[Supernatural Movies]

Három kultikus anime III. - Akira

Avagy mozgóképes tudatmódosítás, végső lecke

2016. október 29. - Duba Dániel

A kultanime sorozat eddigi részei: Ichi, Ni, San, ShiGo, Roku.

Az állandó élelmiszerhiány és a mindennapos légiriadók közepette egy kis japán család élete folyamatos harcot jelent az egyre növekvő kilátástalansággal. A B-29-esek már lassan az összes fontosabb japán várost meglátogatták. A konstans félelem, és az érzés, hogy lassan vége a világnak, minden órában bekopogtat, majd kérés nélkül behatol a házakba, megülve a földről összesöpört, majd a sarokba húzott, hamuszürkévé száradt tealevelek porában. 1945 augusztus 6, reggel 8 óra 15 perc. A verőfényes kék eget egy magányos repülőgép szeli át komótosan, alatta iskolás gyerekek játszanak az udvarokon. A következő pillanatban vakító fényvillanás, aztán megindul a filmen valaha bemutatott legsokkolóbban ábrázolt atomrobbanás, amihez így, harminchárom évvel a bemutatása után is javallott a védőszemüveg.

akira_anime.jpg

Az olyan animék, mint a címben szereplő Akira, vagy az anime rendező, Katsuhiro Otomo egy másik filmje, a Steamboy - de akár említhetném itt az '54-es első Godzilla filmet is -, egyértelműen vetítik ki a japán társadalom nukleáris csapás okozta óriási frusztrációját és generációkon tovább ívelő szorongását. A terjedő gombafelhő és a mérhetetlen pusztítás rémképe számtalan animében megjelenik, de talán a Barefoot Gen fentebb kiragadott jelenete állítja ennek mind közül a leghidegebb és legsötétebb mauzóleumot. Három kultikus anime harmadik kör, első pohár. Talán a legerősebb.

Akira (1988)

1988. Tokió nyüzsgő városa egyetlen hatalmas robbanásban olvad fel és alakul át egy gigantikus kráterré a harmadik világháború kezdetén. Alig 20 év múlva, a régi város romjain egy új metropolisz emelkedik: Neo-Tokió. 2019-re bandaháborúk és kormányellenes terrorista akciók kezdik lezülleszteni a társadalmat, a közbiztonság fenntartása szinte lehetetlen. Két rivális motorosbanda összecsapása, és egy kormányellenes lázadó akció kimenetele közös gyújtópontban tetőzik, aminek következtében a banda egyik tagját, Shima Tetsuot kormányerők hurcolják el, és egy szigorúan őrzött kísérleti telepre viszik. Ott különleges képességű, de testileg megváltozott gyerekekkel találkozik, őt pedig kísérletek sorozatának vetik alá, melyekkel rendkívüli erőket szabadítanak fel benne.

akira_1.jpeg

Ahogy Tetsuo lassan megtapasztalja az újonnan birtokába került telekinetikus képességeit, melyek szinte isteni magasságokba emelik, és amiket egyre kevésbé tud kordában tartani (végül szó szerint isteni magasságokba, ahogy minden idők egyik legzavarbaejtőbb befejezésében, Tetsuo ereje teljes kontrolljában beindít egy ősrobbanást, valahol egy párhuzamos univerzumban. “Tetsuo vagyok.”), társai és orvosai ráébrednek, hogy ha el akarják kerülni a katasztrófát, Tetsuot valahogy meg kell fékezni, vagy megismétlődik, ami Akirával, egy hasonlóan erős alannyal történt évekkel ezelőtt. Eközben a motorosbanda vezére, Kaneda (az ikonikus poszteren a vörös motorral), barátja kiszabadítására indul.

