[Supernatural Movies]

A film, amiért a mozit kitalálták - Dunkirk

2017. július 18. - Duba Dániel

Nagyjából három év telt el azóta, hogy úgy jöttem ki egy moziból, hogy a látottaknak sikerült maradéktalanul a hatásuk alá vonniuk, és elejétől a végéig ott is tartaniuk. Ilyesmi azért nem történik minden nap sőt, sajnos egyre ritkábban. Nem olyan nehéz kitalálni, az Interstellarról van szó. Nolan film, ahogy most ez is. A Dunkirk a második alkotás az utóbbi egy hónapban, amit körberajong a sajtó (mert ettől odalesznek, efelől semmi kétség), de ha a Nyomd, bébi, nyomd abba a szerencsétlen helyzetbe kerülne, hogy véletlenül Nolan filmje mellé tennék, Bébi ott maximum a kávét főzhetné. Cukor nélkül, kis tejjel, köszönjük. A Dunkirk ugyanis maga a döbbenetes, varázslatos, utánozhatatlan moziélmény.

dunkirk_1.jpg

Ha azt mondanám, hogy Christopher Nolan megint megcsinálta, annak hírértéke a nullával lenne egyenlő, hiszen eddigi életműve gyakorlatilag hibátlan. Persze a Dunkirk előzetesei nem tüzelték fel annyira a rajongókat, mint azt elvártuk, és a korhatár besorolása miatt is volt aki csalódott. Nem lesznek szakadó testrészek, fröccsenő agyvelők, oda a Mel Gibson-féle harctéri pokolábrázolás, amit a Fegyvertelen katonában láthattunk. Pedig ez valójában mind ott van a vásznon azzal a különbséggel, hogy Nolant jobban érdekli a fejekben dúló pokol, ami ráadásul nem kevésbé vérfagyasztó. A Dunkirk a Ryan közlegény megmentése partraszállós jelenetének antitézise.

A dunkerque-i események filmes szempontból jóformán feldolgozatlan részei a második világháborúnak. Talán csak a Vágy és vezeklés azóta is példa nélküli, vágásmentes, perfekcionizmus komponálta dunkerque-jelenetét lehetne megemlíteni, és ez tulajdonképpen nem is csoda. A Dinamó-hadművelet hollywoodi mércével mérve nehezen könyvelhető el hőstettként, hiszen rengeteg szövetséges katona odaveszett, az a több, mint 330 ezer, aki pedig sikeresen eljutott a angliai partokhoz, túlélő volt, nem hős. Nolan pontosan ezt a gondolatot ragadta meg. Nem  teremt mítoszokat, csak katonákat mutat, akik minden alkalommal összerezzennek, ha a horizonton meglátják körvonalazódni egy ellenséges vadászgép jellegzetes kontúrját a ködben. Kimerülten, sebesülten, halálra rémülve, épphogy túlélve, de még reménykedve.

dunkirk_2.jpg

A Dunkirk nem él a háborús filmek tipikus fogásaival, mégis, mindössze 107 perces hosszával, maga a színtiszta háborús film esszencia. Vannak szereplői, de nincsenek klasszikus értelemben vett fő- és mellékszereplői. A második világháború fordulópontjának a francia partoknál lezajlott, onnan pedig celluloidra emelt pillanatai akkora fordulatszámon, olyan hibátlan elbeszélésmóddal lettek a vászonra álmodva, hogy bizonyos szempontból hívhatjuk ezt műfajteremtésnek. Nem csak, hogy az idősíkokat kapjuk megkeverve – ennek ellenére teljesen átláthatóan –, de nincsenek nagyjelenetek, nincs felvezetés, elbeszélés vagy csúcspont, ennek a filmnek minden egyes másodperce olyan, akár a legborzongatóbb horror, a legkeményebb akciófilm és a legkatartikusabb dráma egy közös olvasztótégelyben. Olyan moziélmény ez, amilyenben már hosszú ideje nem volt részünk, és amihez foghatóért nagy valószínűséggel ismét várnunk kell majd jó pár évet.

A sistergő feszültség, ami folyamatosan jelen van már a film kezdetétől, arra késztet, hogy pislogás nélkül fogadd be Hoyte Van Hoytema operatőr bámulatos képeit. A kamera bejárja a térség partjait, felszáll a levegőbe, majd megmerül a tenger olajos vizében, miközben a néző beleszorul a székébe, és levegőt is alig kap a végtelenül felemelő, de ugyanakkor kíméletlen történések láttán. Eközben Hans Zimmer félredobta mindazt, amit eddig a filmzenéről gondoltunk, és ehelyett magát a színtiszta, idegi feszültséget zenésítette meg, mely egyszerre gyönyörű és zsigerig hatolóan félelmetes. Ez a végletekig kiszámított, és minden mozzanatra reagáló hangfolyam olyan döbbenetes egységet képez a látottakkal, amilyenre még nem nagyon volt példa, és amilyenre Edgar Wright Baby Driverjénél számítottam, hiába.

dunkirk_3.jpg

Érezni Hitchcock, Spielberg, Iñárritu és a régi nagy háborús filmek rendezőinek szellemét, mégis ez a film egyértelműen és elvitathatatlanul Nolan alkotás, még akkor is, ha lecsupaszított volta ellenére sok tekintetben különbözik az eddigi filmjeitől. A minimális CGI használat és a valódi járműveken, valós helyszíneken forgatott jelenetek elütnek mindattól a túlzsúfolt látványvilágtól, amit az utóbbi években megszoktunk, ettől pedig mindennél jobban úgy érezzük, részesei vagyunk az eseményeknek. A ledobott bombák és az elsütött géppuskák hangjaitól pont akkor és annyira rezzenünk össze, mint az a katona, akinek nyaki ütőerét szétszakítja a célba ért lövedék, aminek süvítése épp megijesztett az előbb. Ne nagyon vegyen senki mártogatóst, mert még az acélidegzetű nézők is a karfát fogják markolni, és el sem engedik majd a végéig.

