Továbbra sem könnyű azokról a filmekről írni, amik ott vannak a kedvenceid között, illetve olyan mérföldkövei a filmtörténelemnek, amik nem csak, hogy az egyes toplisták élén állnak, de ráadásul még sikeresen megreformáltak zsánereket is. A horrorfilmek koronázatlan királya, Hitchcock teremtette meg a műfaj alapjait, de a 70-es évek végén, jött egy Ridley Scott nevezetű „suhanc”, aki a második nagyjátékfilmjével a suspence horrorokat olyan magasságokba emelte, amit a mai napig nem sikerült megugrani, de még talán megközelíteni sem. Túlzás lenne ez? Egy cseppet sem. A magyar fordításban csak Nyolcadik utas a halál címen futó Alien film ráadásul nem csak, hogy egy tökéletes horror, hanem tökéletes sci-fi is, ami újfent azt bizonyítja, hogy egy olyan kivételes alkotással van dolgunk, ami jó, ha 20-30 évente megszületik. Scott megcsinálta, mi nézők pedig összetehetjük a két kezünket, hogy szemlélői lehettünk annak a kalandnak, ami a Nostromo fedélzetén zajlott.

A Nostromo teherhajó legénysége egy vészjelzés miatt kénytelen felébredni a hibernált állapotból, ugyanis a jól megérdemelt pihenés helyett egy, a szabályzatban fellelhető pont szerint kell felkutatniuk egy ismeretlen bolygót. A jel forrását ugyan viszonylag könnyen megtalálják, ám a legénység tagjai közül néhányan, akik kimerészkedtek az ismeretlenségbe, egy ismeretlen idegen létformát fedeznek fel. Egyikőjüket ráadásul meg is támadja a pókszerű valami, hogy aztán egy halálos kaland vegye kezdetét a fedélzeten…

Bár 2013-ban a Gravitáció a csúcsra járatta az űrbéli kalandozást, az 1979-es évben Ridley Scott sem okozott csalódást, amikor bemutatta nekünk a világegyetem egy bizonyos részét. Egy csendes, de mégis gyilkos pusztaságot, egy rideg, ámde csodálatos végtelenséget, egy helyet, ahol a csend elnyomja a legerőteljesebb üvöltést is. Csak a Nostromo teherszállító hajó volt képes arra, hogy megtörje azt a magányos és lélektelen űrt, amiben hét kivételes álmodozó nyitotta ki utoljára a szemét a hibernált állapot után. Scott olyan elemi erővel nyomta az arcunkba a lassú és vérfagyasztó űrt, hogy a film első felében szinte észre sem vesszük, hogy milyen lassan történnek az események, mert egész egyszerűen meg lettünk fojtva az atmoszférától. A fedélzetre hozott idegen lény pedig Jerry Goldsmith zeneszerző segítségével tovább tudatosította bennünk, hogy történjék bármi, esélytelenek vagyunk a közelgő halállal szemben. Nincs fegyver, nincs egy menekülő útvonal, csak a végtelen semmi a hajó oldalfalán túl, ami szintén az életünket követeli. Azonban Dallas, Kane, Lambert, Ash, Ripley, Brett, Parker és a macska, Jones mellett mi vagyunk az a plusz egy fő, aki bár átérzi a félelem ízét, mégis mosolyogva tud majd felkelni a teleizzadt fotelből, mert tudja, hogy egy kivételes és felejthetetlen utazással lett gazdagabb.

Természetesen nem csak Scottnak jár a gratuláció, mert a segítői nélkül közel sem tudott volna ennyire erős, és a mai napig, csontig hatoló atmoszférát megteremteni. Ugyanis hiába kiváló az űrhajó felépítése, hiába cseng jól Goldsmith zenéje, az Alien, vagyis a Nyolcadik utas a halál mozi legfőbb sikerkovácsa, talán még Scottnál is többet nyújtó H. R. Giger (Isten Nyugosztalja) volt az, aki miatt tényleg egy filmtörténeti műremekről beszélünk ma. Nélküle egy hangulatos, de a kíméletlenséget nélkülöző moziról ejtenék most szót, amiben nem csodálhattuk volna meg minden idők legzseniálisabban megalkotott szörnyetegét, a Xenomorphot. Egy olyan lényt, ami egy fura tojásban kezdi meg az életét, hogy aztán az abból kikelő Facehugger elindulhasson a vadászatra. Amint a kis pókszerű létforma rátelepszik az áldozatára, pillanatok alatt belepetézik, hogy végül megszülessen az ici-pici Xenomorph, ami kíméletlenül átrágja magát a gazdatest hasfalán, hogy végső útjára induljon, és igazi gyilkológéppé változzon. Egy félelmetes, addig még nem látott idegen lénnyé alakul. Giger egy olyan lényt hozott létre, aminek a szépsége a bonyolultságából, és a félelmet árasztó kinézetéből fakad. Egy hosszú, hátrafelé ívelő fejű, erős és egyedi fogsorral rendelkező, savas vérű, fekete gyilkos, ami képes tanulni és alkalmazkodni. 35, idén már 36 éve lesz annak, hogy ez a lény megszületett, és azóta sem sikerült senkinek még csak megközelítenie sem az egyediségét a filmvásznon.

A nyolcadik utas tehát két zseni találkozásának gyümölcse, amibe bármikor bele lehet harapni egy ízleteset, mert soha nem veszíti el a benne rejlő ízvilágot. Forradalmi újítások, remek történetvezetés, és kiváló színészi alakítások jellemzik azt a filmet, amiben Sigourney Weaver is feliratkozott a legnagyobb főhősök listájára. Megunhatatlan, kultklasszikus alkotás, ami tökéletesítette a sci-fi és horror műfajok crossoverét. Sokáig úgy tűnt, hogy esélytelen még egy ehhez hasonló produkciót létrehozni, aztán jött James Cameron… 10/10