Onnan, hogy Tetsuo kirobbantja a szobája ajtaját a kísérleti telepen és Akira keresésére indul (innen merített többek között a Stranger Things idevágó jelenete), a film hátralevő egy órája egy olyan - már-már szinte pszichedelikus - gorefest-ben csúcsosodik ki, aminek láttán megértjük, miért bélyegezte Steven Spielberg és George Lucas az USA-ban eladhatatlannak az Akirát, annak limitált amerikai mozis bemutatóján.

akira_2.jpg

Az itt vászonra vitt pusztítás és városrombolás - amit azóta még Emmerichnek sem sikerült felülmúlnia -, az addig sohasem látott animációs technikák és az akkoriban brutálisan drágának számító előállítási költségek minden bizonnyal megtették a hatásukat. El lehet képzelni, micsoda gyomrost kaptak az amerikai nézők, mikor az ugyanabban az évben bemutatott A kis hableány lubickolása után, még a mai nézőket is sokkoló testhorror és a kőkemény cyberpunk elemek a vásznon keresztül behatoltak a retinájukba, és szabályosan erőszakot tettek a bájosan mosolygó kis Ariel emlékén, agyuk valamelyik rövidtávú memóriablokkjának sötétjében. Ennek köszönhetően a VHS korszak amerikájában, a véres neo-tokyoi történet szépen lassan beszivárgott a videotékák pultjai alá, így terjedve kézről-kézre a fiatal mozirajongók körében, melynek eredményeként már a kilencvenes években elég hamar kultikus státuszt vívott ki magának.

Ahogy a szintén kultusz övezte Ghost in the Shell hiányában, az Akira nélkül is egészen másképp festene a mai hollywoodi mainstream mozi science fiction ága. A teljesség igénye nélkül a Mátrix, a Looper, a Push, az Eredet, a Dark City és természetesen az idei sikersorozat, a Stranger Things se lenne ugyanaz az Akira képei nélkül. Egy snitt erejéig szerepel Michael Jackson Scream című klipjében is, Kanye West pedig akkora Akira rajongó, hogy a Stronger című számának videoklipjében egy az egyben forgatott újra jeleneteket az animéből.

akira_3.jpg

A film rendezője, Katsuhiro Otomo, a saját mangájából készítette el az Akirát, mely a japán képregény csak egy kis szeletét sűríti magába. Otomo 1984 és 1993 között hat vaskos kötetben jelentette meg a sztorit teljes terjedelmében, de mikor nem jutott dűlőre a befejezést illetően, hosszasan beszélgetett a Chilében született rendezővel, Alejandro Jodorowskyval, aki végül meghozta az ihletet. Érdekesség, hogy ez volt az első manga, amit lefordítottak és megjelentettek  nyugaton. A belőle készült animáció 2019-ben játszódik, pont abban az évben, amikor a Blade Runner története is - ez persze nem véletlen. Otomo hatalmas inspirációként tekintett Ridley Scott klasszikusára. Az az épülő stadion, ahol a végső katartikus jelenet játszódik, a film története szerint a következő évben tartandó japán olimpiára készül. Furcsa egybeesés, hogy a valóságban japán van előjegyezve a 2020-as olimpia megrendezésére. A film színezése során rekordszámú, háromszázhuszonhét különféle színt alkalmaztak, amihez még hozzájött plusz ötven, amit direkt ehhez a produkcióhoz kevertek ki a grafikusok, akik az egész film animálása során teljes egészében CGI nélkül, kézzel dolgoztak. Alább egy kis poszter és concept art válogatás galériába szedve, érdemes belenézni:

A kérdések, amiket feltesz, a témák, amiket megpendít, a tudomány és a technikai fejlődés korlátok nélküli hajszolása, a magára hagyott városi társadalom elzüllése, a fiataloknak szóló iránymutatás hiánya, a hatalom és a vallási fanatizmus túlkapásai, ma is aktuálisak. A klasszikus cyperpunk-toposzok figyelmen kívül hagyásával az Akira egy eredeti ötletekkel telepakolt, hihetetlenül látványos és kreatív mű, mely nem csak az animációs filmek között mérföldkő, hanem kiemelt helye van a teljes mozgóképes filmtörténelemben. A robbanással induló nyitány - ami új értelmet nyer a teljes film ismeretében -, valamint az azt követő motoros száguldozás kitörölhetetlenül égett bele a filmértők és filmgyártók akkori generációjának emlékezetébe.

