Nincs célközönség, nincs kritika. Ha előbbi mégis létezne, segítenétek körülírni?
Most mellőzük a kötelező köröket: ennek a vadiúj rebootnak aztán teljesen mindegy, hogy nézője egyáltalán köszönőviszonyban van-e az alapanyaggal, sőt az is tök lényegtelen, hogy Michael Bay-t producerként vagy rendezőként tartjuk számon, mert hívhatjuk bárminek, a kameraállások és az a tipikus bárgyú felhang úgyis árulkodó. Nem számít ki kivel veszett össze, Megan Fox bármilyen blockbuster-ért hajlandó lesz nyomulni, neki édesmindegy ki fog dirigálni. Szinte semmi nem oszt nem szoroz, történhet bármi, ez a film olyan, mintha nem érdekelné semmi és senki. Ugyanakkor nem vagyok hajlandó ebbe a ténybe csak úgy beletörődni, szóval zongorázzuk csak végig a dolgokat.
Flashback a 90-es évek gyerekeinek? Én nemigen voltam beavatva ebbe a világba, de már az előbb írtam: azon kívül, hogy a nevek passzolnak, és néha feltűnik egy doboz kvadrilliósajtos pizza, amihez hű, az inkább Optimus fővezér teljes autósgarmadája.
Mutassuk meg a piciknek, hogy régen minden jobb volt? Ez esetben én kérek elnézést az év legotrombább poénjaiért, mert ennél a hangvételnél bármelyik négyévest fényévekkel intellektuálisabbnak tartom. Továbbá jelzem, hogy a kínosan 2004-ben ragadt, Gwen Stefani-rajongó hüllők hiába próbálnak cimbizni, alapjaiban véve annyira taplók és ridegek tudnak lenni, hogy inkább emlékeztetnek egy rosszarcú rapbandára (ezt sajnos a film sem rest felvetni), mintsem szerethető hősökre, és pláne nem a kinézetük az, amiért a Petőfi úti óvoda „katicabogár" csoportját (X) azonnali hatállyal befizetném egy mozira.
Igazából téged se foglalkoztat az égvilágon semmi, mindössze túl sok volt a TF4 óta eltelt két hónap? Hajrá, csak tartsd észben, hogy a követhetetlen, mégis üres effektáradat továbbra sem definiálja a „látvány” kifejezést.
Innen kezdve totál érdektelen az ügy: minek lelkesedni bármiért is? Ugyanakkor idegeskedni sem érdemes, hisz’ úgyse szól senkinek, akkor pedig ki tudna értékelni akármit is? Megsúgom, még az se, akinek ez a valami a filmográgiájában fog feltűnni: míg Will Arnettnek megírt karakter nélkül nem is kellett színészkedni, addig ugyanezt Megan Fox még megírt karakterrel sem tudná véghezvinni – kapaszkodj, még egy naiv, légzészavarral küszködő bombázóként sem! Whoopi Goldberg pedig kitűnően reprezentálja az egész film viszonyulását a nézőihez: neki annyira mindegy.
Így hát nincs kritika, pontszám viszont igen. Pontozni mindig kell, történjen bármi. 3/10