Mivel korunk horrorfilmes felhozatalát még csak véletlenül sem lehet eredetiséggel vádolni, így különösebben nem lepett meg, hogy sokan már most az év horrorjának kiáltották ki Robert Eggers new-englandi rémálmát. Az elsőfilmes író-rendező munkája nem érdemtelenül lett piedesztálra emelve, hiszen a korhű világkép megfestése, a vészjósló atmoszféra megteremtése és a csodálatos színészvezetése a műfajon belül sajnos nem elégszer látott erények, meg kell hát becsülni az ilyen alkotásokat. A The Witch-et pedig különösképpen, hiszen egy igazi szépirodalmi mű a ponyvák világában, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
A 17. századi gyarmati világba helyezett boszorkánytörténet hálás téma, számtalan irányba el lehet vezetni, Eggers pedig nem hagyta, hogy több éves kutatómunkájának bármelyik eleme a feledés homályába vesszen, valamennyi oldalról megközelítette azt. Bibliai és történelmi motívumokkal tarkított filmjében megjelenik a kor boszorkánysággal szembeni paranoiája, az ember kiszolgáltatottsága a természetben, a jó keresztényi értékek és a szexuális kivirágzás szembeállíthatósága, valamint természetesen, ha már a cím is utal rá, akkor a gonosz természetfeletti erejével való játék sem maradhatott ki. Talán látszólag túl sokat markol, de történetében az erdő mélyére száműzött család kálváriáját helyezi középpontba, amihez kiegészítésként remek ütemérzékkel csepegteti az említett témákat.
A jól átgondolt sztorihoz pazar formai megoldások párosulnak. A jelmezek, díszletek bőven megállnák a helyüket nagyobb költségvetésű kosztümös drámákban. A zene kellően nyomasztó, a szinte csak természetes fények segítségével készített képek tetszetősek, valamint ezek vágásai is rendkívül precízek. A shakespeare-i iskolát megjáró Ralph Iveson, Kate Dickie mellett a debütáló Anya Taylor-Joy is könnyedén megbirkózott a korhű szövegkönyvvel, alakításaik kiemelkedőek, de még a gyerekszínészekre, sőt állatokra sem lehet rossz szavam.
Ahol viszont elcsúszik a film, az a félelemkeltés művészete. Eggers érezhetően épít a horror klasszikusaira, köztük kiemelten A ragyogásra, amivel nincs baj, ugyanakkor közel sem ijeszt elégszer nézőire. A horrort a The Witch alapján a természetfelettitől való (elsősorban) lelki félelemmel azonosítja, ezáltal filmje is sokkal inkább egy horrorisztikus elemekkel tarkított, lassú lefolyású puritán családdrámára hajaz, mintsem napjaink horrorfilmjeire. Bár ez engem különösebben nem zavart, ám emiatt vélhetően a kelleténél megosztóbb alkotásnak számít majd.
Eggers nevét ugyanakkor mégis érdemes megjegyezni a műfaj rajongóinak, lévén, még ha nem is nyitott egy valóban vérfagyasztó alkotással, a filmje mögötti szorgalmas munka a minőségén jól látható és a korához, tapasztalatához képest lenyűgöző rendezése igencsak megsüvegelendő teljesítmény, míg hiányossága pedig idővel kiküszöbölhető. Karrierjének alapköve, a boszorkányságról szóló “kvázi-horrorja” különleges, hiánypótló alkotás, amit remélhetőleg egy ehhez hasonlóan jól összerakott, de ennél félelmetesebb Nosferatu-remake követ majd. 8,5/10
A The Witch-et a 23. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon tekintettük meg.
További vetítések:
április 13. szerda 21:00 - Uránia Nemzeti Filmszínház
Jegyinfók a képre kattintva. Hazai forgalmazásról nincs hír.