Két kiváló film után Robert Zemeckis nem tehette meg, hogy nem tér vissza egy végső, a trilógiát lezáró epizóddal, ami a korábban is emlegetett vadnyugatra kalauzol bennünket. Doki és Marty utolsó kalandja, bár egy hajszállal gyengébb lett, mint a korábbi felvonások, és itt már érezhető volt, hogy nem zsigerből jönnek az ötletek/poénok, még ennek ellenére is egy olyan moziról beszélhetünk, ami kiváló szórakozásnak bizonyul akár többszöri nézés után is.
"Buford Tannen lőtte hátba 80 dollár miatt."
A DeLoreanbe belecsap a villám, a Doki pedig eltűnik. Néhány másodperc után viszont egy ember jelenik meg egy levéllel, hogy tisztázódjon a helyzet. A Doki 1885-ből üzent Martynak, hogy jól van a vadnyugaton, és ne próbáljon meg utána menni. Eddig még rendben is lenne a dolog, de egy bizonyos sírkő megváltoztatja a helyzetet, Marty pedig kénytelen ismét időt utazni…
Felettébb érdekes, hogy ezt tartom az egész trilógia leggyengébb darabjának, ám mégis úgy gondolom, hogy ez a leghangulatosabb. Ezt a részt láttam a legtöbbször, és ebben talán a vadnyugat és a rengeteg Clint Eastwood utalás játszott a legjobb közre. Igazság szerint nem lehetünk elégedetlenek, hiszen, ha megnézzük az egész filmtörténelmet, akkor nagyon kevés olyan trilógiát láthatunk, aminek a végső epizódja lett a legjobb. Egyedül talán a Gyűrűk Ura büszkélkedhet ezzel a címmel, így Robert Zemeckiséket nem lehet hibáztatni. Mi nézők már csak azért összetehetjük a két kezünket, hogy egyáltalán létrejött a Vissza a jövőbe. Szóval igen… nem fogom bántani ezt a filmet.
"Legyen 8! Én reggeli után szoktam gyilkolni."
Úgy is fel lehet fogni, hogy Zemeckisék itt már nem újítani akartak, hanem egész egyszerűen csak tisztelegni a legnagyobbak és saját maguk előtt. Újfent megjelentek az ismert karakterek, illetve felmenőik, az ismert helyszínek és történeteik, de mindezt sikerült úgy felturbózni, hogy olyan nagyságok előtt sikerült leróni a tiszteletüket, mint Sergio Leone és Clint Eastwood. Ráadásul, ha lehet hinni a pletykáknak, akkor Robert Zemeckis és Bob Gale eredetileg azt szerették volna, hogy Ronald Reagan feltűnjön egy cameo szerepben, mint az 1885-ös Hill Valley polgármestere, ám Reagan végül visszautasította az ajánlatot.
A harmadik rész egyetlen problémája talán az, hogy túl sok energiát fordítottak Clara-ra, aki meglehetősen idegenül mozgott a két főszereplő mellett. Egy idegen test a jól működő gépezetben. Ezáltal sikerült egy kicsit belerondítani a Marty, Doki, Buford Tannen hármas kalandjába, és egy olyan szálat hoztak be, amire talán a kutya sem volt kíváncsi, pláne nem úgy, ahogy azt a végén megoldották. Ám hiába a keserű szájíz, Thomas F. Wilson valamicskét foltozott a hibás részen, és a játékával sikerült megformálnia a legkirályabb Tannen családtagot. Ám, ahogy az lenni szokott a Vadkutya se bírta ki trágya nélkül.
"Nézzétek a csizmáját! NIKE? Ez meg mit jelent? Talán indiánul van?!"
Végül tehát, ha összegezni szeretném a 3. részt, illetve a trilógiát, akkor azt kell mondanom, hogy megérte leforgatni harmadjára is a DeLorean történetét, hiszen három olyan filmet kaptunk, aminek hála megalakult minden idők egyik legszórakoztatóbb és legviccesebb trilógiája. Robert Zemeckis történelmet írt, a Vissza a jövőbe pedig milliónyi rajongóra tett szert az évek során. Én pedig már csak egyetlen egy kéréssel fordulnék Hollywood felé, mégpedig azzal, hogy ne merészeljék folytatni, vagy remake-elni ezt a csodát, mert annak nem lesz jó vége! 10/10
