[Supernatural Movies]

A hét mesterlövész / The Magnificent Seven (1960)

2012. szeptember 24. - REMY

Számomra a western műfaj egy hiánypótló részleg. Rendkívül sok klasszikus minőségi film készült, amit még be kéne majd pótolni az idők során. Mégpedig azért, mert amiket eddig láttam, azoknak a többsége nagyon tetszett. Pl. A jó, a rossz és a csúf, Börtönvonat Yumába, Nincs bocsánat.

Ez a műfaj egy már a filmtörténelem kezdetén is feltűnt, egy olyan klasszikus mozival, mint a Nagy vonatrablás (1903). Egészen a 60-as évekig egy meghatározó műfaj volt a filmvilágban. Rengeteg neves színész tűnt fel akkoriban --> John Wayne, Clint Eastwood, Charles Bronson, Steve McQueen stb.
A 70-es évektől kezdve megcsappant az érdeklődés a western filmek iránt és csak elszórtak készültek közönség csalogató alkotások. A legjobb "újkori" western film szerintem magasan a Nincs bocsánat című film, Clint Eastwood főszereplésével.

Egy kis történelmi áttekintés után térjünk rá a filmre is. 1960-ban John Sturges megrendezte az 1954-es Akira Kurosawa által megalkotott 7 szamuráj című filmjének a remake verzióját. Sajnos még az eredetihez nem volt szerencsém, ezáltal a történet teljesen ismeretlen volt számomra, és nem volt viszonyítási alap. A film megtekintése után kétes érzéseim támadtak, mert maga a story tetszett. Mégpedig az, hogy Calvera (Eli Wallach azaz a Csúf) és bandája évek óta fosztogat egy szegény falut. Kifosztják őket, majd lelépnek. És ezt újra és újra eljátsszák, mindaddig amíg a nép megelégeli a folytonos kizsákmányolást. A nép az öreg bölcstől kér tanácsokat, melyek után fegyvereket és segítő embereket toboroznak. A cél a falu megmentése...

mesterlövész.jpg

Viszont a jó story ellenére, maga a film nem fogott meg. Nem éreztem azt az átütő erőt, ami miatt padlót fogtam volna. Kevésnek éreztem és unalmasnak. Pedig szinte minden adott volt, hogy megkapjam azt amit szerettem volna. A táj fantasztikus volt, az akkori kor stílusa és ruházata számomra tökéletes. (Egyszerűen imádom a western stílust.) A színészek szintén nagyon jók voltak. Charles Bronson, Steve McQueen, Yul Brynner, Eli Wallach, Robert Vaughn stb. Mindegyikük játéka tetszett, és a karakterük is kiváló volt.

De, ami a legjobban zavart az egész film alatt, hogy nem hallottam egyetlen egy dallamot sem, ami megfogott volna. A zene nagyon gyenge volt a filmben, pedig egy jó westernhez szerintem létszükséglet egy fantasztikus zene. Teljesen más hangulata lett volna az egész műnek.
Így összességében egy kisebb csalódás volt számomra a film. Minden mesterlövész után kap egy pontot a film, tehát 7/10, de ezt nagyon jó szívvel.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr464799681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.24. 16:18:29

jajdeszeretem ezt a filmet, akárhányszor adja a tv mindig megnézem. :D

mindennapra1film 2022.02.05. 09:22:03

Hatalmas kedvenc, a filmzene pedig zseniális. Minden idők 10 legjobb filmzenéje között a helye. Így azt nem is értem, hogy lehet arra azt mondani, hogy gyenge. De hát ízlések és pofonok.
süti beállítások módosítása