Kikiáltani a Dunkirket az év filmjének, csupán egy erőtlen vállveregetésnek hatna, ez a film annál jóval többet érdemel. Nem kevesebbet, mint, hogy mindenki, aki szereti a mozit – és az is, aki nem – , áldozza rá az idejét és nézze meg. Moziban. Cserébe elfelejted majd ki vagy, ügyvéd, buszsofőr, a negyedév dolgozója, vagy csak egy naplopó, és másfél órára leszel tengernagy, vadászpilóta, túlélő, egy katona a sok közül. Az év... az elmút pár év legjobb, leglenyűgözőbb filmélménye, na... 9,5/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6312672439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Master. 2017.07.19. 09:42:03

Látványos, van stílusa, történelem-hű, igényes, egy jó rendezéssel ... DE ... egy sztorit - valódi történetet - jó lett volna azért mögé tenni.

2017.07.19. 13:49:36

Remélem nem "olyan jó", mint az Interstellar, mert az egy rakás szar volt.

Túlélő ... 2017.07.19. 14:20:31

Nagyon el vagy ájulva ettől a filmtől! De most tényleg: 9,5 pont a 10 -ből? Ennyit már csak azért sem ér, mert hiányzik az egészből az, amitől egy film több puszta vizuális élvezetnél. Mert TÖBBNEK kéne lennie. Ez pedig a TÖRTÉNET, csupa nagy betűvel. Az, ami elgondolkodtat, ami meglepetéseket, fordulatokat hoz, ami szereplőket, egyéniségeket ábrázol, vívódásokat, sorsokat ecsetel, emberi konfliktusokat jelenít meg. Itt semmi ilyesmiről nincs szó.

Adott egy történelmi helyzet, pontosan ismert elemekkel. Ez egy második világháborús hadművelet és annak eseménysora. EZT mutatják be egy vizuálisan gazdag, jól készített, életszerű képekkel.

De egy majdnem tökéletes filmhez ez nem elég. Kell egy történet is (nem egy lezajlott csata története) hanem egy VALÓDI sztori. Na, én ebből nem kaptam. Így számomra nem lehet több 7, esetleg 7,5 pontnál. A 8-hoz, pláne a 9-hez eredetiség is kell(ene)!

Duba Dániel · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.07.19. 14:40:37

@Túlélő ...: És egészen pontosan, hol is nem kaptál ebből a "valódi sztoriból"? A filmet csak holnaptól játsszák.

Dzsontra Volta 2017.07.19. 14:49:20

Ha ez is annyira fasza lett, mint az interstellar, akkor még mozik közelébe sem megyek, amíg játsszák és az internetet is kiköttetem, nehogy véletlenül letöltsem.

Duba Dániel · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.07.19. 15:12:54

@Dzsontra Volta: Az első ötleted nem feltétlenül, de a másodikat mindenképp támogatom. A blogtársadalom nevében :)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2017.07.19. 16:41:18

Magáról a filmről nem tudok nyilatkozni, mert még nem láttam.

Szerintem viszont a magyar forgalmazó bátran átnevezhette volna a filmet Dunkerque-re, merthogy egy francia városról van szó. Angolul ugyan tényleg Dunkirk, de mivel nincs magyar megfelelője (mint mondjuk Parisnak a Párizs), ezért az eredeti nyelvű írásmódot illene használni, és nem egy másik nyelv írásmódját.

Túlélő ... 2017.07.19. 18:03:11

@Duba Dániel: ... nahát hogy mik vannak, hiszen te is láttad nemdebár!

Túlélő ... 2017.07.19. 19:16:40

@Duba Dániel: ..gondoltam, ha írsz egy kritikát egy filmről, akkor láttad is. :-)

Duba Dániel · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.07.19. 21:04:53

@Túlélő ...: Persze, hogy láttam :) Még az is lehet, hogy egymás mellett ültünk.

Master. 2017.07.20. 17:26:09

@Túlélő ...: nagyon egyetértek. Egy nagy látványfilmes háborúidézés ez a film azoknak, akik nem tudják elképzelni milyen lehetett azokon a partokon 1940 májusának végén. Nem igazi film, inkább afféle történelmi dokumentumbemutató, kalandfilmes jelleggel.

Arte Peritus 2017.07.20. 17:31:48

@Chris Kyle: azért baromi jól szemlélteti a harcot és éppen ez benne az igazi érték. Nem a történetfűzés, nem a színészi játék (ami szó szerint NINCS benne), nem a sztori, nem a dramaturgia és nem is rendezés, hanem maga a látvány, a fényképezés, a helyszínek élénk, realisztikus bemutatása, melyek segítenek elképzelni a világtörténelem legnagyobb szabású bekerítő és menekülő hadműveleteit. Nekem tetszett. Mondjuk abban tényleg van valami, hogy klasszikus film kategóriában nem nagyon értékelhető. Látványorgia, történelmi feldolgozás, mint egy National Geographic film. Imádtam.

Magister_ 2017.07.20. 17:50:38

Pusztán látványért nem lehet egy filmre 9-10 pontot adni. Bár ez valóban jól megcsinált dolog (most láttam) de 7 esetleg 8 pontnál akkor sem ér többet.

Duba Dániel · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.07.20. 18:51:20

@Fabius Quintilianus: Pusztán a látvány miatt valóban nem, viszont a film egyéb érdemeivel együtt kapta a jó értékelést.
süti beállítások módosítása