Remek sztori, elképesztő színészi munka, kreatív látványvilág. Ja, nem... az egy másik film. Michael Bay a Transformers-széria ötödik epizódjának készítése során se hallgatott senkire, még a józan észre sem (pláne arra nem). De ugye ezt nem is várta senki, hiszen az nem tartozik a munkamódszerei közé. Ez van, hogy bejön neki (mint, a maga nemében zseniális Pain & Gain), és van, hogy nem. A Transformers: Az utolsó lovag esetében sem túl bonyolult a helyzet, de mi szerkesztőségen belül azért árnyaljuk kicsit a képet. A Múmia után ismét duplakritikában mondjuk el.

Duba Dániel fejcsóválása:

Van valami furcsa (és megmagyarázhatatlan) abban, hogy reggel 10:00-kor Transformers filmet nézek. Normál esetben az ember ilyesmire csak késő délután, kora este vetemedik (vagy akkor sem), így az elszenvedett károk minimalizálására, az elszenesedett agysejtek mentésére több lehetősége is van. Egyrészt megöntözheti azokat egy korsó sörrel a gyors fájdalomcsillapítás jegyében, másrészt jótékony sötétséget is boríthat a tudatára azzal, hogy egyszerűen csak elteszi magát holnapra, legyintve egy nagyot az egészre. De egy reggel 10:00 órás vetítés után neked még össze kell szedned magad, folytatnod kell a napod és élni tovább az életed. Szorítsuk össze a fogunkat, kapaszkodjunk meg valamiben és próbáljunk többé-kevésbé normális arcot vágni. Ez nem egyszerű. A rendező, Michael Bay, egészen elképesztő szintre emelte a kínos párbeszédek, és a kényelmetlen jelenetek százalékos arányát a filmben.

Legyünk teljesen őszinték, és gondolkozzunk reálisan. Vajon egy családi filmre, amiben óriásrobotok harcolnak a High School Musical és a Topmodell leszek szereplőivel, van értelme komolyan haragudni? Érdemes felróni a sok “jól nyomod, tesó”, “menő a vakerod” és “szétlőttem, bébi” egysorosokat a filmnek, mikor nyilvánvalóan nem én vagyok a célközönség? Ennek értelmében csak azért haragszom Bay-re, mert elvesztette a humorérzékét, de ezért viszont nagyon. Gyanítom, hogy a filmben puffogtatott, a fentiekhez hasonló beszólásokat már a most tizenéves energiaital-generáció is kínosnak érzi, pláne a szintén célkeresztben lévő huszonévesek. Az egész film nyelvezete botrányos, magába sűríti az összes Kinder Maxi King és Fanta reklámok minden félremarketingelt szava járását, aminek következtében adott a lehetőség, hogy ártatlan porontyaink olyan idegesítő, anyaszomorító kis ördögfiókákká váljanak, amilyenek pont nem akarjuk, hogy legyenek.

De az még hagyján, hogy a Transformers: Az utolsó lovag egy több napos gyerekcsatorna-maraton két és fél órába sűrítve, meghintve pár gyenge, ellenben teljesen környezetidegen szexuális utalással (a'la Michael Bay), de mindennek tetejében olyan sületlen sztorit kanyarintottak mögé, hogy lassan egy vallást lehetne rá alapítani (ja, már megcsinálták, de nem veszik túl komolyan). Van itt Artúr-legenda, titkos társaságok, mágikus botok, kiválasztottak, és a balhéban Shakespeare-től az amerikai elnökökig mindenki nyakig benne van. És a legrosszabb az egészben az, hogy mindezekkel együtt az ötödik rész is pont ugyanolyan, mint a többi. A színészek játszottak, kifizették nekik a beígért csekket – amit azóta biztos, ami biztos, már be is váltottak –, de ez a cím már letörölhetetlenül ott fog éktelenkedni a karrierjükön. Anthony Hopkins neve újabban szinte kivétel nélkül a karriergyilkos jelzővel azonosítható, ezt a trendet most sem töri meg. Mark Wahlberget akkor szeretjük a legjobban, ha begurul, és meg kell hagyni, itt is kioszt pár rendesen felpaprikázott aranyköpést, de a legnagyobb részben ő is csak a kenyerét keresi. A legújabb Transformers fárasztó, nagyon.

Ja, amúgy látványos. 3/10

Mikesi Tomi berzenkedése:

Minden néző számára javaslom, hogy tekintsen el teljes mértékben a film történetétől, a szavaktól, amik a szereplők száján kijönnek, mert ezek bizony élvezhetetlenné teszik a mozit. Tekintsünk inkább Az utolsó lovagra, mint egy ősi ereklyére, amit csak nagy odafigyeléssel és gondoskodással lehet értékelni. Ha lehántjuk a kibogozhatatlan történetszálakat, mellőzzük a Michael Bay szintjén is nevetséges párbeszédeket, megfelejtkezünk a céltalanul berángatott karakterek tucatjairól és arról a vitathatatlan tényről, hogy a film története céltalanul és minden különösebb ok nélkül sehová sem tart, akkor nem marad más, csak a pucér akció-orgia. Mert, kérem szépen, hölgyeim is uraim, ha ilyen műértéssel fordulunk eme alkotás felé, megláthatjuk, hogy mik is a film valódi értékei. A film vicces, igen, komolyan mondom, jó poénok is vannak benne és rengeteg easter egg, előre- és visszautalás. A két és fél órás játékidő pedig csak pillanatokra ül le, amikor a szereplők megpróbálnak a sikítozáson és ordibáláson túl valami érdemi színészi aktivitást felmutatni, természetesen sikertelenül. Szóval, ha engedjük, hogy a film berántson minket a világába, ami, elismerem, nem egy egyszerű dolog, akkor csak fél óránként pillantunk az óránkra, hogy ez mégis meddig tart még.

De a legnyilvánvalóbb „erénye” a látvány. Ha valamiben, ebben Bay verhetetlen. Gyakorlatilag sosem készít felvételeket rögzített kameraállásból, a kamera épp úgy mozgásban van minden egyes pillanatban, mint ahogy a képkockák témái is. Ettől minden mozgalmassá válik, folyamatossá és dinamikussá. Ebben persze nagy segítségére van a keze alá dolgozó Jonathan Sela, aki a John Wick és az Atomszőke operatőre is volt, valamint a dinamikus vágások, amik szintén rásegítenek arra, hogy úgy érezzük, tényleg nincs megállás, ráadásul az akció kellős közepén vagyunk. Bay próbálja az összes jelenetét epikussá varázsolni, ami valamiért úgy sem idegesítő és úgy is működik, hogy igazából képtelen bármilyen érzelmet kicsikarni a nézőből a film karakterei iránt. Még egy kiemelkedő pozitívum Steve Jablonski zenéje, ami ugyan nem éppen következetesen hol teljesen új dallamokat vonultat fel, hol pedig rég ismert epikus szólamokat.

Kimerem jelenteni, hogy Bay öt Transformers filmje közül ez a legnagyobb kaliberű és nem rest a lehető legtöbb aspektusát továbbfejleszteni a rendező erősségeinek. Amiben eddig sem jeleskedett, azt továbbra is csak bukdácsolva hozza, de azokra a momentumokra, ami miatt az ember elmegy egy Transformers-filmre, még rátett néhány lapáttal. Persze, ha hétköznapi filmként tekintünk rá, végtelenül ostobának és céltalannak láthatjuk, ami még a szórakoztatási faktor minimumát is épp, hogy csak eléri. 5/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!