Ritka az, hogy egy forgalmazó burkoltan már a vetítés előtt akarva-akaratlanul felhívja a figyelmet, hogy a film bizony nem lesz jó, hogy nem kell itt gondolkodni, mert ez a szórakoztatás jegyében készült, és az a pozitívuma, hogy magyar. Már a plakátot, illetve az előzetest látva sem bizakodtam túlságosan, de a film előtti beszéd minden reményemet elvette és rávilágított, hogy kín-keserves két óra elé nézünk.
A történet szerint rituális gyilkosságok hulláma söpör végig Budapesten, aminek az áldozatai egytől egyig rendőrök. Az Interpol Magyarországra küldi John Holdon (Kamarás Iván) ügynököt, hogy segítsen Rezes századoséknak (Páll Zsolt) felgöngyölíteni az ügyet. Természetesen nem fogadják tárt karokkal, és megindul a hajsza, ahol senkiben sem lehet bízni és senki sincsen biztonságban.
Ha csak a sztorit vesszük figyelembe egész jónak ígérkezik, de amit ebből kihoztak az kriminális. Borzasztóan amatőr lett az egész mű. A forgatókönyv igénytelen, és mintha nem is törekedtek volna arra, hogy jó legyen, inkább csak utánozni próbálták az amerikai B-filmeket, amelyek kultstátusznak örvendenek. De a szövegek, a dialógusok javarészt fantáziátlanok és erőltetettek. A krimi szál botrányosan gagyi és teljesen kidolgozatlan, rengeteg a véletlen, a nyomozás érdemi részét pedig nem is Holdon csinálja, hanem Ganxsta Zolee és Páll Zsolt karakterei. Rendkívüli sokaságú a felesleges jelenetek száma, amiket csak azért zsúfoltak bele, hogy meg legyen 120 perces produkció (hozzá kell tenni, így is egy örökkévalóságnak tűnt). De a legszomorúbb talán az, hogy egy kicsi potenciál még lett is volna ebbe a szálban, például ha többet megtudhattunk volna a Cop Mortem nevezetű szektáról, annak történelméről. De alig pár szó esik erről, így a címadás maga is teljesen indokolatlan. A teljes igénytelenség pedig ott csúcsosodik ki, amikor a végén már elfelejtették (vagy nem voltak hajlandóak) feliratozni az angol részeket.
És akkor a karakterekről és az őket alakító színészekről még szó sem esett. Kamarás Iván legalább karizmatikus, ha már színészkednie nem sikerült. Az ő Holdon ügynöke nem elég, hogy elpusztíthatatlan terminátor, de ennek tetejébe ő csak tud és érez dolgokat. Ennek ellenére ő is teljesen egysíkú, ahogy az összes többi karakter is. Holdonnak csak azért volt két társa, hogy az egyik háborogjon ellene, a másiknak meg el tudja mondani vészjóslóan, és fölényeskedve, hogy ő éppen most rájött valamire (sőt egyszer azt is elmondja, hogy azt se tudja, hogy most miért vannak ott ahol). Viszont itt meg kell emlékeznem a film 2 pozitívumáról. Döglégy Zoli nagyon szórakoztató, és teljesen laza. Ő egyértelműen előnyére vált a filmnek. Anger Zsolt pedig parádés, neki minden mondata arany volt.
Persze mindezeket még el lehetne nézni, mert ha az akció részek jók, és szépen levezényeltek, akkor akár közepes is simán lehetett volna a produkció. Egy-két koreográfia még működne is, (lévén rengeteg kaszkadőr van a filmben, maga a rendező is az) de a vágás a rossztól a rettenetesig terjedő skálán mozog. Volt, hogy két vágás között egy másodperc sem telt el. A kamerakezelés is pocsék, sokszor nem lehet látni, hogy mi történik éppen és a zene olyan szinten hatásvadász, amire szavaim nincsenek. A látvány se jó, a robbanások, az ütközések förtelmesek. És az az üldözés a végén nevetséges, ezek a rendőrök a Föld legbénább sofőrjei. Illetve itt van minden idők talán legpofátlanabb reklámja is. A nagy üldözés végén pedig megállnak egy kicsit csodálni, a gyönyörű Budapestet, majd a végső harcban (és itt mondanám, hogy spoiler, de úgy is tudja mindenki, hogy mi lesz a vége) Holdon megkegyelmez, és pózol egy kicsit a kamerának. Ritmustalan, döcögős, és izzadságszagú.
Igazán sajnálatos, de ezt a filmet még a Van Damme rajongóknak se tudnám jó szívvel ajánlani, egyszerűen annyira rossz. Pedig volt remény, Kovalik ennél sokkal többet tudott volna tenni egy valamivel jobb filmért, ha nem lett volna lusta és nem kapkodott volna. Annyi ötletes és/vagy egyedi magyar film jött ki ősszel. A mozik még játsszák is az Ernelláék Farkaséknált és a Martfűi rémet. Inkább menjetek el azokra, de erre ne adjatok ki pénzt, egyszerűen nem éri meg. Kevés rosszabb film van, amit láttam, mint a Cop Mortem. Magyarok közül, meg egyenesen a legrosszabb, pedig akadnak kihívói szép számmal. Anger és Ganxsta miatt kap tőlem ilyen ˝magas˝pontszámot és nem nullát. 1/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon és Twitteren!