Ámbár akárcsak a Ninja Scrollnak, ennek a megfilmesítési jogát is Leonardo Dicaprio produkciós cége birtokolja, valószínűleg az lenne a legjobb, ha ott is szunnyadna tovább az idők végezetéig. Annak ellenére, hogy az Akirát sokan tartják megfilmesíthetetlennek, az utóbbi években többször felröppent már az élőszereplős adaptáció híre, mely rendre meg is ragadt ezen a szinten. Én úgy gondolom, hogy bármit meg lehet filmesíteni, viszont a rendszer nem elég merész ahhoz, hogy bevállaljon egy Akira szintű adaptációt anélkül, hogy a karakterek (nincs igazán főszereplő, nincs igazán jó és rossz), a történések ábrázolásmódja, na és persze a végkifejlet ne szenvedjen súlyos károkat. Ha most igazán belegondolnék, az adaptálást nem tudnám nyugodt szívvel rábízni senkire a mai hollywoodi, vagy akár ázsiai felhozatalból, és talán jobb lenne nem is bolygatni ezt tovább. Vagy talán...mégis?

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr3711836169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2016.10.29. 17:28:49

Nolan kell ide. Ő talán képes lenne mind vizuálisan, mind történetileg egy komoly, minőségi, és méltó adaptációt készíteni hozzá.

Spectroli 2016.10.29. 17:57:24

Első anime volt az életemben, és a legjobb is.

Duba Dániel · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2016.10.29. 18:36:50

@REMY: Nolannel többek között azért is járnánk jól, mert biztosított lenne a projekthez kellő anyagi hátter is.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.10.30. 09:48:09

hát én tegnap néztem meg a ghost in the shellt, nem volt elájulva tőle...

egy idő urai kaliberű dolgot vártam, ehelyett kaptam egy üres valamit, amiben volt kb 5 mondat amit értelmes volt. a nagy akciózáshoz meg marhára nem passzolt a film darabos-lassú, művészieskedő stílusa...

a hátterek szépek benne és hangulatosak.

Köldök_szösz 2016.10.30. 16:50:40

Az Akirát egyszer leszedtem mert mindenki annyira hú meg há meg hí
aztán 20 perc után nem bírtam tovább ... meguntam ...
Ugyanez a Szárnyas fejvadásszal is bár abban tovább jutottam mégsem néztem végig.

Desmont 2016.10.31. 16:18:06

Mind az Akirának, mind a Szárnyas fejvadásznak van egy hangulata ami miatt baromira meg lehet őket szeretni. Túlzásnak érzem a "mindenidők legjobb sci-fi-je" címmel illetni bármelyiket, de tény hogy nagy hatással vannak a világra. Be kell látni hogy nem pörgősek és sokkal inkább ráállnak az impresszióra mint egy látványosabb sci-fi. Mind a kettő elgondolkodtató és én a magam részéről elfogadom hogy egy adott kor Keleti és Nyugati válasza egyfajta légkör, filmes leképezésére.

Én sem gondolom hogy amerikai rendező megtudná ezt a szintet ugrani. A japánok se véletlenül animálták meg... Mondjuk Di Caprio-ra nem jellemző hogy kritikán aluli rendezőkkel dolgozzon. Talán (Főleg a Szárnyas miatt) Ridley Scott lenne aki ezzel eljátszana, de hiányozna belőle egy rakás olyan részlet ami más rendezőktől nézne ki jól (Egy Bessontól, Jenuet-től, Almodovar-tól,Nolan-től, sőt Bay-től vagy akár mi mást ne mondjak: Kubricktól)
Nolan az Nolan. Nagyon bírom a filmjeit, de ahogy Wes Andersonnál, úgy nála sem értem ezt a pátoszt ami körül öleli. Érdekes filmei vannak, amiket tisztességgel megcsinál, de ezzel csak azt bizonyítja hogy szemben más rendezőkkel, van elég tökös vállalni az ötleteit. Pl.: az Interstellárral, amit nagyon vegyesen fogadtak.
süti beállítások módosítása