Fritz Lang első hangosfilmje még sok hasonlóságot mutat a némafilmekkel, csak néha- néha hallunk egy elfütyült dallamocskát, a történet és a színészi játék azonban még mindig igen erős, és simán felveszi a versenyt a mai legnagyobb blockbusterekkel is. Pedig az 1931-es születése óta sok minden változott, de a jó film mindig örök marad.
Egy nem nevesített metropolisz a helyszín, aminek a lakosságát egy gyerekeket gyilkoló sorozatgyilkos tartja rettegésben. A rendőrség tehetetlen, bár igen erősen próbálkozik, nyomokat ellenőriz, tanúkat hallgat ki, de minden hiába. Amikor a rendszeres razziák és igazoltatások már a maffia köreit is érintik, a vezetés úgy dönt, hogy saját kezébe veszi az irányítást és saját szakállára egy nagyon is hatékony, az egész várost átfedő hálózatot hoz létre. Persze nem is kérdés, hogy melyik módszer hoz előbb sikert.
Ahogyan a bevezetőben említettem, Fritz Lang filmje még nagyon közel áll a némafilmekhez, de minő szerencse, hogy hangos film lett, hiszen hallani kell Hans Beckert áldozatra várása közben fel-fel hangzó fütyülését, Grieg: Peer Gynt 1. szvitjéből A Hegyi Király barlangjában című darabot fújja a történet előrehalandtával egyre erőteljesebben. Míg a film elején csak a dallam egy részletét halljuk, addig később, ahogyan egyre bátrabb lesz, úgy válik a dallam is egyre hosszabbá. És Lang zsenialitását dicséri, hogy ezzel párhuzamosan a néző egyre jobban libabőrözik. Itt látszik nagyon jól, hogy nem kellenek nagy és erőteljes zenekari betétek, elég csak egy röpke dallam (a Vágy és vezeklés is remek példa erre) és máris meg van alapozva a hangulat és a feszültség.
A másik nagyon jól kiválasztott összetevője a filmnek Peter Lorre, a varangyképű és egyáltalán nem daliás, inkább kisember Hans Beckert életre keltője. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén született színész remek választás volt, egyszerre szánni való és félelmetes az alakítása. Alig van a mozivásznon, akkor sem látjuk a tényleges gyilkosságokat, csupán csak ahogyan magához édesgeti a kisgyerekeket. A „tárgyaláson” előadott monológja (ami valljuk be, védőbeszédnek sem utolsó) rávilágít tetteinek mozgatórugójára, és csak ámulunk, olyan átéléssel adja elő. Ez a film egyértelmű csúcspontja az egész perrel együtt.
Ugyanakkor a borongós hangulatot nem restelli többször humorral feloldani, ami nem akasztja meg a történéseket, csupán csak elviselhetőbbé teszi a nem egyszerű témát. A tárgyalótermi meghallgatás igen fekete humorú irónia és nekem személy szerint a kedvencem ez a nem megszokott felállású per.
Az M-Egy város keresi a gyilkost még mindig megállja a helyét, mai szemmel nézve is érdekes és sokszor félelmetes, többször is azt vesszük észre, hogy libabőrözünk a hangulattól. Egy olyan korszakot mutat be, amikor a társadalom tagjai teljes félelemben élnek, akár minden ok nélkül erőszakot követnének el egy ártatlan ember ellen. Azt is remekül bemutatja, hogy a gyilkos akár a legártatlanabbnak tűnő ember is lehet, és hogy hiába hisszük azt, hogy velünk, vagy a családtagjainkkal úgy sem történhet rossz, mert bizony, a gonosz bárkire és bármikor lecsaphat. 10/10
A filmet a Szemrevaló Filmfesztiválon láttuk.
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!
