Egy tündibündi, nagy szemű figurákat felvonultató, az animáció minőségében is a Pixar produkcióira emlékeztető film 18-as karikával? Mindez talán meglepő lehet, de csak akkor, ha nem tudjuk, hogy kik állnak eme roppant kreatív agymenés mögött. Seth Rogen és Evan Goldberg, valamint az általában velük lógó illuminált kompániájuk, akik olyan filmekkel hökkentették meg, és/vagy nevettették eddig félholtra a közönséget, mint az Ananász Expressz, vagy Az interjú, ezúttal sem fogták vissza magukat. Sőt, ami azt illeti, kicsit túl is lőttek a célon.
Az nyilvánvaló, hogy a Virsliparti egy olyan ötleten alapul, amit nehéz lenne nem korhatáros formában megvalósítani. A film szereplői ugyanis ételek, illetve élelmiszerek (többnyire, bár feltűnik intim zuhany és gumióvszer is a karakterek között). Ezek a vidám kis virslik, bucik és zöldségek pedig abban a hitben tengetik mindennapjaikat egy vegyesboltban, hogy akit az általuk istenként kezelt emberek leemelnek a polcról, az kiválasztottá válik, és a paradicsomba jut.
Ez persze nyilvánvalóan nem így van, mint ahogy arra rövid időn belül ízletes hőseink számára is fény derül, azt pedig már az előzetesben is láthattuk, hogy a nagy rádöbbenés igazán sokkoló módon került ábrázolásra. Igazi animációs horror, kuriózum a maga nevében, és ezzel nincs is gond, bár azt nem kétlem, hogy egyesek gyomrát megfeküdheti.
A humor viszont annál bajosabb, még annak ellenére is, hogy számítottam az altesti és tirpák poénokra, de úgy érzem, hogy Rogenék eléggé túltolták a dolgot, ami sokszor igazán fárasztó gegeket eredményez, úgy érezhetjük, hogy a kevesebb több lett volna. Meg kell jegyeznem, hogy a dolog verbális részén valószínűleg sokat ront a szinkron, ami néha annyira trendi és laza akar lenni, hogy az már-már nekünk kínos. Vannak ugyanakkor kifejezetten szellemes ötletek is, remek filmes, popkulturális utalások, illetve történelemre és aktuálpolitikára reflektáló dolgok, amik azért jócskán árnyalják a képet. Szereplőink között feltűnik egy arab lepény és egy bagel is, hogy mást ne mondjak. A politikai inkorrektség pedig a plafont veri. A South Park és Family Guy rajongók valószínűleg meg fogják találni a számításukat.
Mint ahogy a Seth Rogen és társai nevével fémjelzett filmekben oly gyakran, vagy mondhatnám mindig, így most is jelentős szerep jut a cselekményben a különböző tudatmódosító szereknek. Hogy ennek a filmnek az ötlete beállva juthatott-e a jó öreg Seth eszébe, azt nem tudhatom, minden esetre jó nagy baromság, az biztos. Mindemellett, ahogy azt fent említettem, vitathatatlanul kreatív, látszik, hogy sok energiát öltek bele, csak kicsit olyan az egész, mintha hagynál egy rossz kisgyereket szabadon garázdálkodni egy házban pár órára. Garantált a káosz. Amolyan bűnös élvezetnek elmegy, házibulikon pár sör után például jó választás lehet majd. Másrészt viszont egy, a jó ízlés ellen elkövetett merényletként is felfogható, hozzáállás kérdése az egész.
Gyanítom, hogy meg fogja találni a közönségét, bár arra kíváncsi lennék, hogy hazánkban, ahol az animációs film a fejek többségében még mindig egyenlő a mesével, mennyi félreértés fog kerekedni a jegypénztáraknál. Mondjuk itt egy példa végre arra, amikor a korhatár jelzésnek van is értelme.
5/10
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon!