Két évvel az első rész után ismételten feltámasztotta nekünk Imhotep főpapot Stephen Sommers rendező, aki ezúttal megpróbált még nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni, és sikerült is neki. Itt már nem csak Imhoteppel, hanem az idővel, a fénnyel, és magával a Skorpiókirállyal is fel kellett vennie a versenyt Rick O’Connellnek, mindezt természetesen izgalmas kalandok közepette, ahol újfent megcsodálhattunk ókori egyiptomi rejtekhelyeket, látványosságokat, múmiákat, és más egyéb halálból feltámadt lényt.
1933-ban, tíz évvel a nagy egyiptomi kaland után már Rick és Evy boldog házasságban élnek, ráadásul született egy gyerekük is, Alex. Mikor már mindenki kezdte elfelejteni a múltat, akkor tért vissza Imhotep a halálból, hogy újra megpróbálja megszerezni az örök életet. Azonban a főpap nem lehet egyeduralkodó mindaddig, amíg a Skorpiókirály él, így őt is le kell győznie, ám ehhez van egy-két szava Ricknek és csapatának is…
Sommers képes volt arra, hogy a folytatást úgy alkossa meg, hogy az ne essen bele abba a kategóriába, amikor már a túlzások miatt kényelmetlenül érezzük magunkat, és nem tudunk megülni a hátsónkon a játékidő alatt. A Múmia visszatérben egy percre sem lassítottak a karakterek, emiatt egy eszeveszett tempójú filmet láthattunk. Tény, hogy emiatt vannak olyan pillanatok, amik hihetetlennek tűnnek, (nyilván az egész múmia story az, de értitek), sablonosak, és megmosolyogtatóak. Épp ezért súrolja az egész folytatás, azt a bizonyos felső határt, amit ha átlépett volna, akkor olyan sorsra jutott volna, mint Ahm Sher-ben a piramis.
De nem így lett. A Múmia visszatér folytatja azt a lazaságot, megteremti azt a családi légkört, amit már az első részben is tapasztalhattunk. Objektív szemmel hiába hibás az alkotás, amikor leülve a film elé azt vesszük észre, hogy szórakozunk, mosolygunk, és örülünk Jonathan hülyeségeinek. Igazság szerint John Hannah karaktere rosszabb, mint egy hisztis nő, de mégis szeretjük. Elképesztően fontos szereplője a filmnek, pedig nem ő van a középpontban. Na, már most a filmben a poénok új szintre emelkedtek (köszönhetően a Jonathan, Alex kettősnek), amik miatt, ezt a részt már tényleg csak azoknak ajánlom, akiknek tetszett az első, mert néhol már átestek a komédiába is. Ennek voltak előnyei és hátrányai is. Előnyei azért, mert többször röhöghettünk fel. Hátránya viszont azért volt, mert az összképet tekintve, még azt a kis horrorisztikus hatást is kiölték a filmből, amit tapasztalhattunk az elsőben. Imhotep itt már nem volt félelmetes, sőt a végén egy sima átlagos emberi rosszfiú képét testesítette meg. Kár volt ezért, mert végeredményben, így elmaradt az első résztől.
A Múmia visszatér tehát még mindig jó, de hiába a magasabb tempó, amikor végeredményben nem tudták felülmúlni az előzőt. Mindenesetre én még mindig imádom, és még mindig tudok izgulni a fordulatokon, és a visszafogott drámai jeleneteken, így összességében elégedett vagyok, pláne, hogy Anubisz serege felfedte magát, és kinézetileg nagyon ütősek voltak. Csúcs azaz ókori Egyiptom. 8/10