egyértelműen maradt, de mindeközben ebben a mérnöki pontossággal megszerkesztett világban mindig történik valami érdekes. Minden, ami itt folyik, tényleg a nézőnek készült, és közben az alkotó is bebizonyíthatta, hogy jelenleg ő az egyik legkreatívabb művész a szakmában.

Végül pedig mindkettő jól jár.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr986036269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔batyu♔ 2014.04.19. 10:38:49

Szerintem ez Mo. kedvenc filmje lesz. Én eleve szeretem az ilyen filmeket.

Amúgy a ggogle-n megnéztem a képeket és megvan honnan szedték az épületet. Ez egy az egyben a volt Nemzeti a Körúton. Ma már nem úgy hívják. megdöbbentő a hasonlóság.

Brando 2014.04.19. 14:22:53

A holdfény királyság c filmmel elég sok baj volt a baj, kezdve azzal, h gyenge a sztori; de a lényeg: pont az ilyen kinyilatkoztatások miatt (lásd: csodás alkotás) leszek szkeptikus, amikor azt akarom eldönteni, h megnézzem-e vagy sem ezt a filmjét.

theivan 2014.04.19. 14:59:16

@Brando: hát csak sajnálni tudlak, ha emiatt nem fogod megnézni, pedig tényleg megéri.
süti beállítások módosítása